A Purosangue mellett két másik SUV is érkezik a Ferraritól

Ferrari Purosangue

Az új Ferrari Purosangue valamivel több mint egy év múlva, 2022 elején jelenik meg – és a hírek szerint nem sokkal később két másik, teljesen elektromos SUV követi majd a sorban.

Maga a Purosangue még hibrid meghajtással érkezik, az F244 és F245 munkanév alatt készülő további SUV modellek viszont bevezethetik a Ferrari egy új, teljesen elektromos korszakát.

A Purosangue a Ferrari első lépése SUV piacon

Maranellói források szerint a dinamikára épülő modell még sportosabb lesz, mint az Urus, a Bentayga, a DBX vagy a Cullinan. Az újonc ötvözni fogja a crossover előnyeit, például egy kissé magasabb ülőhelyzetet, rengeteg utastér és csomagtartó helyet, és a masszívabb külső kialakítást a sportautók olyan jellemzőivel, mint például a kezelhetőség, úttartás és a teljesítmény.

“Utálom a SUV szót ugyanabban a mondatban hallani, mint a Ferrarit. Nem felel meg a márkánknak. Ez a jármű sok szempontból egyedülálló lesz, és újradefiniálja az elvárásokat” – fogalmazott 2018-ban az akkor még új, ám időközben távozott Ferrari-főnök, Louis Camilleri. Ez megmagyarázza többek között a házon belül kialakult FUV fogalmát is.

A detroiti motorkiállításon 2018 januárjában a Ferrari korábbi főnöke utalt arra, hogy az új Perosangue lesz a leggyorsabb terepjáró a piacon. Összehasonlításképpen a 2020-ban bemutatott Listar Stealth alapja, a 2015-ben bemutatott Jaguar F-Pace legerősebb modellváltozata 550 lóerős, 4,3 másodperc alatt éri el a 100 km/h sebességet, végsebessége pedig 283 km/h. A világ leggyorsabb SUV-ja címet eddig birtokló Lamborghini Ursus végsebessége pedig 305 km/h és 3,6 másodperc alatt képes a 100 km/h sebesség elérésére.

A Ferrari terepjáró stílusát továbbra is rejtély övezi, de a források szerint megtartja majd a Ferrari első motoros modelljeinek jegyeit, bár magasabb, nagyobb alvázon.

A Ferrari Purosangue várhatóan 2022 elején mutatkozik be, az F244-es modell várhatóan 2024-ben, az F245-ös változat debütálására pedig két évvel később kerülhet sor.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!