Egyedülállóként, átlagkeresetből vennél lakást?

albérletpiac - lakbér - Budapest

A fővárosban egy panelt, míg vidéken akár tégla lakást is vásárolhat az az egyedülálló, aki nettó 320 800 forintos átlagkeresetéhez igazított hitelt vesz fel ingatlanvásárláshoz – ismertette kalkulációját a Duna House csütörtökön.

Az ingatlanforgalmazó számításaihoz a Központi Statisztikai Hivatal által nemrég kiadott legfrissebb, magyarországi keresetekről szóló elemzésből indult ki, amely szerint tavaly novemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 482 400 forint, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset pedig 320 800 forint volt.

Ez utóbbi összegből vezették le, hogy 20 évre, 10 éves kamatperiódusú, 5 százalékos kamatfixállással 24,5 millió forint hitelt vehetne fel egy egyedülálló. A 2,5 százalékos zöldhitellel kalkulálva a hitelösszeg elérheti a 30 millió forintot is.

Az elemzők úgy vélték, a két esetben a 20 százalékos önerőt 6,125, illetve 7,5 millió forint jelentené, a kínálatból pedig a 30,6-37,5 millió forint közötti ingatlanok is szóba kerülhetnek lakásvásárláskor.

A Duna House adatai szerint ebből az összegből a főváros pesti, de akár a budai oldalán is lehet egy panelt vásárolni. Vidéken viszont könnyebb a helyzet, hiszen a vásárló az ország keleti és a nyugati részében is beleférhet a keretbe: a panelek ugyanis átlagosan 18,8, a téglalakások pedig 23,9 millió forintért kaphatók.

A szakértők hozzátették, hogy két keresőből álló háztartásnál 14,625 millió forintos önerővel számolva már 58,5 millió forint is felvehető az átlagkeresetből. Az összes jövedelem így már 500 ezer forint feletti, amelyre a pénzügyi közvetítők egyedi kamatkedvezményt tudnak elérni a bankoknál.

Ebben az esetben az önerő és a hitel együtt már több mint 73 millió forintos ingatlantértéket eredményez, amiből Budapesten is viszonylag széles körben lehet választani. Új építésű ingatlanhoz ráadásul a zöldhitel és a családi otthonteremtési kedvezmény mellett 5 százalékos áfavisszatérítés is igényelhető, ami tovább bővíti a lehetőségeket.

A KSH szerint a pénzügyi, biztosítási szektorban dolgozók kerestek a legjobban, bruttó 745 300 forintot 2021 január-november között. A legalacsonyabb átlagkeresetet, bruttó 264 800 forintot pedig a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén munkát vállalók vitték haza.

Amennyiben optimalizálnák hitelfelvételi lehetőségeiket az egy-egy adott szektorban dolgozó felek, akkor a családok előbbinél 146,5 millió, utóbbiban pedig mindössze 54,625 millió forintos forgalmi értékű lakásban gondolkodhatnának. A legmagasabb és a legalacsonyabb átlagkeresetű szektorok lehetőségei között tehát csaknem 100 millió forintos lehet a különbség – mutat rá a Duna House.
(MTI)

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Share on facebook
Share on linkedin
Share on whatsapp
Share on email
Share on print