Lewis Hamilton: én sem versenyezhetek örökké
Lewis Hamilton számára egyre fontosabb, hogy a versenypályán kívül is megalapozza a stabilitást, tisztában van ugyanis azzal, hogy ő sem versenyezhet örökké.
Lewis Hamilton számára egyre fontosabb, hogy a versenypályán kívül is megalapozza a stabilitást, tisztában van ugyanis azzal, hogy ő sem versenyezhet örökké.
Több mint 18 millió dollárért (átszámítva mintegy 6,7 milliárd forintért) kelt el a hétszeres Forma-1-es világbajnok, Lewis Hamilton 2013-as versenyautója.
A tequila régóta a hétszeres Forma-1 világbajnok, Lewis Hamilton egyik kedvenc itala, viszont sokkal inkább íze, semmint alkoholtartalma miatt. A most piacra dobott ital erre a piaci résre kíván reagálni.
A szombati sprintfutam után a vasárnapi versenyt is a már világbajnok Max Verstappen nyerte meg Austinban, a Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíjon.
Lewis Hamilton 2013-ban ezzel az autóval győzedelmeskedett a Mercedes színeiben, ráadásul mindezt a Hungaroringen tette, ahol rekoderként eddig nyolcszor állt fel a dobogó legmagasabb fokára – ez a legtöbb alkalom, hogy egy versenyző ugyanazt a Nagydíjat megnyerte -, és a pályacsúcsot is tartja 1:13.45-tel.
A Katari Nagydíj startja a Mercedes istálló szempontjából sikerült a legrosszabbul, mert hiába indult nagyszerűen a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton, az első kanyarban túlságosan bátor előzéssel próbálkozott, melynek eredményeként éppen csapat- és honfitársa, George Russell autójának ütközött.
Míg a címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen új rekordot állított fel Monzában, a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton öt másodperces büntetéssel a hatodik helyen végzett a vasárnapi Forma-1-es Olasz Nagydíjon.
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője volt a leggyorsabb a 38. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az első helyről.
A Mercedes pilótái, George Russell és Lewis Hamilton a 12. és 15. leggyorsabb időt érték el, több mint egy másodperccel lemaradva Max Verstappen Red Bulljának tempójától.
A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a Forma-1-es Kanadai Nagydíjon, és ezzel tovább növelte az előnyét összetettben.
Brad Pitt, Jerry Bruckheimer és Joseph Kosinski nem kisebb feladatra vállalkozott, minthogy egy jó Forma-1 filmen túl az eddigi legakkurátusabb autóversenyzős mozit hozzák létre.
Ausztrál Nagydíj: Verstappen mellől George Russell, a Mercedes brit versenyzője startolhat majd, míg a harmadik rajtkocka a hétszeres világbajnok, szintén brit és ugyancsak Mercedest vezető Lewis Hamiltoné lett.