A Tesla az indiai piacon folytatja a terjeszkedést

Tesla részvények 2020

A jövő évben az indiai piacon is megkezdi elektromos autói értékesítését a Tesla, és az érdeklődés függvényében megvizsgálja összeszerelő üzem létesítésének vagy a helyi gyártás megkezdésének a lehetőségét is – erősítette meg Nitin Gadkari szállítási és közúti fejlesztési miniszter az Indian Express lapnak adott interjúban.

 

Korábbi sajtójelentések szerint Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója egy újságírói kérdésre adott válaszában már októberben jelezte, hogy cége “jövőre egészen biztosan” megjelenik az indiai piacon. Maharashtra tartomány kormánya akkor fel is ajánlotta a Teslának, hogy telephelyet biztosít számára üzem építéséhez.

Elon Musk 2017-ben még nem tartotta kivitelezhetőnek üzem létesítését Indiában. A törvények ugyanis 30 százalékos helyi beszállítói részarányt írnak elő, ami viszont szerinte Indiában nem áll rendelkezésre – közölte akkor egy Twitter üzenetben.

Nitin Gadkari az Indian Express lapnak elmondta, hogy számos indiai vállalat foglalkozik elektromos autó kifejlesztésével, amelyek lényegesen olcsóbbak, de technológiailag éppoly fejlettek lesznek, mint a Tesla modelljei. “India öt éven belül a világ egyik legnagyobb autóipari központja lesz” – jelentette ki.

Az indiai sajtóban már azt is tudni vélik, hogy a Tesla legolcsóbb modellje, a Model 3 lesz kapható az indiai piacon, és az előjegyzések már januárban megkezdődnek. Az Economic Times lap értesülése szerint az értékesítés az év második felében indulhat, a Model 3 típus indiai Tesla ára pedig 5,5 millió rúpia (74,7 ezer dollár) lesz.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!