Az évtized végén már emberek élhetnek a Holdon?
A Voyager Technologies nevű űrtechnológiai cég feje, Dylan Taylor szerint egy évtizeden belül tömegek élhetnek és dolgozhatnak Földünk kísérő égitestjén. A legfrissebb hírek szerint a SpaceX és a Blue Origin is e célra összpontosítja erőforrásait, az űripar pedig óriási felfutás előtt áll.
„Az évtized végére emberek élnek majd a Holdon, és lesz valamilyen holdbázisunk is — valószínűleg egy felfújható élőhelyet alakítunk ki, zárt életfenntartó rendszerekkel” — árulta el nemrég a Voyager Technologies elnök-vezérigazgatója, Dylan Taylor. „Valamikor a 2030-as években, 2032–2033 körül, akár a New York állam északi részén lévő házad verandáján ülve is felnézhetsz majd a Holdra, és fényeket fogsz látni rajta, mert emberek fognak ott élni és dolgozni” – idézte a cégvezér szavait a CNBC. Lehetséges, hogy Taylor jóslata ma még túlságosan optimistának, sőt valóságtól elrugaszkodottnak tűnik, de tény, hogy az Egyesült Államok az elmúlt időszakban igyekezett erőteljesebben kiaknázni a kereskedelmi űriparban rejlő lehetőségeket, miközben a holdgazdaság is óriási fellendülés előtt áll – derül ki a Deutsche Bank februári jelentéséből.
Ezt olvastad már?
Kutatás bizonyítja: tényleg ennyivel forrósítja fel a klímát a közlekedés
Fejjel lefelé alvás, repkedő Nutella és „űrzuhany”: ilyen az élet az Artemis II fedélzetén
Sőt, az Elon Musk által irányított SpaceX – mely minden idők egyik legjobban várt tőzsdei bevezetésére készül, s e célból több elemzővel is egyeztetett a napokban – egy önfenntartó módon növekvő várost akar létrehozni a Holdon.
Musk februárban közzétett egy posztot a közösségi oldalán, melyből kiderül: arra számít, hogy az ambiciózus elképzelés tíz évben belül megvalósul. Jeff Bezos cége, a Blue Origin pedig 2026 elején közölte, hogy felfüggeszti szuborbitális űrturisztikai járatait, s a közeljövőben egy, a Holdon létesítendő állandó bázis megépítésére összpontosítják majd energiáikat. Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke április 3-án 1500 milliárd dolláros védelmi költségvetést kért a Kongresszustól, míg az amerikai légierő és az űrhaderő 300 milliárd dollárnál is nagyobb büdzsét igényelt a 2027-es költségvetési évre.
A már említett Voyager Technologies egyébként 2025-ben lépett a tőzsdére, és szélesebb körű ismertségét a Starlab projekttel alapozta meg. A majdani űrállomás fontosságát jól jelzi, hogy a köztudatban már most a 2030-ban nyugdíjazni tervezett Nemzetközi Űrállomás (ISS) utódjaként emlegetik.
Beszédes továbbá, hogy tavaly az alacsony Föld körüli pályára (LEO) irányuló befektetések a 45 milliárd dollárt is meghaladták. Az összeg közel a kétszerese a 2024-ben mért 25 milliárd dollárnak. Dylan Taylor egyébként arra számít, hogy öt éven belül akár adatközpontok is működhetnek a világűrben, igaz, ezek esetében továbbra is komoly műszaki problémát jelent a megfelelő hőelvezetés. Gregory Smirin, a Muon Space elnöke viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy már napjainkban is működnek bizonyos űrbéli adatközponti kapacitások. A pályán lévő rendszerek már most is végeznek mesterséges intelligenciára épülő elemzéseket – hangsúlyozta a cégvezető.
Borítókép: Nicolas Thomas, Unsplash








