A Volvo szerint ma egy dolgot nem kell vinni egy autókiállításra: autót

schmidi schmidi | 2018.11.21 | Sebesség | Olvasási idő: 4 perc
A Volvo szerint ma egy dolgot nem kell vinni egy autókiállításra: autót

Változik a közlekedés, változik az autóipar, és változnak az autókat használó emberek elvárásai is a Volvo szerint, így ők is markánsan változtatnak, például az autókiállításokon való megjelenésükben. Konkrét autó helyett a jövő vízióját mutatják be, azt amelyben ők hisznek.

Közeleg a Los Angeles Auto Show november 30-i megnyitója, előtte pedig 5 napon keresztül – még zárt ajtók mögött – a szakmáé és a sajtóé a terep. Az autóiparban mindenki lázasan készül, információkat csepegtet, hangulatképekkel hangol, kémfotókat szivárogtat. Tudjuk előre, hogy 15 új koncepciót mutatnak majd be, 31 új modell debütál majd a pódiumokon: itt láthatjuk először leplezetlenül az új Mazda 3-mat, itt hull le a lepel a Porsche 911 8. generációjáról, valamint láthatóak lesznek az elmúlt időszakban már sajtófotókon bemutatott újdonságok, például a BMW X7, az M340i, vagy az új 8-as sorozat.

A Volvo egy egészen másfajta újdonsággal készül, amiben a maga nemében világelső lesz: egyetlen autó sem lesz a standjukon, ehelyett azt demonstrálják majd, hogy hogyan lehetne az autózást magát újradefiniálni.

Mårten Levenstam, a Volvo Cars termékstratégiáért felelős vezetője így foglalta össze a rendhagyó koncepció hátterét: „A szakmai napok hivatalos megnevezése Automobility LA, ebből is látszik, hogy a szervezők felismerték az iparágunk jelentős átalakulását. Szeretnénk demonstrálni, hogy megértettük az üzenetet, és párbeszédet kezdeményezünk az automobilitás jövőjéről, ezért egy koncepcióautó helyett magát az autó koncepcióját helyezzük a középpontba. Nem fogjuk megnyerni a kiállítás autója címet idén, de ezzel nincs semmi problémánk, mert ez már nem egy autókiállítás többé.”

Az erős kijelentések alátámasztására a Volvo Cars számos interaktív demonstrációval készül, amelyek főleg a különböző szolgáltatások összekapcsolásának lehetőségeiről szólnak, mint például az autóba történő csomagkézbesítésről, az autómegosztásról (amely Az Év Autója díjat nyert XC40-ben On Call néven már elérhető), vagy a Care by Volvo előfizetéses rendszerben történő autóhasználatról.

„Az iparágunk megváltozik. Ahelyett, hogy csak megépítjük és eladjuk az autókat, a jövőben azt a szabadságot biztosítjuk az ügyfeleinknek, hogy a személyre szabott igényeiknek megfelelően, fenntarthatóan és biztonságosan közlekedhessenek. Új, vonzó szolgáltatásokat kínálunk ott és ahol éppen szükség van rá.” – mondta Håkan Samuelsson a Volvo Cars vezetője.

A Volvo Cars úgy tűnik tényleg hisz a technológiai cégekkel kötött stratégiai együttműködésekben, amelyet az Amazonnal, Google-lel, Nvidiával, Luminarral, Zenuityvel közös projektjeik is igazolnak.

A következő évtized közepére a becsléseik szerint az éves eladásaik felét tisztán elektromos járművek fogják kitenni, egyharmaduk autonóm vezetésre képes lesz, a Volvo pedig összességében több mint 5 millió ügyféllel lesz közvetlen kapcsolatban.

A mostani kezdeményezésük alapvetése szerint azt, hogy egy vásárló ma hogyan vélekedik egy autóról, már nem csak a króm díszek, a bőr belső, és a lőerók határozzák meg. Ezért lesz a kiállítói területük központi részén, ahol a hagyományok szerint mindig egy kiemelt autó állt, egy üzenet: „This Is Not a Car”, vagyis „Ez nem egy autó”. Bár talán a korábban részletezett koncepciót a gyakorlatba átültetve pontosabb lenne úgy fogalmazni: „Ez már nem csak egy autó„.

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!