Pécsi Balázs: Attól még nem leszünk kifinomultak, hogy drága holmikat vásárolgatunk össze

Milyen az igazi luxus? Mitől válunk valódi úriemberré? Tényleg pejoratív, ha azt mondjuk valakire, hogy sznob?

Többek közt ezekre a kérdésekre kerestük a választ, miközben Pécsi Balázs luxusexperttel, a kelet-közép-európai régió első online luxusáruháza, a SNOBELIER társtulajdonos ügyvezetőjével, valamint a The Gentleman’s Review társasági és luxusmagazin felelős kiadójával beszélgettünk.

Pécsi Balázs büszkén vállalja magáról, hogy jó értelemben vett sznob, aki mindig kifinomultságra törekszik. Határozottan hiszi, hogy kell idő, amíg az ember megtanulja értékelni a luxust, a kifogástalan minőséget és eleganciát. Mármint az igazit. Nem azt, amit csak annak mondanak.

Lassan négy éve, hogy elindította az idehaza hiánypótló luxusblogját, amely napjainkra magazinná érett, s külföldi, társasági előkelőségek, netán királyi fenségek is bejelentkeznek hozzá egy interjú erejéig. Szeptember elején pedig egy újabb dobással kavarta fel a hazai luxusélet állóvizét: SNOBELIER névvel elindította a régió egyetlen online luxusáruházát, amelynek „polcain” a gyerekholmitól kezdve az egyedileg készített bútoron át a gourmet termékekig minden megtalálható. Ráadásul a legnagyobb luxusbrandektől. Személyes fókuszú nagyinterjú Pécsi Balázs luxusexperttel.

Kép: Gosztom Gergő, Helyszín: The Ritz-Carlton Budapest

Nem sokan büszkélkednek azzal, hogy mekkora sznobok. Neked ez honnan jött?

Én a „sznob” szónak a népetimológiai változatával érzek némi közösséget, amely esetemben picit ironikus is. Eszerint az angol „snob” a latin „sine nobilitate”, azaz „nemességgel nem rendelkező” kifejezésből jön, amellyel azokat írták le, akik igyekeztek magukat többnek mutatni. Nekem ez mégsem egy negatív szó. Számomra azt jelenti, hogy próbálod kihozni magadból a maximumot, felfelé törni és tanulni ahhoz, hogy elérd azt a célt (akár társadalmilag), amelyet kitűztél magad elé. Azt gondolom, hogy különösen a mai világban rengeteg emberben okoz egyfajta skizofrén állapotot, hogy nem igazán tudja összefésülni, hogy honnan jött és hova tart – ez teljesen normális egyébként a korunkat jellemző dinamikus, társadalmi mobilitásból fakadóan. Azaz manapság még relatíve kevés az olyan, magas egzisztenciális szintre eljutott ember a régiónkban, aki abból a közegből is jön.

Jómagam például egy átlagos, értelmiségi, középosztálybeli családból származom; talán a legnagyobb luxus gyerekkoromban az volt, hogy nyaranta mindig utazgattunk valamerre Európában három hétig. De némely felmenőmnél abszolút látom visszaköszönni a sznobságot – lehet, hogy a vér valóban nem válik vízzé? (mosolyog – a szerk.)

Egyik atyai dédapám például igazi self made emberként lett Keszthely egyik legvagyonosabb üzletembere, vas nagykereskedőként vagonszámra importálta az árut, s Festetics Tasziló herceg mellett azon kevesek közé esett, akinek autója volt a városban – egy tűzpiros kabrió. A lányát – a nagymamámat – már úrinőnek nevelte, aki krokodilbőr cipőben és táskával járt, s aki édesapám és a nagynéném születése után rögtön fel is vett egy-egy bennlakó dadát, hogy a gyerekekkel bajlódás helyett inkább azon munkálkodjék naphosszat, hogy a vasárnapi ebédekre eljöjjön hozzájuk a volt városi földesúr is – egyéb társasági figurák mellett. Dédanyám meg állítólag imádta, hogy a kereskedők körülrajongják és nagyságos asszonynak szólítják. S bár anno hasonló sorból jöttek, mint az egyébként jogász végzettségű nagyapám családja, valószínűleg nem ilyen anyagi helyzetű vőt képzeltek el maguknak, s a nászaikkal az esküvőn túl nem is találkoztak többet, hiába a családi legendárium szerinti „hétszilvafás” nemesi származás, a hajdan péchujfalusi Péchynek írott név. A sors iróniája, hogy ennek később nem igazán volt már jelentősége, hiszen a dédapám vállalkozását is államosították. Annyi örömük lehetett még, hogy a nagynéném egy középnemesi családba házasodott be.

De ha jobban belegondolok, édesanyámba is csurrant-cseppent némi sznobizmus, mert az általános iskola ideje alatt a kötelező zongora óra mellett mindig valami olyan sportot csinálhattam csak, „amely úriemberhez méltó”, azaz úsztam, vívtam, lovagoltam és teniszeztem. Ebből viszont nem engedett, nem nagyon érdekelte, hogy este hatkor kezdek leckét írni és tanulni.

Hogy a luxus és a szép tárgyak iránti szerelem honnan jön? Talán a gyerekkorból. Édesapám végigcibált Európa nagy múzeumain, palotáin és kis túlzással összes katolikus templomán, de nyilván otthon is akadtak szép dolgok: itt egy barokk festmény vagy szekrény, ott egy Herendi urna vagy egy Breuer Marcell tervezte étkezőgarnitúra, sőt, a híres romantikus szobrász, Stróbl Alajos egyik lányáról készült márvány büszt is, amelyet végül is eladtunk, hogy egy szőlőföldet vegyünk belőle. (A mellszobor kollekció többi darabja egyébként a Magyar Nemzeti Galériában van kiállítva.) A nevelőapám édesanyjának, aki ezeket a darabokat vásárolta, ritka jó szeme volt a szépre és az értékesre.

Sok szerepkörben kipróbáltad magad a luxusiparban: voltál szerkesztő, PR- és marketingmenedzser, (enteriőr)stylist és művészeti vezető, jelenleg pedig lapkiadóként, kereskedőként és etikett coach-ként működsz. Körbejártad már minden oldalát?

Nem tudatosan alakítottam így, egyszerűen jöttek ezek a lehetőségek/felkérések és éltem velük. Szeretek tanulni, pláne, ha egy számomra izgalmas területről van szó, amilyen a luxus. Immár több mint egy évtizedet töltöttem el ebben a világban: vittem a kommunikációját és a marketingjét magyar haute couture divatháznak és luxus dizájnbrandnek, de én feleltem ezért a feladatért Közép-Ázsia legnagyobb luxuskonszernjének kelet-közép-európai, Magyar-, Cseh- és Lengyelországot, valamint Szlovákiát magában foglaló képviseleténél, ahol az S.T. Dupont francia luxusmanufaktúra PR-ján dolgoztam. De az alapítócsapat tagjaként kezdetben divatszerkesztője, majd később főszerkesztő-helyettesi minőségben operatív vezetője voltam a Gentlemen’s CHOICE luxus férfimagazinnak is, enteriőrstylistként pedig jó sok pazar ingatlanban megfordultam. Nagy élmény volt látni ezeket a csodás enteriőröket, amelyeknek ajtajai csak kevesek előtt nyílnak meg. Az egyik legnagyobb élmény azonban a HELLO! társasági magazin magyar kiadásának arisztokrata rovata volt, amelynek összefogását a lap akkori felelős szerkesztője, a megfelelő körökben társasági hölgyként is közismert Körtvélyes Éva bízta rám egy időben.

És amikor már mindent kitanultál alkalmazottként, jöttek a saját projektek?

Igazából ezt sem terveztem meg ennyire konzekvensen. Nem akartam már 16 évesen vállalkozó lenni, mint mások – lévén nem ezt láttam odahaza. A szüleim mindketten középvezetőként dolgoztak, édesapám egyéb projektjei mellett sokáig egy munkahelyen, mint az Élet és Tudomány folyóirat rovatvezetője. Így nekem is ez volt a természetes, hogy egyre feljebb és feljebb a szamárlétrán, de a saját biznisz meg sem fordult a fejemben.

Az egészet egy hiányérzet szülte, szakmailag láttam egy piaci rést: 2018-ban nem volt hazánkban online luxus férfimagazin. Sőt, éppenséggel rendszeresen megjelenő/frissülő luxusmagazin sem nagyon, s ez aztán a statisztikában is szépen visszaköszönt, lévén a kezdetektől 46% a női olvasók aránya. Sosem gondoltam volna, hogy saját blogom lesz, arra meg pláne nem, hogy két év múlva több mint 40 000 ember olvassa majd, márpedig ez egész szép szám egy ilyen niche műfajban és egy ilyen pici piacon, mint a magyar. Ahogy arra se gondoltam, hogy az ország egyik legprominensebb kockázati tőkealapja, az X-Ventures fog invesztálni ebbe a projektbe. És hát főként a tavalyi karanténban megszülető ötletembe, amely akkor még csak egy online luxus webshop volt férfiaknak. Ez aztán szépen kinőtte magát, s jelenleg azon dolgozunk a csapattal, hogy minden olyan department felálljon, amellyel egy klasszikus, századfordulós kőépület is rendelkezik Nyugat-Európában. Ahol, tudjuk jól, már a vásárlás is élmény. Ennek megteremtése az egyik legfontosabb célunk, még ha virtuálisan – márványpadló, bársonyfotel és kristálycsillár nélkül – nehézkesebb is.

Mi szerinted a magazin sikerének titka azon túl, hogy volt egy nyilvánvaló hiátus a piacon?

A The Gentleman’s Review-nak műfajából adódóan még világszinten sincs sok konkurenciája egyébként. Bár a nyelvezete sokszor könnyed, az elegáns életmód propagálásából egy jottányit sem enged. Tíz-húsz éve ezzel még nem lehetett volna kitűnni, jelenleg azonban, amikor a világ valaha volt legnagyobb presztízsű lapjai is „kinyúlt pizsamában”, netán „bohócnak” stylingolva fotózzák a címlapsztárjaikat, mert erre van tömegigény, ez igenis kuriózum. Mi azokra lövünk (beleértve a new millennials generációkat is), akik vagy már révbe értek, s megfogalmazták önmagukat, az elegáns életérzést szeretik és keresik mindenben, vagy még nem tartanak ott anyagilag, de rajta vannak, mert erre vágynak. A nemzetközi konkurenseinkhez hasonlóan természetesen mi is bemutatunk csak roppant kevesek számára elérhető termékeket és szolgáltatásokat érdekesség gyanánt, de többségben van az elérhető luxus, ezért is gyártunk sok étterem- vagy szállodateszt-típusú anyagot. Ez elég hálás munka, nem tagadom. Sokan hívnak minket, hogy próbáljuk ki az új szolgáltatásaikat vagy menüjüket, ezek elől a feladatok elől pedig nem igen szoktunk elugrani. A rövidebb review-típusú anyagok mellett hangsúlyosak továbbá az interjúk, amelyeket a magyar társasági elit tagjaival készítünk főként, de egyre gyakrabban koronás fők is leülnek velünk beszélgetni. Nem tagadom, monarchista érzelmű lévén ezeket én magam szoktam csinálni, többek közt beszélgettem az orosz trónörökössel vagy az utolsó olasz király – híres New York-i socialite – unokájával is. De jó pár meglepetéssel készülünk még ezen a fronton a közeljövőben! Viccesen azt szoktam mondani, hogy jelenleg idehaza talán én társalgok a legtöbb, mind a mai napig jól szituált fenséggel a köztársasági elnöki pár és a Habsburg–Lotharingiai-család után. (nevet – a szerk.)

Kép: Gosztom Gergő, Helyszín: The Ritz-Carlton Budapest

Milyen különlegességeket emelnél ki az online luxusáruház kínálatából?

Több kiváló márkát is egyedül mi árulunk az országban, amilyen például a francia Baghera gyerekautó-manufaktúra, a világ leghíresebb kaviárjait gyártó Prunier, de régiós szinten egyedül mi forgalmazzuk például Patricia Gucci saját luxusbőröndmárkáját, az Aviteurt is, vagy a globálisan egyre ismertebb indiai luxusbútor brandet, a Scarlet Splendourt, amely rendre sztártervezőkkel kollaborál. De kiemelném még a Montegrappa luxustollait, valamint a gyerekruházatunkat – itt Dolce&Gabbanában és Balmainban vagyunk igazán erősek. Jelenleg több mint negyven világmárkát forgalmazunk hat osztályon, amelyeken a termékek folyamatosan frissülnek, ahogy jönnek be az új kollekciós darabok. Természetesen szeretnénk intenzíven fejlődni, jelenleg is tárgyalásokat folytatunk így több komoly branddel, amelyek tovább színesíthetik majd a választékunkat, jól kiegészítve a jelenlegi márkastruktúránkat, amelyek közt a Valentino, a Versace, az Alexander McQueen, a Marc Jacobs, a Fendi vagy a Stella McCartney is megtalálható. A nagy húzónevek mellett pedig van egy különlegességünk is: a Billionaire’s Gifts kategória a roppant drága, csak rendelésre készülő termékek gyűjtőhelye, gondolok itt egy fekete gyémántokkal kirakott mandzsettagombra vagy egy carrarai márványból faragott töltőtollra.

Az extra concierge szolgáltatásotokról mit érdemes tudni?

Az Expert’s Class keretében olyan szakértők tartanak privát mesterkurzust, akikkel egyébként nem lenne módja az embernek találkozni e célból, ugyanis semmilyen más oktatási programban nem vesznek részt. Még csoportos formában sem, nemhogy személyes kozultációval. Bevallom, nem ez a legolcsóbb „termékajánlatunk”, de ezeknek a kiváló szaktekintélyeknek az idejét bizony meg kell fizetni. Cserébe unikális tudást kap a megrendelő egy kellemes élmény és ismeretség részeként. De ha úgy vesszük, az egész projekt egy nagy concierge szolgáltatás, hiszen sok olyan márkát forgalmazunk, amelyeknek a termékei csak nehezen elérhetők errefelé, ha egyáltalán hozzájuk lehet itt jutni. Szeretnénk a jövőben minél több híres gyártó kinyújtott karja lenni a régiónkban, egyfajta híd köztük és a vásárlóink közt, akiknek a kényelméért mi a teljes rendelési procedúrát lebonyolítjuk.

Az expertek között téged is megtaláltunk!

Igen, rájöttem ugyanis, hogy van egy olyan speciális tudás a birtokomban, amely csak keveseknek, s amelyet ráadásul még talán közülük sem sokan tudnak úgy átadni, hogy abból más is tudjon profitálni – sosem gondoltam volna, hogy egyszer még jól jön az egyetemen kötelezően felvett pedagógia specializáció. Erre kitaláltam egy műszót, luxusetikettnek hívom, amely valójában azt takarja, hogyan kell tökéletes úriemberként vagy úrinőként viselkedni a legfelsőbb körökben, illetve akár egy-egy adott eseményen. Jelenleg ennek a programnak nincs párja hazánkban. Ez a szakkönyvekből is elsajátítható jómodornál sokkal komplexebb, ugyanis végigvesszük az elegáns öltözködés alapjait is, ahogy azt is, hogy mire kell figyelni, hogy az ember étkezés közben is a legjobb arcát mutathassa. De szó van itt tárgykultúráról és leginkább arról, hogy mitől tartózkodjunk. Én mindig azt szoktam mondani, hogy egy drága öltöny vagy karóra még senkit sem tett úriemberré, s ugyanez a helyzet a gyöngysorral is a hölgyek esetében. A logók dömpingszerű viselésétől is maximum élő hirdetőoszlopokká válhatunk, de elegánssá biztosan nem. A drága dolgok vásárlása csak azt mutatja, hogy tehetősek vagyunk, ízlést, stílust és kifinomultságot nem adnak a bankszámlanyitás vagy csomagolnak a termék mellé, ezt bizony tanulni kell. Persze, nem úgy kell elképzelni, mint a My Fair Ladyben. Itt észrevétlenül sajátítja el a „tananyagot” az ügyfél egy délutáni tea vagy brunch alkalmával. A 10+ év alatt én mindezeket élesben tanultam meg, rengeteg társasági eseményre voltam hivatalos, a lovaspóló-bajnokságtól kezdve divatbemutatókon át a white tie dresszkódú alkalmakig vettem részt exkluzív rendezvényeken, ekképp bőven van mit átadnom a 4×2 óra alatt.

Ebben kellene még fejlődni?

Határozottan! Amíg férfiak barna, lyuggatott, Derby-fazonú cipőben és nappali öltönyben mennek el esti programokra, amíg sokan nem tudják, hogy hiába LV-mintás a neszesszer, az akkor is fogkrémtárolásra való és nem kézitáskának. Sok hölgynél típushiba, hogy a kihívót (netán egészen közönségest) az elegáns szinonimájának gondolja, s folytathatnám még estig, hiszen sokan nem tudnak méltósággal, fennköltséggel viselkedni még egy nyilvános eseményen vagy a közösségi médiás platformokon sem. Mondhatnánk, hogy mindezekkel azért lehet élni, de hozzáteszem, maximum a világnak ezen a felén. Londonban, New Yorkban vagy Párizsban ilyenekért a jobb körökben már kinéznek, de legalábbis meglesz a véleményük, hogy az illetőt vajon honnan szalasztották. Egy nemzetközi cégnél vezető pozícióban lévő menedzser ezt a támadási felületet pedig már nem engedheti meg magának, egyszerűen a saját előmenetelének, sikerének árt vele. Természetesen a magazin felületén is vannak ehhez segédanyagok cikkek formájában, ahogy a SNOBELIER kínálatában is rengeteg az alkalmas termék, de mi ezt fejeltük meg a személyes igényekre és élethelyzetekre optimalizált egyéni tanácsadással – legyen szó egyelőre divatról vagy viselkedéskultúráról. Később azonban más-más tematikát is be szeretnénk emelni a kínálatba, hogy színesítsük a repertoárt.

Kép: Gosztom Gergő, Helyszín: The Ritz-Carlton Budapest

Egy személyes kérdés: van olyan luxustárgyad, amely különösen kedves a szívednek?

Az első ilyen ruhadarabomat talán 16 évesen kaptam: egy Dolce&Gabbana pulóvert. Ugyan nagy volt, de szinte le sem lehetett rólam robbantani, olyan becsben tartottam. Az első fizetésemből 19 évesen, emlékszem, vettem magamnak egy Oscar de la Renta selyem nyakkendőt. Megtetszett, hogy a finom, szürke árnyalathoz ezüstszálat párosítottak, mintha diszkrét, pici drágakövekkel lett volna kivarrva az anyag. Néha megsimogatom, mert nyakkendőt sosem hordok (ahogy sálat sem), nem bírom egyszerűen elviselni. Az első drága, niche parfümöm az Andrássy úti Madison luxusparfümériából volt. A híres, londoni Clive Christian márkájuknak adtak egyszer egy partit, ahova elhívták a névadó-alapító lányát, a brand globális nagykövetét, Victoria Christiant is. Szerinte az én bőrömön pont az a permetük áll legjobban, amelyet egyébként II. Erzsébet királynő is rendszeresen használ. Karácsonyra megkaptam aztán, s bár nem a kedvencem, ha Londonba megyek, csak azért is mindig ezt viszem magammal. (Bár Őfelségének valószínűleg jobban áll.) Még egy tárgyat emelnék ki, ez pedig egy S.T. Dupont zseléstoll, amelyet a volt munkahelyemtől, a márkától kaptam. Minden fontosabb szerződést ezzel írok alá, egyszerűen rangot ad az íróeszköz az aktusnak. De egy férfinak nyilván nagy élmény az első méretre szabott öltönye is, amikor nem tudja még, hogyan megy ez a procedúra. Ez is szép emlékként maradt meg.

És ha egy emlékezetes pillanatot kellene kiemelni?

Olykor, amikor az embert meghívja egy pesti luxushotel, az is különleges, hiszen külföldön igen, de az ember a saját városában azért nem szokott talán arra költeni, hogy beköltözzön pár napra egy luxusszállodába. (Pláne, én ugye az Andrássy út mellett, a Diplomatanegyedben lakom, szóval ez ezekhez még szemtelenül közel is esik.) Az egyik legemlékezetesebb élményem talán az volt, amikor pár napig Milánóban és a környékén partiztunk a belgrádi elit egy részével egy évfordulót ünnepelvén. Sokfogásos díszvacsora követett koktélpartit és vörös szőnyeges eseményt, míg a hosszú hétvégét egy pazar black tie, james bondos partival zártuk a híres Villa Erbában a Comói-tó partján, a Visconti hercegi család nyári rezidenciáján. (Ahol a legnagyobb trakta volt, de mindenki már csak épp belenyalt a tizenegy fogás valamelyikébe, olyan szinten telítődtünk a három nap alatt a legfinomabb falatokkal). De az is felért egy kisebb kulturális sokkal, amikor a Bond Streeten található, neves Opera Gallery zártkörű kiállításmegnyitó partijára voltam hivatalos plusz egy főként egy kedves barátomat, a katari uralkodócsalád és Pakisztán leggazdagabb emberének lakberendezőjét kísérve. Az eseményre a londoni elit színe-java eljött.

Bár még csak 33 éves vagy, izgalmas karrier áll mögötted. Hol látod magad öt év múlva?

Visszanézve, az eddigi tapasztalatok alapján nem tudom, hogy az én esetemben lehet-e bármit is akár csak 20%-os pontossággal prognosztizálni. Mivel az első jelentkezésnél 1 ponttal lecsúsztam az Iparművészeti Egyetemről, véletlenül és némi apai nyomásra végeztem el Miskolcon a bölcsészkart, s teljesen spontán alakult a pályám is. Az érettségit megelőző egy évig komolyan egyiptológus akartam lenni, s a nápolyi Gucci üzlet kirakata térített le erről a pályáról; akkor még azt hittem, hogy csak a divattal van dolgom. (De mivel a szűk családom fele a sajtóban dolgozott, én semmiképpen sem akartam a lapkiadásban elhelyezkedni, ezt hamar megfogalmaztam magamnak. Mégis kommunikáció- és médiatudományból, valamint magyar irodalom és nyelvészetből diplomáztam valahogy.) Nem luxus közegben kezdtem el dolgozni, hanem a Kreatív Hobby üzletláncnál, s egy véletlennek köszönhető, hogy végül is innen online főszerkesztőként és az üzletlánc művészeti vezetőjeként álltam fel, hogy férfiaknak szóló luxusmagazint (is) készítsek a következő munkahelyemen. Amit kezdetben annyira nem is szerettem, ugyanis jobban érdekelt a lakberendezés, a nőknek szóló Polgári Otthon vezetése, majd szép lassan azon kaptam magam, hogy egész megbarátkoztam a helyzettel, sőt, szeretem, imádom, s később ugye hiányzott is. Ma már el nem tudom képzelni az életemet egy másik regiszterben. Így most csakis a jelenre koncentrálok, a jövőt illetően meg a külföldi, regionális terjeszkedésre. Hiszem, hogy máshol is érdekes lesz az az üzenet, hogy itt van egy szigorú, kurátori koncepcióval összeállított termékszortiment, amellyel nem lehet hibázni, hiszen ezek a termékek mind segíthetnek a vásárlójuknak vagy a megajándékozottnak előkelőbbé válni és elérni a céljaikat. Igyekszünk minél több időt és energiát megspórolni a vásárlóinknak azzal, ahogy figyelmükbe ajánljuk a termékeket. Ez nem egy újabb személytelen webshop, hanem olyan szakemberek dolgoznak mögötte, akiknek gazdag tapasztalatuk van a luxusiparban, s pontosan értik, hogy mire van szüksége a legfelsőbb köröknek vagy annak, aki oda akar tartozni.