Új pilótaórával ünnepli III. Károly király koronázását a Bremont
Május 6-án, szombaton koronázzák meg Károly királyt, az esemény pedig már hónapok óta lázban tartja a szigetországot. A koronázási ceremóniára készülnek relikviák, sütemények és külön a jeles alkalomnak dedikált órák is. A brit Bremont óragyártó egy limitált kiadású időmérővel készült: az MBII King Charles III Limited Edition a 2009-ben bemutatott MBII pilótaóra uralkodói átirata.
Az angol Bremont óragyártó III. Károly koronázására egy meglehetősen masszív időmérővel rukkolt elő. A 43 mm-es Trip-Tick tok elegáns rozsdamentes acélból készült, amihez visszafogott fehér számlapot párosítottak a hozzá illő letisztult, modern számjegyekkel, fekete óra- és percmutatókkal, lila másodpercmutatóval és Super-LumiNova bevonatú indexekkel. A funkciók között megtaláljuk a dátumkijelzőt három óránál, illetve érdekesség a négy óránál elhelyezett koronával állítható kétirányú belső lünetta.
Az MBII pilótaórába a BE-36AE szerkezet került.
Ez a módosított kaliber 26 ékköves, óránként 28 800 ütést ad le, és 38 órás járástartalékkal rendelkezik. A karóra emellett fokozott ütésállóságot is kínál a szerkezetben található módosított automata felhúzóhídnak köszönhetően.
Ami miatt azonban igazán kitűnik társai közül az MBII King Charles III Limited Edition, az az óra hátlapján látható: a május 6-i történelmi esemény emlékére III. Károly király koronázási emblémáját gravírozták az óra hátoldalára. A korábbi Apple-designer, Jony Ive által tervezett bonyolult jelvényt a történet szerint Károly természet iránti szeretete ihlette, és a ceremónián, valamint az ehhez kapcsolódó eseményeken is használni fogják.
Magán a karórán túl a gyűjtők egy exkluzív emlékérmét is kapnak, amelyre a koronázási emblémát gravírozták. Ezt a különleges ajándékot a hagyományos katonai érmék koncepciója ihlette, és május folyamán minden óra vásárlásnál felajánlják, amíg a készlet tart.
Nem ez az első alkalom, hogy a Bremont a kékvérűek számára tervez.
A márka régóta együttműködik a brit Védelmi Minisztériummal, és szoros kapcsolatokat ápol a palotával. „Vállalkozásként óriási megtiszteltetés számunkra, hogy 2019 óta mi vagyunk Őfelsége Fegyveres Erőinek kizárólagos luxusóra-gyártója, és az évek során számos királyi megbízást kaptunk” – mondta a Bremont társalapítója, Giles English egy nyilatkozatban.
A Bremont valóban készített már órákat a királyi család jó néhány tagja számára. Fülöp herceg például 2011-ben a néhai királynő jubileumi évfordulójára kapott ajándékba egy egyedi Bremont zsebórát. A márka korábban a Jaguar megbízásából egyedi autóórákat is készített a királynő flottája számára.
Sokan azonban nem fognak rohangálni egy ilyen karórával.
Mindössze 50 darab készült a MBII King Charles III Limited Edition modellből, amelynek ára 4495 font. A gyártó weboldala szerint online már elfogyott az időmérő, és nagy valószínűséggel már a Bremont boltokban sem lehet lecsapni rájuk.