Nadal után Djokovicot is legyőzte, döntőben a 19 éves spanyol tehetség

Carlos Alcaraz - férfi tenisz

Újabb történelmi győzelmet aratott a 19 éves spanyol Carlos Alcaraz, miután a madridi salakpályás tenisztornán a világelső Novak Djokovicot búcsúztatva jutott a döntőbe.

A spanyol ifjonc szombaton, egy nappal születésnapja után a 21-szeres Grand Slam-győztes honfitárs, Rafael Nadal ellen nyert – ezzel első tinédzserként tudta legyőzni a salakkirályt kedvenc borításán -, most pedig a világelső, Madridban háromszor, 2011-ben, 2016-ban és 2019-ben győztes szerb felett is diadalmaskodott, karrierjük első egymás elleni összecsapásán.

Az elképesztően látványos és szoros összecsapáson a spanyol maratoni, 3 óra 35 perces csatában nyert.

Az ATP hivatalos Twitter-oldala szerint ezzel az első lett a tenisztörténelemben, aki Nadalt és Djokovicot két egymást követő meccsen legyőzte salakon.

Alcaraz – aki a madridi 1000-es torna történetének legfiatalabb döntőse lett – egy évvel ezelőtt még csak a 120. volt a világranglistán, ahol jelenleg már a kilencedik, hétfőtől viszont már hatodikként jegyzik majd a rangsorban, köszönhetően annak, hogy idén immáron 27-3-as mérleggel rendelkezik.
(MTI)

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!