Rafa Nadal nemcsak a teniszpályán, de az üzleti életben is jó stratéga

Rafael Nadal - üzlet - siker

Augusztus 31-én veszi kezdetét a US Open, ami a mostani furcsa év miatt 2020 második Grand Slamje, a járvány miatt ugyanis szeptemberre halasztották a Roland Garrost, a wimbledoni tornát pedig teljesen lefújták.

Azonban az, hogy megtartják a tornát, még nem jelenti, hogy minden teniszcsillag részt is fog venni rajta. Rafael Nadal például a járvány miatt idén nem tér vissza, hogy tavalyi győzelme után megkísérelje begyűjteni az ötödik US Open címét – eddig összesen 19 Grand Slamen aratott győzelmet karrierje során. A címhez a több millió dolláros nyeremény is társul, amiről most szintén lemondott Rafa. Ennek apropóján megnéztük, mennyit keresett eddig pályafutása során a sportoló, és mire költi az összeütögetett vagyonát.

Rafael Nadalt nem véletlenül nevezik a salak királyának, az eddigi 19 Grand Slam győzelméből 12-t a Roland Garros-on gyűjtött be. Emellett azonban a többi borítás sem áll tőle távol, 2019-ben negyedik alkalommal hozta el a US Open bajnoki címét, azonban az már biztos, hogy nem fog idén duplázni. A koronavírus-járvány miatt Nadal kihagyja az augusztus 31-én startoló tornát, azonban a szeptemberre halasztott Garros-on a hírek szerint ismét pályára lép. Ezzel szemben Roger Federer nemcsak az amerikai tornát hagyja ki, de 2021-nél előbb biztosan nem lép pályára.

A tavalyi US Openen a kupa mellett 3,8 millió dollár – 2017-es győzelménél ez az összeg 3,7 millió volt – is ütötte a markát, ezzel csak tavaly 11 millió dollárt ütögetett össze a sportoló. A Roland Garros, amit zsinórban negyedjére nyert meg 2019-ben kicsit rosszabbul hozott a konyhára, a nyereménye ott 2,6 millió dollár volt. Karrierje során eddig nagyjából 120 millió dollárt nyert a tornákon a Business Insider februári értesülései szerint, ezzel ő az egyik legjobban kereső teniszező.

A győzelmek után járó nyeremények mellett a szponzori megállapodások is szépen gyarapították Nadal bankszámláját, aki olyan márkák arca, mint a Nike vagy a Kia. A sportoló szívesen költ magára, illetve különböző csescsebecsékre, a luxus kiegészítők mellett azonban a jótékonykosádról sem feledkezik meg. A Business Insider összegyűjtötte, hogyan kereste meg és mire költötte el a pénzét Rafael Nadal az elmúlt években.

Ahogy azt említettük, a pályán nyújtott teljesítménye mellett sportolóként komoly bevételi forrást jelentenek Nadal számára a szponzori megállapodások. 2017-ben például 26 millió dollár folyt be az olyan szponzoroktól, mint a Babolat (10 éves megállapodás), a Nike vagy a Tommy Hilfiger, utóbbi márka 2 évre kötött közel 3-4 millió dolláros megállapodást a sztárral.

Emellett Nadal a Kia nemzetközi nagykövete, ezzel a címmel pedig egy Kia Stinger GT – az ára 40 ezer euróról indul – autó is együtt jár, amit Nadal kedve szerint használhat.

És hogy mire költi Nadal a megkeresett milliókat? Költései nem visszafogottak, az már biztos. 2018-ban például egy 725 ezer dollárra becsült Richard Mille órában lépett a French Open salakjára.

Természetesen Rafa Nadalnak a biciklije sem akármilyen, hanem egy 4499 dolláros Gocycle elektromos kerékpárral rója az utakat. Amikor pedig megduplázná a kerekek számát, akkor is van miből válogatnia. Az információk szerint a teniszező garázsában megtalálható egy Aston Martin DBS, valamint egy Mercedes-Benz SL55. Mindkét autó esetében hatszámjegyű összegre kell gondolni.

A vízi közlekedés sem áll távol Nadaltól. Tavaly írtunk róla, hogy a sztár eladásra kínálta Beethoven nevű, 76 láb hosszú jachtját 3 millió dollárért, a helyére pedig egy 80 láb hosszú Sunreef katamránt szerzett be, amelynek ára ismeretlen. A hasonló modellek egyébként 6,75 millió dollár körüli értéken mozognak.

Ha az ingatlanokat tekintjük, Nadalnak van egy 1,5 milliós háza Mallorca szigetén, amely a sztár hazája is egyben. Emellett a Dominikai Köztársaságban is van egy villája, amit 2 millió dollárért vásárolt.

Nadal azonban nem az a híresség, aki kizárólag költséges életmódjáról ismert. Népszerűsége kedves, közvetlen természetének köszönhető, és ennek része, hogy 2008 óta működik a Fundación Rafa Nadal, amelyet a teniszcsillag édesanyja vezet, és hátrányos helyzetű gyerekek megsegítésével foglalkozik.

Nadal okosan forgatja a befolyt összegeket, és befektetőként sem tétlen. Mallorcán nyitották meg a Rafa Nadal Academy by Movistar akadémiáját, a 2000 négyzetméteres intézmény kiépítése 25 millió dollárba került, ennek 5 százalékát fedezte Nadal. A gyerekek évi 62 ezer dollárért próbálkozhatnak a spanyol teniszező nyomdokaiba lépni.

A tenisz szeretetét a sportoló igyekszik a világ minden pontjára eljuttatni, 2018-ban nyitott meg az első Rafa Nadal Tennis Center a mexikói Costa Mujeres-ben, és a tervek szerint további nyaralóhelyeken is lesznek még pályák, hogy a turisták egyszerre tudjanak a barnaságukon és a fonákjukon dolgozni.

Ezen felül Nadal a Telefónica Open Future partnere, hogy olyan a sport és wellness területére szakosodott startupokat találjanak, amelyek képesek a Rafa Nadal Academy teljesítményét növelni. A kiválasztott startupok nagyjából 160 ezer dolláros kezdő befektetést kaptak.

2016-ban pedig a Ritz-Carlton South Beach-ben Enrique Iglesiassal és a San Antonio Spurs játékosával, Pau Gasol kosárlabdázóval közösen megnyitották a TATEL nevű spanyol éttermet.

Nadal és partnerei a madridi ingatlanpiacra is beléptek, és 2017-ben egy 19. századi épületet vásároltak meg a spanyol fővárosban, amelynek értéke 30 millió dollár.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!