Csökken az ekho, devizában is fizethető a társasági adó

szja - pénzügyek - 2021

A magyar vállalkozók és vállalkozások támogatása érdekében, több kedvező adóváltozásról döntött a kormány – derül ki a kedden megjelent kormányrendeletből.

Az egyszerűsített közteherviselés hozzájárulás (ekho) mértéke 13 százalékponttal csökken, szeptembertől ugyanis megszűnik az úgynevezett kifizetői ekho, a társasági adót pedig nemcsak forintban, hanem dollárban vagy euróban is megfizethetik a cégek – közölte a Pénzügyminisztérium kedden. Azok a vállalkozások, akik az új kata-törvény miatt kénytelenek új adózási módot kereseni, többek között az átalányadó, a kisvállalati adó vagy az ekho alternatívák közül választhatnak. Tavaly még mintegy 41 ezren ekhóztak, de szeptembertől ez a szám jelentősen megnőhet miután szeptember 1-től csak 15 százalék lesz a fizetendő ekho mértéke. Ezért az íróknak, újságíróknak, előadóknak, művészeknek, illetve az előadásokban segédkező szakmák képviselőinek érdemes lehet ezt az adózási formát választani.

Nemcsak az adóteher alacsony, hanem az adminisztráció is.

Az érintettek ekhós jövedelme ugyanúgy szerepel az adóhivatal által készített bevallási tervezetben, mint a munkaviszonyból származó jövedelmek. Ezért az ekhósoknak nem kell papírmunkával bíbelődni, ezt a terhet az adatot szolgáltató kifizetők leveszik a vállukról – ismertették.

Az ekhót “normál foglalkozás” mellett évi 60 millió forintos bevételig választhatják az érintettek, feltéve, hogy a minimálbérig normál módon megtörténik az adó- és járulékterhek megfizetése. Viszont, ha például a zenész jövedelme az éves minimálbért nem éri el, mert például csak négy órában foglalkoztatják, akkor az ekhós bevételt arányosítani kell, így esetében az éves bevételi határ 30 millió forint.

A most megjelent kormányrendelet a katás cégek áttérését is segíti.

Egyrészt eltörli a könyvvizsgálati kötelezettséget a katás cégek esetében. A közkereseti társaságok, a betéti társaságok, az egyéni cégek és az ügyvédi irodák a kata megszűnésével átkerülnek a számviteli törvény hatálya alá, az érintettek azonban ezúttal mentesülnek a nyitómérlegük könyvvizsgáltatási kötelezettsége alól, ezzel könnyebbé válik az adminisztráció és a könyvvizsgálat költségét is megspórolhatják.

A másik könnyítés a katás cégek korlátlanul felelős tagját, jellemzően a betéti társaságok beltagját érinti.

A katás cégnek nem kell megvárni a cég egyszerűsített végelszámolással történő megszüntetését, mert már az egyszerűsített végelszámolás bejelentésének napjától nyilvántartásba lehet venni egyéni vállalkozóként a korlátlanul felelős beltagot. Így a katás betéti társaság beltagja akár már a rendelet kihirdetését követően átalányadózó egyéni vállalkozó lehet – áll a közleményben.

A kormány egyebek mellett arról is döntött, hogy a társasági adó euróban vagy amerikai dollárban is megfizethető.

A mostani változás könnyebbséget hozhat – jellemzően – azoknak a cégeknek, amelyeknek bevétele részben vagy teljes egészében devizában érkezik be. A cégnek csak annyi a teendője, hogy ezt előzetesen bejelenti az adóhivatalnak. Ha ezt az adófizetési módot választja a cég, akkor az erről szóló űrlapot az adóév első napját megelőző hónap első napjáig nyújthatja be. Az elutalt euró vagy amerikai dollár összege az utalással érintett bankszámla megterhelésének napja szerinti, a Magyar Nemzeti Bank által e napra közzétett árfolyammal számított forintösszegben kerül jóváírásra az adózó adószámláján. A bejelentés már a 2022. szeptember 30-át követően kezdődő adóév tekintetében is megtehető – ismertette a Pénzügyminisztérium.

Az egyes egyszerűsített közteherviselést lehetővé tévő rendelkezések alkalmazásáról szóló 297/2022. (VIII.9.) kormányrendelet, illetve a társasági adó devizában történő megfizetéséről szóló 298/2022. (VIII.9.) kormányrendelet a 134. számú Magyar Közlönyben jelent meg.
(MTI)

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!