Rakonczay Gábor: Olyan emberekkel vedd körül magad, akik inspirálnak

Élete első maratonja az akkor 13 éves Rakonczay Gábort megtanította arra, hogy nincs az a cél, amit kitartással és akarattal ne lehetne elérni. Senki nem gondolta, hogy sikerülhet neki. Még ő maga sem, de mindennél jobban akarta.

Közel három évtizeddel, két Guinness-világrekorddal, a világ legkeményebb sí-expedíciójával és hat óceánátkeléssel később, Rakonczay Gábor célmegvalósítással kapcsolatos előadásait immáron 5 országban, több mint 30 ezer ember hallotta. Célok, kihívások, mélypontok – néha elég egy jó gondolat, ami képes átlendíteni a holtponton. Tarts velünk, láss tovább a helyzeten és hozd ki magadból a maximumot! Az Igényesférfi.hu online magazin bemutatja: Horizont – 10 erős gondolat Rakonczay Gáborral.

3. rész: Olyan emberekkel vedd körül magad, akik inspirálnak

“A motiváció szó mára egy nagyon leharcolt kifejezéssé vált, holott borzasztóan fontos. Gondolj csak bele: van egy kolléga, aki hatalmas tudással rendelkezik ugyan, viszont minimális a motivációja, szemben pedig egy kevésbé tapasztalt, de elszánt munkavállaló, aki hamar bepótolja a tudást, folyamatosan fejlődik és akár a cég történetét is átírhatja. Az utóbbi valószínűleg mindig azt keresi, hogyan oldhat meg egy feladatot és nem azt, hogyan bújhatna ki a megoldás alóla.

A motiváció szerintem kulcskérdés, én is igyekszem olyan emberekkel körülvenni magam, akik inspirálnak. Nem azt magyarázzák, hogy miért nem megy az élet, hanem azt keresik, hogyan mehetne még jobban.

Az Antarktiszon például egy négyfős expedícióval mentem, ahol megvoltak a napi etapok. Ha nem gyalogoltuk volna le a napi 20-25 kilométert, akkor ki kellett volna menteni minket, mert fix élelmiszert vittünk magunkkal – ott nincs kisbolt, ahova leugorhatunk. Volt egy csapattag, aki 24 kilométer körül mindig meg akart állni, én pedig mindig rá akartam dobni még 2 kilométert, amikor jól volt a csapat és jó volt az idő, hiszen egy váratlan vihar jelentősen lassíthatja az expedíciót, aminek végzetes következményei is lehettek volna. Szerintem az ember tartozik magának annyival, hogy megpróbálja magából és az adott napból is kihozni a maximumot.

Kisgyerek voltam, amikor először olvastam az Antarktiszról és arról kezdtem el álmodozni, hogy egyszer eljutok majd oda. Egy-egy nehezebb pillanatban abba a gondolatba kapaszkodtam, hogy ha a célnál találkoznék a gyermekkori önmagammal, akkor már nem kellene neki magyarázkodni, büszke lenne rám. Amikor az ember önmaga előtt meg tud állni, az egy fantasztikus dolog. Mindenkinek megvan a maga Déli-sarkja és óceánja is. Ha megvan ez a cél és a motiváció, máshogy csillog a szemed, ami kihat a családra, munkahelyre és a környezetre is.”