Rászorulók számára nyitott klinikát Michael Jordan

Michael Jordan - egészség

Michael Jordan kosaras legenda, aki nemcsak a pályán bánt mesterien a labdával, de a hírnevével is ügyesen bűvészkedett. A Nike-val közösen létrehozott Air Jordan márkának és a különböző szponzorációknak köszönhetően 2017-ben az első milliárdos NBA sztár lett, egyúttal a harmadik leggazdagabb afro-amerikai az Egyesült Államokban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy megfeledkezett volna arról, honnan indult.

Október 17-én két klinikát adott át Jordan Charlotte-ban, a kosaras szülővárosában, amely a biztosítás nélküli és alulbiztosított emberek ellátására jött létre.

Charlotte az egyesült államokbeli North Carolina állam legnépesebb városa, 2018-ban több mint 870 ezren éltek itt. Amellett, hogy New York után a második legtöbb banki eszköz található Charlotte-ban, és a Bank of America otthona, Michael Jordan szülővárosában is komoly problémát jelent a szegénység és az egészségbiztosítás kérdése.

Az egykori NBA sztár és családja most 7 millió dollárt adományozott két klinika felépítésére, ahol kortól és biztosítástól függetlenül mindenkit ellátnak majd. A Michael Jordan Family Medical Clinic október 17-i átadóján az elérzékenyült sztár elmondta: „A pénz nem kérdéses a számomra. Az elhivatottságról szól ez, hogy változtassunk, és hatással legyünk a közösségre, ami a jövőben hatással lesz Charlotte városára.” A helyi Hornets kosárlabdacsapat tulajdonosa azt is hozzátette: „Ez egy nagyon érzelmes dolog számomra, hiszen így visszaadhatok a közösségnek, amely éveken át támogatott.” Jordan pedig még tovább ment, amikor azt mondta, hogy „ez csak a kezdete egy harcnak, hogy olyan sok emberhez érhessünk el, amennyihez csak tudunk.”

Charlotte és agglomerációja az egyik leggyorsabban növekvő terület az USA-ban a lakosság számát tekintve, így a Michael Jordan Family Medical Clinic-et üzemeltető Novant Health alelnöke, Jesse Cureton szerint a következő 3-5 évben a mostani alapellátás megháromszorozására lenne szükség.

Michael Jordan vagyonát jelenleg 2 milliárd dollárra becsülik, aminek egy részét a kosárpályán dobálta össze, illetve számos üzleti vállalkozása hozott jelentősen a konyhára. A Nike mellett a PepsiCo tulajdonában álló Getorade és Hanes márkákkal is hosszú távú partneri kapcsolatban áll.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!