Számos világ-, európai- és hazai siker, olimpiák, bajnokságok és üzleti vállalkozások után Kiss Gergely továbbra is két lábbal áll a földön, boldog családban él és tele van további tervekkel.
Beszélgettünk sikerekről, karrierről, családról és igényességről. Többek között azt is megtudtuk, hogy a sikereket elérni éppen olyan nehéz, mint feldolgozni őket.

 

Mesélj egy kicsit magadról! Hogyan kerültél kapcsolatba a vízilabdával?

Már a szüleim is sportoltak, így viszonylag egyértelmű volt, hogy az iskolakezdéssel párhuzamosan én is elkezdjek sportolni. Az úszás után másod-unokatestvéremet követve én is elkezdtem vízilabda előkészítőre járni, ahol hamar kiderült, hogy tehetséges vagyok. Ráadásul magasságom és balkezességem miatt „helyzeti előnyöm” is volt.
Egyre komolyabb sikereket értünk el, általában párhuzamosan két csapatban játszottam, a saját korosztályomban, illetve 15 éves koromtól a felnőtt magyar bajnokságban is.

16 éves voltam, amikor meghívót kaptam, hogy részt vegyek a válogatott edzésein. Ez nagyon nagy szó volt. Fél évre rá pedig már játszhattam is életem első válogatott mérkőzésén. 20 évesen szerződést kaptam Olaszországba, ahol a világ egyik legjobb csapatában játszottam.

A sport mellett elvégeztem a jogi egyetemet, majd sport szakjogász lettem. Jelenleg az edzői tanulmányaimat folytatom. Boldog családban élek, van két gyönyörű lányom és egy csodálatos feleségem.

Háromszoros olimpiai bajnok, számos világ-, európai- és hazai siker után mi az, ami motivál, mi jelent számodra kihívást?

A válogatottól a 4. olimpia után búcsúztam el. Jelenleg a sportnevelés, a sport marketing fejlesztése jelenti a kihívást. Nagy Viktorral és Deckler Ádámmal megalapítottuk a Modern Sport Akadémiát, ahol szakmailag a lehető legmagasabb szintű képzést szeretnénk a gyerekeknek kínálni.
Egy rendezvényszervező cégen keresztül a sportmarketing fejlesztésében is aktívan részt veszek. Ezen kívül, mivel az egészségtudatosságot is fontosnak tartom, részem van egy vízüzem építésében is, ahol hamarosan pi vizet fognak palackozni.

Sikeres embernek tartod magad?

28 éves koromra elértem mindent, amit kitűztem magam elé: gyönyörű család, 2 olimpiai aranyérem, diploma. 31 éves koromra megnyertünk még egy olimpiát és megszereztem a második diplomámat is. Azt gondolom, hogy igen, sikeres embernek tartom magam.

Mire vagy a legbüszkébb? 

Nem tudok egyetlen dolgot kiemelni. Ugyanúgy büszke vagyok a boldog családomra, a gyerekeimre, a gyönyörű feleségemre, a sportban elért eredményeimre és arra is, hogy a sport karrieremmel párhuzamosan az élet más területein is sikerült helytállnom.

Hogyan éled meg a sikereket vagy éppen a kudarcokat? 

Egy-egy elért cél után az ember néhány napig a föld felett jár, ez természetes, de aztán vissza kell tudni húznia magát a hétköznapokba és menni tovább. A sportban nagyon végletes tudok lenni, a sikert is ugyanolyan szenvedéllyel élem meg, mint a kudarcokat. A londoni olimpián elért 5. hely hatalmas sokkhatás volt, lelkileg teljesen magam alatt voltam. Ahogy a siker mámora után is vissza kell tudni térni a földre, ugyanúgy a kudarcok után is talpra kell tudni állni, újabb célokat kitűzni, amiért ismét lehet harcolni.
Nekem gondolnom kell a családomra, hinnem kell a jövőbeli terveinkben, így úgy gondolom, hogy nincs időm nagyon sokat ünnepelni a sikereket, sem pedig sokáig keseregni a kudarcok után. Gyorsan kell reagálni, menni tovább. A sikerek és a kudarcok egymást váltják, de ettől teljes az egész.

Ha a gyermekeid megkérdeznék, hogy hogyan érjék el a céljaikat, mit mondanál nekik?

Türelem, önkritika, kitartás. Ha ezek megvannak, akkor nem lehet nagyot hibázni. Nagyon fontosnak tartom még, hogy nem szabad megelégedni a fél sikerekkel, feladni azt, amit igazán szeretnének.
Nem várom el tőlük, hogy Oscar- vagy éppen Nobel-díjat kapjanak, csak azt, hogy vegyék észre, és éljenek az adandó lehetőségekkel. Én maximálisan fogom őket támogatni akkor is, ha „átlagos” életet szeretnének.

Siker, motiváció, kitartás – Mit gondolsz, hogyan kötődnek egymáshoz?

Kitartás és motiváció nélkül nincs siker. Azért persze nem árt, ha némi szerencse faktor is társul hozzá.
A mi esetünkben például adott volt egy csapat tehetséges fiatal, akik ugyanakkora kitartással, elszántsággal és tehetséggel, hosszú évek kemény munkájával értek el rendkívüli eredményeket. De ez persze nem garancia, kell még hozzá szív, ész és némi helyzetfelismerés is, és természetesen nem szabad megfeledkezni a társakról sem.

Az interjú folytatása: Mi a siker titka? Interjú Kiss Gergely, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázóval II.rész

(Fotó: MTI Fotó, Mircea Rosca)