A Ford 2022-re egymillió elektromos autó értékesítését tervezi Európában

Ford - elektromos autó

A Ford 2022-re egymillió új elektromos autó értékesítését tervezi Európában, ez a szám akkorra meghaladhatja a benzines és dízel üzemű járművek eladását.

A Frankfurti Autószalonon a Ford olyan modellkínálatot állított ki, ami elősegíti az elektromos járművek elterjedését, és lehetővé teszi, hogy ezek az autók alig néhány éven belül nagyobb számban keljenek el, mint a hagyományos dízel- és benzinmotoros modellek.

„Azáltal, hogy minden eddiginél egyszerűbbé tesszük az átváltást az elektromos hajtásra, arra számítunk, hogy személyautónk többségét 2022 végére már elektromosság hajtja.” – mondta el Stuart Rowley, a Ford Európa elnöke.

A Ford idén jelentette be, hogy ezentúl minden új személyautójához kínál majd valamilyen elektromos opciót, és az ezzel kapcsolatos első terveit az amszterdami „Go Electric” rendezvényen tette közzé. A vállalat most Frankfurtban állítja ki elektromos hajtású autóit, köztük olyan modellekkel, mint a vadonatúj Kuga Plug-In Hybrid és a vadonatúj Explorer Plug-In Hybrid SUV-k, az új Tourneo Custom Plug-In Hybrid személyszállító, az új Puma EcoBoost Hybrid kompakt crossover és a Ford Mondeo Hybrid kombi.

elektromos Ford

2020-ban érkezik a Mustang ihlette új, tisztán elektromos hajtású, nagy teljesítményű SUV, amelynek a WLTP szabvány alapján kiszámított hatótávolsága 600 km.

A Ford arra számít, hogy idén nyolc elektromos járművet mutat be, megalapozva ezzel azt a tervét, hogy 2022-re egymillió ilyen hajtású autót értékesítsen Európában. A tervek szerint 2024-ig további tíz elektromos hajtású modell bevezetése várható. „Az elektromos hajtásláncok terén nem létezik univerzális, mindenki számára egyformán megfelelő megoldás,” mutatott rá Joerg Beyer, a Ford Európa tervezési részlegének ügyvezető igazgatója. „A Ford sokoldalú hajtáslánc-stratégiáját úgy alakítottuk ki, hogy vásárlóink biztosan megtalálják a megfelelő megoldást elektromos autójuk előnyeinek tökéletes kiaknázására és a vezetési élmény felhőtlen élvezetére.”

A vállalat ugyancsak Frankfurtban ismertette új, egész Európára kiterjedő feltöltési megoldásait, amelyek stresszmentes autóhasználatot biztosítanak az elektromos járművek tulajdonosainak és üzemeltetőinek, és megoldást kínálva a Ford plug-in hybridek vásárlóinak, hogy még kényelmesebben érjenek el úticéljukhoz.

A Ford hat piacvezető áramszolgáltatóval köt szerződést Európában a fali töltőberendezések felszerelésére és a zöld energiatarifákra, hogy a vásárlók gyorsabban és olcsóbban tölthessék fel autóik akkumulátorát. A NewMotion céggel kialakított együttműködésnek köszönhetően pedig a Ford ügyfelei egy speciális okostelefonos alkalmazással 30 ország több mint 118.000 töltőpontjára navigálhatnak el, ahol fizetni is tudnak az appon keresztül.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!

Címkék: