Milák edzője szerint az olimpiai bajnok úszó nagy léptekkel halad előre a felkészülésben

Milák kristóf - tokiói olimpia - olimpiai bajnok

Virth Balázs szerint új tanítványa, az olimpiai bajnok Milák Kristóf nagy léptekkel halad előre a felkészülésben a budapesti világbajnokságra.

“Minden a tervek szerint halad a tenerifei edzőtáborban” – jelentette ki az M1 aktuális csatornának adott pénteki interjúban az edző. “Az állóképesség-fejlesztésről szól a munka, de itt már az intenzitás is szerepet kap, mert az országos bajnokságon is szeretnénk jó eredményt elérni, az igazi csúcsformát viszont a budapesti vb-re hegyezzük” – tette hozzá.

A 200 méter pillangó egyeduralkodójával tavaly megkezdett közös munkáról úgy nyilatkozott, hogy az első félév nem volt tökéletes az orrsövényműtét és a koronavírus-fertőzés miatt, azonban januártól minden rendben zajlik.

“Milák Kristóf nagy léptekkel halad előre, sokszor meglep, például a szegedi versenyen is, ahol 1:56.44 percet úszott, de százon is 51.3 másodpercet ért el. Nagyon elégedett voltam vele, az országos bajnokságon még előrébb tart majd. Kezdem érezni, mire van szüksége, amiben sokat segít, hogy megosztja a gondolatait” – mondta Virth, aki szerint küzdenek a fordulókkal, sok munka van már benne, de még lesz is.

Másik világbajnok tanítványával, az ugyancsak 200 méter pillangó specialistájának számító Kapás Boglárkával kapcsolatban arról beszélt, hogy ő távolabbról indult, mert az olimpia után két hónapos pihenőt tartott, majd januárban hátsérüléssel kezdett, ezért csak most kezd elfogadhatóan teljesíteni.

“Tőle az ob-n nem várok kiemelkedő eredményt. Esetében a cél úgy felkészülni a vb-re, hogy olyan időt érjen el, amit az olimpián nem tudott” – mondta Virth.

A június 18-án kezdődő vizes világbajnokságon Virth mindkét sztársportolója, Milák Kristóf és Kapás Boglárka is címvédőként indul majd 200 méter pillangón.
(MTI)

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!