Norris rajtolhat az élről Szingapúrban

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2024.09.22 | Sebesség | Olvasási idő: 2 perc
Norris rajtolhat az élről Szingapúrban

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Szingapúri Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd meg az élről.

Az összetettben második helyezett 24 éves pilótának ez az idei ötödik, pályafutása hatodik pole pozíciója. Mellőle a címvédő, háromszoros világbajnok és a pontversenyben éllovas holland Max Verstappen (Red Bull) indulhat, míg a harmadik legjobb a Mercedes brit pilótája, a hétszeres vb-győztes Lewis Hamilton volt.

Az időmérő harmadik szakaszát Carlos Sainz balesete miatt félbe kellett szakítani.


A Ferrari spanyolja a második perc végén lehúzódott, hogy elengedje a gyors körén lévő Oscar Piastrit, a gumijai sok koszt szedtek össze, a célegyenesre fordulva a kigyorsításnál pedig megcsúszott, majd megpördült az autó, amely a hátuljával csapódott a falnak. A Ferrarit emelővel távolították el a pályáról.

A 62 körös Szingapúri Nagydíj – magyar idő szerint – vasárnap 14 órakor rajtol.

(Forrás: MTI)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!