25 év után új kollekcióval rukkolt elő a Patek Philippe

Szász Nóri Szász Nóri | 2024.10.20 | Férfi karóra | Olvasási idő: 13 perc
25 év után új kollekcióval rukkolt elő a Patek Philippe

Az utóbbi években az órásvilágban minden új modell egy korábbi újragondolása, modernizációja, folytatása, ritkán látni teljesen új időmérőket, különösen a nagy márkáknál (a kisebb független gyártók sokkal kísérletezőbbek), nem is meglepő, hogy a gyűjtők azt várnák tőlük, hogy több rizikót vállaljanak a dizájn terén.

Most azonban valami olyan történt, amire már negyed évszázada nem volt példa: a Patek Philippe egy teljesen új kollekciót mutatott be.

Nagy dolog, ha a Patek új számlapszínnel vagy új fémmel dobja piacra valamelyik karóráját.

Sőt, a svájci gyártó olyan mértékben meghatározó a horológia számára, hogy már az a hír is megrázza az órásvilágot, ha leállítják egyik modelljük gyártását. Ezek után el lehet képzelni, milyen horderejű hír, hogy egy vadonatúj kollekcióval rukkoltak elő, amire 25 éve, a női Twenty~4 1999-es megjelenése óta nem került sor. Ha a női vonalat nem vesszük figyelembe, akkor pedig még régebben, 1997-ben mutattak be teljesen önálló új kollekciót, ami az Aquanaut volt.

Három évvel az ünnepelt rozsdamentes acélból készült kék Nautilus 5711 – vagy két évvel, ha a Olive Greenés Tiffany kiadásokat is beleszámítjuk – megszüntetése után a gyűjtők világszerte türelmetlenül várták az acél 5711A pótlását. Arra azonban valószínűleg nem számítottak, hogy a genfi családi tulajdonban lévő márka egy egész kollekciót mutat be: a Cubitus sorozatot, amely az acél 5821A, az acél-arany 5821AR és a bonyolultabb Instantaneous Grand Date platina 5822P modellekből áll.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Patek Philippe (@patekphilippe) által megosztott bejegyzés

A Cubitus gyökerei

1976-ban, a bonyolult zseb- és karóragyártás évtizedei után a Patek a Nautilus megjelenésével újraírta a játékszabályokat. A Gérald Genta által megálmodott „luxus sportóra” – az Audemars Piguet Royal Oakkal, a Vacheron Constantin 222-vel együtt – hozzájárult a csúcskategóriás, rozsdamentes acélból készült idő- és dátummérő órák korszakának kezdetéhez.

Idővel a Nautilus a világ egyik legkeresettebb órájává vált. A rozsdamentes acélból származó eredetét elhagyva nemesfémből készült, és a kronográfoktól az öröknaptárig különféle komplikációkat tartalmazott. Azonban sokáig az egyszerűbb, rozsdamentes acélból készült idő- és dátumjelzéses modell, az 5711-es referencia volt az, amely nemcsak az óravilág kollektív képzeletét ragadta meg, hanem saját jogán a mainstream divatba is helyet vívott ki magának. Amikor 2021-ben bejelentették, hogy a Patek megszünteti az 5711-es modell gyártását, sokkolóan hatott. Melyik más óragyártó merné leállítani a legnépszerűbb órája gyártását?

De a Patek nem az a márka, amelyik bármit is elkapkodna vagy ellazázna. A családi tulajdonban lévő, független gyártó egyértelműen megmutatta a világnak, hogy inkább nyugdíjaz egy olyan referenciát, amelyről úgy gondolja, hogy már nem olyan innovatív, semmint növeli a gyártást, csak azért, hogy több pénzt keressen.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Patek Philippe (@patekphilippe) által megosztott bejegyzés

Cubitus, a Nautilus négyzet alakú evolúciója?

Az új Cubitus kollekció a hagyományosabb kerek tokforma helyett két egyenlő hosszúságú éllel rendelkezik, amelyek lényegében egy négyzet alakú nyolcszöget alkotnak. Ezt a tokot egyértelműen befolyásolta a Nautilus, amelynek „fülei” szintén megtalálhatók az oldalsó részeken, de a Cubitus a saját, sokkal kockább útját járja. A hálós hatás a Patek számára új területnek tűnik anélkül, hogy teljesen eltávolodna az 1970-es évekbeli luxus sportóra gyökereitől. Thierry Stern, a márka elnöke már több mint egy évtizede álmodott egy szögletes óráról, és maga találta ki a Cubitus (Cube + Nautilus?) nevet – árulta el a müncheni bemutató során.

Ha van valami, ami azonnal kiszúrja a mai óravásárló szemét, az nem más, mint a Cubitus mérete. A gyártó hivatalos információi szerint 10 órától 4 óráig mérve mindhárom modell 45 mm széles. Manapság, amikor sok gyűjtő kisebb, vintage ihletésű darabokat keres, merész húzás egy ekkora tokkal előállni, hiszen annak átmérője csak egy a számos fontos méret közül, amelyek befolyásolják, hogy kényelmesen vagy kényelmetlen egy óra viselése. A Cubitus vékonysága segít ellensúlyozni a nagyobb átmérő miatti aggodalmakat, és azok beszámolói alapján, akiknek már volt lehetősége felpróbálni az órát, kényelmesen simul a csuklóra a Cubitus. És bár néhányan talán gúnyolódnak a mindössze 30 méteres vízállóságon, Stern szerint a 120 méteres vízállóság túlzás. „Amint egy-két métert ugrik a vízbe, a nyomás lezárja az órát. Az igazi veszélyt a zuhanyzás vagy akár a kézmosás jelenti. De ez olyasmi, amit mi elég jól tudunk kezelni” – mondta.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Patek Philippe (@patekphilippe) által megosztott bejegyzés

Cubitus 5821A és 5821AR

A három modell közül valószínűleg a legfontosabb a Cubitus 5821A, amely egy klasszikus acél szíjas változat, idő- és dátum kijelzővel és sötét számlappal – az elegáns sportóra esszenciája. Ez az egyszerűbb számlap és kijelző egyben lehetővé teszi, hogy a tok és annak eredeti, négyszögletesbe csapó alakja még jobban érvényre juthasson. Ugyanez az óra egy kéttónusú, acél-arany kiadásban is kapható, ez a Cubitus 5821AR.

Itt van tehát a műfaj két klasszikusa, 8,3 mm-es karcsú profillal és egy letisztult számlappal. Mindkettő esetében a központi tok acélból készült, az 5821AR több eleme – a lünetta és az oldalsó modul (monoblock konstrukció), a korona és a szíj központi polírozott láncszemei – 18 karátos rozé aranyat is tartalmaz.

A teljesen acélból készült Cubitus 5821A klasszikusabb, olívazöld számlapjával, amely óhatatlanul az acél Nautilus búcsúkiadását, az 5711/1A-014 referenciát idézi. Itt fehérarany mutatók és indexek kaptak helyet. A számlapon egyértelműen felfedezhetjük a kapcsolatot a Nautilussal, mivel mindkét órán ugyanaz a vízszintes dombornyomást fedezhetjük fel a rajta keresztülfutó sugárral. A Patek Cubitus mutatói azonosak a Nautiluséival, és a szerelt indexek, bár a tok formája miatt másképp vágott a végük és másképp helyezkednek el, szintén a Nautiluséval megegyező módon készültek. Minden elemen megtalálható a világító bevonat, a dátumablak pedig fehér, függetlenül a számlap színétől – ez az 5711 esetében soha nem volt probléma, és a Cubitus 5821A esetében sem az.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Patek Philippe (@patekphilippe) által megosztott bejegyzés

Mindkét Cubitus 5821 idő- és dátumjelzésű referenciát a házon belül készült 26-330 S C kaliber hajtja: az S C a Seconde Central rövidítése. Ez a Patek által széles körben használt központi forgórésszel ellátott automata szerkezet, amit 2019-ben a 324-es kaliber leváltásaként vezettek be, finom, technikailag klasszikus óramű, stopper másodperccel, Gyromax mérleggel, Spiromax spirálrugóval és 4 Hz-es frekvenciával. A maximális 45 órás járástartalék azért még mindig kevesebb, mint ami ideális lenne. Szépen kidolgozott, és egy Cubitus-exkluzív rotordíszítéssel vlátták el, amelynek vízszintes motívuma megegyezik a számlapéval.

Az acél Patek Philippe Cubitus 5821/1A ára 35.000 svájci frank (14,8 millió forint), az acél-arany Cubitus 5821/1AR ára pedig 52.000 svájci frank (22 millió forint).

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Patek Philippe (@patekphilippe) által megosztott bejegyzés

Cubitus Instantaneous Grand Date 5822P

A két klasszikus idő és dátum modell mellett a Patek Philippe még egy igazi csemegét is tartogatott a rajongóknak a Cubitus egy összetettebb, fényűzőbb platina kiadásának formájában: ez az Instantaneous Grand Date, Day and Moon Phases Reference 5822P. Bár az óra a Nautilus 5712-es modellre emlékeztet a nem középre igazított kijelzőjével, új komplikációkkal rendelkezik, köztük a 12 óránál lévő nagy dátummal.

Amellett, hogy 950-es platinából készült (a kötelező gyémánttal 6 óránál, de ezúttal egy baguette csiszolású gyémánttal a lünettába illesztve, ami a Pateknél először fordul elő), a Cubitus 5822P kissé más tokkal rendelkezik, mint a kollekció másik két tagja. Ha a kialakítás és az általános arányok megegyeznek is az 5821A modellel, ez az Instantaneous Grand Date a bonyolultabb szerkezet miatt kissé vastagabb, 9,6 mm. Emellett ez az egyetlen modell a kollekcióból, amely nem fémszíjon, hanem egy modern és laza, kontrasztos krémszínű varrással ellátott tengerészkék színű, szövetmotívumra emlékeztető domborított kompozit anyagból készült szíjon érkezik. A szíjat egy Cubitus aláírással ellátott csat rögzíti.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Patek Philippe (@patekphilippe) által megosztott bejegyzés

Az 5822P számlapján a jól ismert vízszintes dombornyomott minta látható, ezúttal mély tengerészkék tónusban (ami az 5811G-re emlékeztet), és mint említettük, az elrendezés közel áll az 5712-eshez – a kis másodpercek és a holdfázis azonos pozíciójával. Az 5712-hez képest azonban több különbség is van, mivel a járástartalékjelzőt eltávolították, a holdat körülvevő dátumot a hét napjait mutató jelzés váltotta fel, de a legnagyobb különbség, hogy 12 óránál mostantól egy két tárcsás nagy dátumkijelző található. A Patek az emblematikus 240-es mikrorotoros kaliber új változatát fejlesztette ki, egy olyan szerkezetet, amely 1977-ig vezethető vissza.

Míg az alapmű jól ismert, az új kaliber számlapi oldala új, és összesen 353 alkatrészből áll (104 alkatrésszel több, mint az 5712-es kaliberé), mégis mindössze 0,77 mm-rel vastagabb. A Patek hat szabadalmi kérelmet nyújtott be erre a kaliberre. Miről is van szó? Nos, a nyilvánvaló újdonság a Grand Date (ahogy a márka nevezi), egy nagy dátumkijelző, amely két koplanáris koronggal rendelkezik a szuperpozíció elkerülése érdekében. Ez a rendszer az 5236-os referenciaszámú in-line öröknaptárból származik. A Patek kifejlesztett egy azonnali ugrási mechanizmust is, nemcsak a nagy dátum, hanem a nap és a holdfázisok kijelzéséhez is, amelyek mindegyike azonnal és egyszerre ugrik 18 ezredmásodperc alatt éjfélkor, felhasználva a nap folyamán felhalmozott energiát.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Patek Philippe (@patekphilippe) által megosztott bejegyzés

E kiegészítő és energiaigényes komplikációk ellenére a 240 PS CI J LU kaliber 38-48 órás járástartalékkal rendelkezik, mint az összes 240-es szerkezet. A mutatókat a tok oldalába épített korrektorok segítségével lehet beállítani, bár némileg jobb lett volna, ha ezt a koronával oldották volna meg. A Cubitus 5822P azonban a nap bármely órájában képes korrigálni az összes jelzést (beleértve az időt és a napot is) anélkül, hogy a szerkezet megsérülne. Az órát megfordítva feltárul a 240-es alapkaliber klasszikus megjelenése, a kifinomult felületekkel és a tömör aranyból készült mikrorotorral, amelynek vízszintes díszítése megegyezik a számlapéval. A szerkezetet a gyártás új kritériumai szerint 2024 tavaszától -1/+2 másodperc/nap tartományban működik.

A Patek Philippe Cubitus Instantaneous Grand Date 5822P ára 75.000 svájci frank (32 millió forint) lesz.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Patek Philippe (@patekphilippe) által megosztott bejegyzés

Kockáztatni kell

A Patek Philippe hosszú távban gondolkodik. Szerkezetek dizájna tekintetében jelenleg 2039-ig vannak meg a terveik, és egy új kollekció kifejlesztése sok évet vesz igénybe. Stern és csapata pontosan és átgondoltan tervezi meg, hogyan és mikor dobjon piacra valami olyasmit, mint a Cubitus. Stern nem szándékozik növelni a gyártást pusztán azért, hogy több pénzt keressen, annak ellenére, hogy a luxus sportórák iránti kereslet ugrásszerűen megnőtt. Inkább úgy döntött, hogy fenntartja a jelenlegi gyártási szintet, ami nagyjából évi 73 ezer darab, ami azt jelenti, hogy más termékcsaládok termelését is le kell csökkenteni, hogy az új, négyzet alakú kollekciónak helyet szorítsanak a feszes ütemtervben. Ez a folyamat már javában zajlik.

Stern a maga részéről tudja, a Cubitus nem biztos, hogy mindenki szájíze szerint való lesz. „Mi vagyunk a Patek Philippe” – mondta. „Mozgásban kell maradnunk. Ha én nem csinálom, akkor ki fogja csinálni? Kockázatot kell vállalnunk.” Vannak persze korábbi példák, mi történik egy furcsa új modell bevezetésekor: az 1997-es Aquanaut sem volt azonnal kirobbanó siker. Manapság viszont nem tudják a polcokon tartani. A Cubitusnak, sok luxus sportóra elődjéhez hasonlóan, időbe telhet, mire bebetonozza a helyét. Talán egy kisebb tokozású változat a jövőben megteszi a hatását, de lehet, hogy a zöld számlapos acél ref. 5821/1A lesz a sláger. Egyelőre ez még a jövő zenéje.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Patek Philippe (@patekphilippe) által megosztott bejegyzés

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!