Omar Sy legnagyobb bűvészmutatványa: szórakoztató sorozatba csomagolta a francia rasszizmust

Édesapja szenegáli, édesanyja mauritániai, ő pedig már Franciaországban nőtt fel nyolc testvérből a harmadikként. Omar Sy komikusként indult, de végül a filmvásznon vált nemzetközileg ismertté.

Egy francia filmnek köszönhette hírnevét, és bár sikerült neki az, ami kevés európainak – Hollywoodban is befutott -, most újra egy francia alkotással hívta fel magára a figyelmet. Omar Sy ikonikus nevetése a Netflix műsorán futó Lupin sorozatban is szerephez jutott, azonban a szórakoztatás mellett komoly témákat is felvet a kétévados széria.

Mi a közös a keménykalapos, monoklis úriember betörőben az 1900-as évek elejéről, és egy két méteres, 21. századi fekete bevándorlóban?

Látszólag semmi, de Omar Sy meglátta a lehetőséget a franciák kissé már elhasznált nemzeti (anti)hősének történetében, és olyan új lendületet adott az elfáradt formátumnak, ami egyszerre szórakoztat és hívja fel a figyelmet a rendszerszintű rasszizmus problémáira.

Mind Maurice Leblanc Arsene Lupinja, mind Assane Diop kívül áll a társadalom normáin, lenézett figurák, akik épp ennek a láthatatlanságnak köszönhetően fluid külsővel rendelkeznek: úgy változtatják a megjelenésüket, ahogy akarják, így bárkik lehetnek, egy röpke időre akár a társadalom előkelő, elismert tagjai is. Persze az Omar Sy által alakított Assane Diop esetében szükség volt a nézők jóindulatára, hogy elhiggyék, pár kósza szőrszálnak hála nem tudják őt beazonosítani, de épp ez adta az izgalmat az első öt epizódban. A második öt epizódra ugyanúgy elfáradt a sorozat, mint az Arsene Lupin feldolgozások, ami az első évadban még friss ötlet volt, itt már túl sokszor ellőtték, és a történet sem hozott olyan fordulatokat, mint ahogy azt meglebegtették, ettől függetlenül nagyon fontos témát feszeget a Lupin.

A rasszizmus virágzott, virágzik és hacsak nem lesz valamilyen változás, a jövőben is virágozni fog Franciaországban.

„A kalandvágyam annak a helynek köszönhető, ahol felnőttem” – mondta Omar Sy a Vogue-nak. Trappes-ről, az egyik ismert banlieues negyedről beszélt, ami nagyjából 32 km-re található Párizstól és aminek híre felemás a francia köztudatban. A banlieues olyan külvárosi negyed a nagyvárosok körül, amit a világháború utáni munkaerőhiány idején húztak fel a bevándorlók számára. Ahogy a ’80-as és ’90-es években a munkahelyek eltűntek, ezek a negyedek vagy rossz hírnévre tettek szert vagy egyszerűen nem foglalkoztak velük. „Európában a belvárosok a gazdagok számára vannak. Minél kintebb élsz, annál kintebb vagy a buborékon, és annál nehezebb bekerülni” – magyarázta Omar Sy, aki a szenegáli apa és mauritániai anya hét gyermekéből harmadikként jött a világra.

„Olaszok, nyugat-afrikaiak, görögök, lengyelek, románok. Annyi nyelvet hallottam és annyi ételt kóstoltam! Felmentem az ötödik emeletre és Görögországban voltam, majd lementem, és Maghrebben találtam magam. Ez arra tanított, hogy nyitott legyek” – mesélte a színész. Hárman aludtak egy szobában, Sy pedig az emeletes ágy alsó részét kapta. „Türelemre tanított. És a korlátokra” – mesélte a The New Yorkernek. Azonban Sy azt is hamar megtanulta, hogy a világ nem ennyire nyitott, különösen nem azok felé, akiknek hozzá hasonló a megjelenése.

„Ha onnan jössz, ahonnan én jöttem, amikor olyan magas vagy, mint én, olyan a bőröd, mint az enyém, akkor az a jég nem törik meg olyan könnyen. Azt gondolom, hogy ennek köszönhető, hogy azon az úton haladok, amin most vagyok. Tinédzserként emlékszem, hogy szerettem mosolyt látni az emberek arcán a gyanakvás helyett. Az egyik út erre a humor volt” – mesélte a The Guardiannak adott interjújában.

Már 14 évesen azon mesterkedett, hogy hogyan nevettessen meg a vicceivel másokat. „Plusz, a lányoknál is bejött. Ezért megpróbáltam szakértővé válni” – magyarázza Sy. Nem sokkal később az egyik környékbeli ismerős, Jamel Debbouze komikus, akinek a Radio Nova országos rádióállomáson volt ebédidőben műsora, meghívta magához, hogy egy visszavonult futballistát játsszon el. A rádióban találkozott Fred Testot komikussal, és hamarosan útjára indult az Omar et Fred, egy improvizációs műsor az országos Canal+ adón. Bár hivatalosan 18 évesen kellett volna érettségiznie, a munkák miatt még 20 évesen sem történt ez meg. De kit érdekelt volna az érettségi, amikor egy TV adó meghívta az ifjú Omar Sy-t Cannes-ba, hogy nekik dolgozzon.

Később egyre több TV-s szerepe lett és kisebb filmes produkciókban is részt vett, így találkozott Olivier Nakache és Éric Toledano rendezőpárossal. Bár Omar Sy mindig is komikusnak tekintette magát, ők voltak az elsők, akik felhívták a figyelmét arra, hogy addigra igazi színész lett. Hogy ezt bebizonyítsák, írtak egy filmet, kimondottan Omar Sy karakterére.

Ez lett a 2011-es Életrevalók.

A film a legnézettebb francia film lett a világon, emellett Omar Sy lett az első fekete színész, aki megkapta a César-díjat a mozgáskorlátozott gazdag fehér férfi ápolójaként nyújtott alakításáért. A film megjelenése után volt az első alkalom, hogy a szülei már nem aggódtak fiukért, és elmondása szerint azóta nem igazán foglalkoznak azzal, mit is csinál, hiába költöztette magához 2012-ben Los Angeles-be az egykor gyári munkásként dolgozó apját és takarítónő anyját. Hiába az Inferno, a Jurassic World, az X-men filmek, „a szüleimnek fogalmuk sem volt, hogy mit csinálok. A jegyeladások száma és mindez… túl messze volt tőlük. Ez egy áldás a számomra. Ugyanaz az ember maradhattam, két lábbal a Földön, mert a szüleimnek fogalmuk sincs, hogy mit csinálok. Az egyetlen dolog, ami számít nekik: meg tudok-e élni belőle. Ha igen, akkor az siker. Semmi más nem érdekes.” Így nézve Omar Sy sikeres, hiszen meg tud élni a keresetéből – nem is akárhogy. A Los Angeles-i otthona mellett Dél-Franciaországban is van egy háza, ahova Tesláján furikázik.

A hollywoodi blockbusterek után Omar Sy hazatért, és az Életrevalókban már feszegetett kérdéseket akarta újra feszegetni a saját eszközeivel: hogyan működtetik a rasszista dinamikák a francia fővárost. Franciaroszágban jogilag nem ismerik el a különböző etnikumokat, és a nagy öszfrancia nemzetiségtudat ölelő zászlaja alatt nincs hely más kultúrák számára, mert ezek fenyegetést jelentenének az ideologizált és bálványozott francia identitásra. De Sy – 1978-ban született – és korosztályának más nem francia képviselői egyre inkább szembemennek ezzel a homogenizáló és elnyomó felfogással.

A Lupin a szórakoztató trükkökön túl épp ezt mutatja meg, hogyan bánnak a franciák, a hegedű boltostól az ékszerészen át a rendőrségig a bevándorló apával és kamasz fiával. Omar Sy-nek is felemás viszonya volt fiatalként a francia rendőrséggel, beszámolója szerint, ha keresztezték az útját, inkább elszaladt, bármilyen bűnösnek is tűnt ettől, mert még mindig jobb volt, mint ha rátették volna a kezüket.

Mi változott az azóta eltelt több mint 20 év alatt? Nem sok minden.

2016-ban az amerikai George Floyd halálához nagyon hasonló eset történt meg Franciaországban is. A malii származású Adama Traoré halála kapcsán a politikától mindaddig elzárkózó Omar Sy tavaly egy nyílt levelet írt a francia sajtóba. „Mindketten magas fekete férfiak voltak, akinek az élete néhány óra alatt horrorba fordult a semmiért. Én is egy magas fekete férfi vagyok. Hasonlítok rájuk. Ugyanez megtörténhet velem is holnap? Ez megtörténhet a gyerekeimmel?” (Omar Sy a ’90-es évek végén ismerkedett meg feleségével, Hélènével, akivel öt gyermekük született.)

Sy a The New Yorker interjújában elevenítette fel, hogy az is előfordult, hogy a szomszédok kutyákat uszítottak rájuk. „Mindent játékként fogtunk fel, ahogy egy gyerek mindent játéknak fog fel egy nagy adag ártatlansággal, anélkül, hogy látná a károkat. Azzal szórakoztattuk magunkat, hogy ne mi legyünk azok, akiket megharap a kutya.” De olyan eset is volt, hogy egy kalapáccsal ütötték fejbe Omar Sy-t.

A Lupin ezáltal Omar Sy életének két aspektusát egyesíti.

Nem akartak kimondottan Lupinról készíteni egy sorozatot, mert az önmagában unalmas lett volna, de rájöttek, hogy ha francia nyelven a nemzetközi közönségnek készítenek egy műsort, azzal áthidalhatják a Sy tehetsége és elérése közötti távolságot. Az évek folyamán több koncepció is szóba került, de végül megszületett a végleges formáció, és “le cheval de Trappes” hollywoodi hírnevét francia nyelven váltották sikerre. Emellett egy másik üzenetet is elrejtettek a filmben: a láthatatlanság erő is egyben. Mindenki alábecsüli Assane-t a sorozatban, így miközben senki sem figyel, az ő keze mindenki zsebét kipakolja – vagy legalábbis azt a látszatot kelti.

A The New Yorker újságírójának azt is elmondta Omar Sy, hogy karrierje elején úgy érezte, mintha a Truman Show-ban lenne, és várta a napot, amikor valaki odasétál hozzá, és azt mondja, hogy az egész egy vicc volt. Még mindig valószínűtlennek tűnik számára pályája felívelése, de a perspektívája megváltozott. Amikor megkérdezték tőle, hogy érzi magát nemrégiben elért sikerei kapcsán, csillogó szemmel azt felelte:

„Ez a világ legnagyobb önbizalom trükkje.”