Bemutatták Magyarország hivatásos űrhajós állományát

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2023.03.08 | Sebesség | Olvasási idő: 4 perc
Bemutatták Magyarország hivatásos űrhajós állományát

A HUNOR – Magyar Űrhajós Program egy orvossal és három mérnökkel kezdi meg a kétéves kiképzését Magyarország újonnan felállított hivatásos űrhajósállományának – jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium kedden.

A kutatóűrhajós program keddi sajtótájékoztatóján nyilvánosságra hozták a négy jelölt személyét is. Cserényi Gyula, Kapu Tibor, Schlégl Ádám és Szakály András alkotják azt a magot, akik közül egy valaki közel egy hónapos tudományos küldetésen vesz majd részt a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén.

Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos a megnyitó beszédében kiemelte, Magyarország visszatér az űrbe.

Az alapján, hogy 1980-ban – a sajtótájékoztatón vendégként jelen lévő – Farkas Bertalan űrrepülése milyen erős katalizátorként hatott a magyar tudományos életre, igen megalapozott a mostani űrhajós program legfőbb célkitűzése, hogy hosszan tartó, felívelő pályára állítsa a magyar tudományt és high-tech ipart – foglalta össze a program hosszú távú törekvéseit.

A kormány a legjelentősebb hazai űrkutatási és űrtechnológiai műhelyt, az ELKH Energiatudományi Kutatóközpont Űrkutatási Laboratóriumát jelölte ki ennek az összetett programnak a koordinációjára, végrehajtására, valamint szakmai vezetésére. A HUNOR Programmal az űrhajós-válogatás, -kiképzés és a Nemzetközi Űrállomáson folytatott kísérletezés is felkerült a ELKH-ban fellelhető képességek széles palettájára.

A beérkezett 240 érvényes jelentkezést az Európai Űrügynökség, a NASA, a Nemzetközi Űrállomás és a program magánipari partnerének, az Axiom Spacenek követelményeivel összhangban szűkítették a bemutatott négy kiképzendő űrhajósra. A csaknem egyéves válogatási folyamaton tesztelték a versenyben lévők szellemi teljesítőképességét, a testük teherbírását, a személyiségük stabilitását, tudományos munkaszínvonalát és hogy képesek-e csapatban ugyanúgy együttműködni, mint ahogyan vezetni is, amikor kell.

A négy kiválasztott jelölt között van Cserényi Gyula 33 éves erősáramú villamosmérnök; Kapu Tibor 31 éves űripari fejlesztőmérnök; Schlégl Ádám klinikai ortopédsebész és Szakály András 40 éves repülőipari-tervezőmérnök.

Szakály András bizakodva emelte ki a HUNOR Program potenciálját, hogy a beinduló technológiai és tudományos fejlesztések kiváló magyar mérnökök egyre nagyobb számban találjanak a képességeiknek megfelelő szakmai kihívásokat itthon. Schlégl Ádám a távgyógyítással kapcsolatos tudományos előrelépések miatt várja azt, hogy a programban annál is több emberi életért tud tenni, mint eddig nap mint nap a műtőkben. Cserényi Gyula azzal a bizalommal fordul az űrállomás veszélyeihez, mint a munkájával korábban is járó döntési helyzetekhez. Kapu Tibor pedig kijelentette, elszántan néznek szembe a következő két év kihívásaival.

A HUNOR Magyar Űrhajós Program célja egy magyar kutatóűrhajós feljuttatása a Nemzetközi Űrállomásra, ahol csaknem egy hónapon át döntően magyar fejlesztésű tudományos kísérleteket fog végrehajtani.

(Forrás és kép: MTI / Külgazdasági és Külügyminisztérium)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!