Már nem csak az IKEA-ból rendezheted be az otthonod, mostantól az egész házad lehet IKEA

ikea - ház - 2021

Elhozta a skandináv lakberendezés világuralmát, most pedig a lakhatást is megreformálná.

Az IKEA Tiny Home Project keretében a svéd bútorgyártó a Vox Creative-val közösen hozta létre azokat az előre gyártott, kis alapterületű házakat, amelyek kompakt méretük ellenére minden szükségessel fel vannak szerelve, ráadásul még környezetbarátak is.

A házak már meg is vásárolhatóak, az áruk 47 550 dollárról indul

Korábban írtunk róla, hogy ahogy egyre kevésbé válnak fenntarthatóvá a városok és velük együtt a városi életmód, annál nagyobb népszerűségre tesznek szert, az apró, de könnyen mozgatható, össze- és szétszerelhető konténerházak, amelyek a megfizethető lakhatás mellett az újrahasznosításból adódóan a környezettudatosságot képviselik. Úgy tűnik, az IKEA-nál is jó ötletnek és kifizetődő befektetésnek tartják ezt a nagy szabadságot biztosító életformát. A lapra szerelt bútorok, gyertyák és képkeretek után tehát az IKEA már házakat is gyárt – de nem kell aggódni, ezeket nem a vásárlóknak kell összeszerelnie egy megfejthetetlen rúnákkal tarkított útmutató alapján. A Tiny Home Project modelljei készen érkeznek, már csak be kell őket rendezni, lehetőleg IKEA bútorokkal.

A Lonely Planet beszámolója szerint az IKEA a Vox Creative-val és az RV-kat, illetve egyéb apró házakat építő Escape-pel közösen alkották meg a szóban forgó otthonokat, amelyeknél külön hangsúlyt fektettek az öko minősítésre. A céljuk az volt, hogy kis alapterületen stílusos, fenntartható és megfizethető otthont hozzanak létre, bizonyítva, hogy bárki, bárhol élhet úgy, hogy ezzel kevésbé terheli a környezetét.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Radio DEEJAY (@radiodeejay) által megosztott bejegyzés

Az IKEA Tiny Home Project részeként a már megvásárolható trailer az Escape Vista Boho XL modelljének átalakított változata. Olyan extrákkal egészítették ki, mint napelemek, légkondícionáló berendezés, komposztáló toalett és a vízmelegítő, amit a kazán biztosít. Hogy a leendő háztulajdonosok jobban el tudják képzelni, milyen lesz az életük a kis házban, a Vox létrehozott egy külön felületet az online vásárlási élmény mélyítésére. Az IKEA-hoz kötött oldal lehetővé teszi, hogy a jövendőbeli lakók azonnal otthonosabbá tudják tenni a lakot, természetesen IKEA bútorokkal és egyéb kiegészítőkkel.

A ház kicsivel több, mint 17 négyzetméter, az belsejét pedig a fehér falak és a természetes fa plafon dominálja. A házban kényelmesen elfér egy 160 cm széles ágy, illetve egy szekrény, de még egy összecsukható kanapénak is lehet helyet találni. Az IKEA senior enteriőr vezetője, Abbey Stark elmondta, hogy ahol csak lehetett igyekezett megújuló, újrahasználható és újrahasznosított anyagokat használni, hogy a tér egyszerre legyen funkcionális és szép. A guruló építmény 60 nap alatt készült el.

A Boho modellek ára 47 550 dollárról indul, de ha hozzávesszük a különböző extrákat, minimum 55 650 dollárt kell egy darabért fizetni. Ez nem egy túlságosan magas ár más hasonló vállalkozások kínálatával összehasonlítva, általában ezek az apró házak 40 és 200 ezer dollár közötti összegbe kerülnek a szobák számától és kényelmi funkcióktól függően.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!