Jannik Sinner bravúrja: 35 év alatt csak 3 legendának sikerült
Jannik Sinner, a világelső olasz teniszező, lehengerlő formában játszva megnyerte a 2025-ös Australian Opent. A mindössze 23 éves játékos a döntőben három szettben győzte le Alexander Zverevet, megszerezve ezzel karrierje harmadik Grand Slam-trófeáját.
A mérkőzés jól megmutatta, mi választja el a kiváló teniszezőket az igazi bajnokoktól. Zverev próbálta biztonsági játékkal tartani a tempót, de Sinner lendülete és magabiztossága ellen nem talált megoldást. Az első szett 4-3-as állásánál Sinner hatodik bréklabdáját értékesítve törte meg Zverev ellenállását, majd semmire hozta saját szerváját, és 6-3-ra behúzta a nyitójátszmát.
Zverev próbálkozott, de Sinner dominált
A második szett szorosabb küzdelmet hozott. Bár Zverev kétszer is közel került a szett megnyeréséhez, előbb 5-4-nél, majd 6-5-nél, a rövidítésben ismét Sinner volt a pontosabb. A tie-break döntő pillanataiban a hálón megpattanó labda is az olasz javára billentette a mérleg nyelvét, aki az utolsó három pontot nyerve behúzta a második játszmát.
Zverev ekkorra már 33 ki nem kényszerített hibát gyűjtött, és láthatóan nem találta a ritmust, míg Sinner továbbra is hibátlan játékot produkált.
🤯🤯🤯
Sit down, settle in and enjoy the two best players in the world at their best.
And then watch it again!@janniksin • @alexzverev • @wwos • @espn • @eurosport • @wowowtennis • #AusOpen • #AO2025 pic.twitter.com/qliTYZXX29
— #AusOpen (@AustralianOpen) January 26, 2025
A győzelem receptje: precizitás és nyugodtság
A harmadik szett elején Zverev próbált még kapaszkodni, de Sinner ismét brékelt, és innen már nem volt megállás. Az olasz teniszező úgy nyerte meg a mérkőzést 2 óra 45 perc alatt, hogy egyetlen bréklabdát sem engedélyezett ellenfelének – ez a bravúr az elmúlt 35 évben mindössze három másik játékosnak sikerült: Pete Samprasnek (1995), Roger Federernek (2003) és Rafael Nadalnak (2017).
Jannik Sinner a tavalyi Australian Open és US Open sikerei után ismét történelmet írt. Karrierje első három Grand Slam-döntőjét megnyerte, és továbbra is ő a legfiatalabb világbajnokok egyike. Az Australian Open idei győzelme pedig még inkább megszilárdította helyét a sportág legnagyobbjai között.