Több mint 12 ezer ember akar asztronauta lenni

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2020.04.04 | Életmód | Olvasási idő: 2 perc
Több mint 12 ezer ember akar asztronauta lenni

Több mint 12 ezer fő jelentkezett asztronautának az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) által kiírt pályázatra. Ez a második legtöbb jelentkezés, amit a NASA asztronautacsoportja valaha kapott – olvasható a hivatal honlapján.

Mind az 50 amerikai államból érkeztek pályázatok az Artemis programra, amely megcélozza a Holdat, majd a Marsot – közölte a hivatal szerdán. Most folyik a vizsgálatuk, a kiválasztottak nevét 2021 nyarán hozzák nyilvánosságra.

A NASA februárban jelentette be, hogy űrhajósokat keres. A jelentkezés feltétele az amerikai állampolgárság, a természettudományos master fokozat és legalább két év szakmai tapasztalat vagy legalább ezer óra repülési kiképzés. A határidő március vége volt.

Az előző, 2017-es pályázatra rekordszámú, 18 ezer pályázat érkezett, 11 nőt és férfit választottak ki közülük. Kiképzésük januárban fejeződött be. Velük együtt most 48 űrhajós dolgozik a NASA-nál. Az űrutazások kezdete, vagyis a hatvanas évek óta 350 asztronautát képeztek ki az Egyesült Államokban.

(MTI)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!