Te mióta ismétled ugyanazt a hibát?

motiváció - siker - férfimagazin

Ha egyszer megtanultad a leckét, már nem ugyanaz az ember vagy és nem követed el még egyszer ugyanazt a hibát. Ez jól hangzik, mégis hányszor találtad már magad te is ugyanabban a helyzetben, hányszor vártál többet ugyanattól a kapcsolattól, szituációtól úgy, hogy közben minden körülmény, tényező változatlan maradt?

Sokan foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy vajon mi a siker kulcsa, mitől lesz valaki sikeres, mi az, amiben a sikeres emberek hasonlóan gondolkodnak. Többek között Dr. Henry Cloud könyve is ezzel a kérdéssel foglalkozik, 10 dolog, amit ne ismételj meg címmel. Tehát nem arról van szó, hogy ne kövess el hibákat, sőt! Kövess el minél többet és tanulj belőlük, vond le a konzekvenciákat és menj tovább. A kihívások, akadályok leküzdése megerősít, de egy ponton túl az akadályok már nem azért vannak, hogy leküzdd őket, hanem azért, hogy észrevedd magad és visszatérj a saját utadra. A siker nem egy elérhetetlen dolog, ami csak a kiváltságosoknak adatott meg, sokkal inkább hozzáállás, mentalitás, gondolkodásmód, amely mindenki számára elérhető, és rendkívül személyes is, hiszen szó szerint egy megvalósult cél, elért eredmény, ami mindenkinek a sajátja.

És, hogy mi az a 10 dolog, amit nem érdemes újra és újra ismételni?

1.Nem érdemes visszatérni újra és újra egy olyan dologhoz, ami nem működik.

Nem működhet mindig minden, de ezt sokan vagy nem ismerik fel, vagy nem akarják észrevenni és annak ellenére, hogy sem a feltételek, sem a körülmények nem változtak, azt várják, hogy működjön – legyen szó munkáról, vállalkozásról, magánéletről, emberi kapcsolatokról. Ugyanattól a helyzettől, változatlan körülmények és hozzáállás mellett azt várni, hogy másképp működjön, abszurd elvárás.

2.Olyan dologba fogni, amelyben nem lehetsz 100 százalékig önmagad.

Mert csak így maradhatsz hosszú távon hiteles, önazonos.

3.Megváltoztatni egy másik embert.

Hányszor fektettél már időt és energiát abba, hogy megváltoztass egy másik embert? Ehelyett megadhatod neki a választás, tapasztalatszerzés szabadságát akkor is, ha az nem feltétlenül egyezik a te elképzeléseddel, így te magad is sokkal szabadabb leszel.

4.Azt gondolni, hogy mindenkinek meg tudsz felelni.

Rengeteg energiát elvesz, ha mindig, mindenkinek meg akarsz felelni, és ez nem is lehetséges.

5.A rövid távú kényelmet választani a hosszú távú eredmények helyett.

A sikert sokan irigylik, a sikerhez vezető utat már sokkal kevesebben. Önfegyelem, kitartás, elszántság, ami kitart az első, második, harmadik és nem ritkán a sokadik kudarc után is – amelyeknek mindig van egy ára, és mindig van egy konzekvenciája is. Ezt felismerve egy lépéssel közelebb kerülhetsz a megvalósításhoz. Ehhez a hosszú távú eredményhez viszont sokszor le kell mondani a pillanatnyi, rövid távú kényelemről, ami egy ritkán kihagyható lépés, de mindenképpen átmeneti állapot a sikerhez vezető úton.

6.A tökéletesség illúziójában hinni.

Bármennyire is lenyűgöz, a tökéletes legtöbbször csak egy illúzió, ami ideig-óráig tart. Nem kell rögtön lejjebb adni, de ami vagy aki tökéletesnek mutatja magát, az sokszor csak illúzió, érdemes résen lenni.

7.A figyelmet nem a teljes képen tartani.

Egyes kutatások szerint érzelmileg is jobban állunk a dolgokhoz és jobban is teljesítünk, ha a figyelmet sikerül végig a teljes történeten tartani – és nap, mint nap emlékeztetni magadat erre.

8.Megfeledkezni a következetességről.

A fókusz végig a megvalósításon van, ehhez pedig a következetesség kulcsfontosságú a feladatok priorizálásában, döntésekben és lépésekben. Néha nemet kell mondani valamire azért, hogy másra igent mondhass.

9.Miért kerültél egy helyzetbe?

Milyen része vagy az adott helyzetnek? Mi az oka, amiért belekerültél és mi az, amit tanulhatsz belőle? A sikeres emberek akkor sem áldozatként tekintenek magukra, ha egy kihívásokkal teli feladat előtt állnak.

10.Külső tényezőktől várni a sikert vagy a boldogságot.

Ez talán az egyik legfontosabb – nem vezet hosszú távú eredményhez, ha a sikert, boldogságot külső tényezőktől teszed függővé – ez mindenkinek a sajátja, amely csak önmagadtól függ, a külső tényezők pedig tőled függetlenül változhatnak vagy semmisülhetnek meg egyik pillanatról a másikra.

A kérdés nem az, hogy hibázol-e, sokkal inkább az, hogy hányszor kell elkövetned ugyanazt a hibát, hányszor kell belekerülnöd ugyanabba az élethelyzetbe ahhoz, hogy le tudd vonni a következtetéseket, ennek megfelelően pedig mikor tudsz továbbhaladni. A kihívások elkerülhetetlenek, de azt elkerülheted, hogy kétszer szenvedj ugyan amiatt a dolog miatt – legyen szó munkáról, üzletről, magánéletről, párkapcsolatról.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!