Az ország három kiváló étterme, hét borászata és egy ikonikus cukrászat dolgozik azon, hogy a 14. Magyar Borok Bálja minden korábbinál fényűzőbb legyen. Legdinamikusabban fejlődő borvidékeinknek 2019-ben sztárséfek jelentik a kísérőzenekart, az ország legszebb bálterme a színpadot, a karmester pedig idén is Ördög Nóra lesz.

Ahogy minden évben, 2019-ben is az ország aktuális legjobb borai kaptak lehetőséget, hogy a Magyar Borok Bálja borsorát adják. Ezúttal hat borvidék – Balatonboglár, Balatonfüred-Csopak, Tokaj, Szekszárd, Villány és Hajós-Baja – top tételei mutatkozhatnak be, hét pincészet egy-egy kiváló borán keresztül.

A vacsora borsora hagyományosan olyan bortípusokra épül, amelyek meghatározzák a hazai kínálatot: szerepel benne tradicionális készítésű pezsgő, olaszrizling, furmint, kékfrankos, bordói stílusú vörösbor és tokaji aszú.

A 2019-es Magyar Borok Báljának vezető sommelier-je Szik Mátyás, Örökös Magyar Bajnok Sommelier azt is elárulta, hogy a báli borsor összeállításában meghatározó szerepe volt az étel-ital harmóniája mellett annak is, hogy olyan borászatok tételeit válasszák ki, amelyek nagy mennyiségben is meggyőzően tudnak magas minőséget prezentálni.

A vendégeket érkezéskor Balatonboglár köszönti a Garamvári Szőlőbirtok méthode traditionnelle pezsgői által, amely ezúttal is bebizonyítja, hogy valóban buborékokra termett. Ugyanitt az ország kedvenc rozéját is megkóstolhatják a vendégek, mégpedig a hajós-bajai Koch Borászat prezentálásában.

A Caviar & Bull séfje, Marvin Gauci a fentiekhez lazactatárral, mannitol-ba forgatott libamáj mousse-szal, pezsgőben marinált sárgadinnyével és különleges marha carpaccio-val készül.

A fő menüsorban felsorakozik az olaszrizling-specialista Figula Pincészet 2017-es Száka Olaszrizlingjével; a Tokaj-Hegyalját és a száraz tokaji furmintot híressé tevő Szepsy Pince 2016-os Szent Tamás Furmintjával; ott lesz a Szekszárd legjobb dűlőiben gazdálkodó Dúzsi Tamás 2013-as Kékfrankos Válogatása (Görögszó-dűlő); valamint a még mindig az egyik legnépszerűbbnek számító Villány az első generációs Bock Pince képviseletében. Tokaji aszú nélkül pedig elképzelhetetlen lenne bármilyen ünnep – 2019-ben a Barta Pince 2013-as Öreg Király Dűlő 6 Puttonyos aszúja mutatkozhat be.

Idén is a Corinthia Hotel Budapest ad otthont a 2019. Február 16-án megrendezésre kerülő Magyar Borok Báljának. Az ország egyik legszebb, a 19. század végén épült barokkos stílusú, olasz mészkővel és spanyol márvánnyal díszített báltermében helyet foglaló vendégnek a borsoron kívül öt fogás segít elmerülni a csúcsgasztronómia világában. Bolyki Péter, a szálloda Brasserie & Atrium éttermének főszakácsa az impozáns borsor mellett az alábbi menüsorral verseng majd a bálozók kegyeiért:

Hideg előétel

Puha páncélú rák, mangalica disznósajt, zöldalma aioli és mustáros zöldségek
Figula Pincészet – Száka Olaszrizling 2017

Magyar Borok Bálja - hideg előétel

Meleg előétel

Serpenyőben sült halibut, fekete rizs gombóc, francia halleves mártás és sáfrányos burgonya
Szepsy István – Szent Tamás Furmint 2016

Magyar Borok Bálja - meleg előétel

Főétel I.

Burgundi borjú, lilaburgonya, sült sárgarépa krém, pácolt gyöngyhagyma és pancetta chips
Dúzsi Tamás – Kékfrankos Válogatás (Görögszó-dűlő) 2013

Magyar Borok Bálja - főétel 1

Főétel II.

Bárány crepinette, ököruszály krokett, lecsókrém, sült polenta és töltött kelbimbó
Bock Pince – Bock Merlot Special Reserve 2013

Magyar Borok Bálja - főétel 2

A desszert elkészítésére Raj Ráhelt kérték fel a szervezők. Arany mazsolás karamellizált dió, karamellizált szilvaszósz és tokaji aszús-almás zselé is került klasszikus flódni képletébe. A Flódni Chic névre keresztelt desszert párja pedig egy ikonikus aszú lesz, a Barta Pince Öreg Király Dűlő 6 Puttonyos Tokaji Aszú 2013 tétele.

Magyar Borok Bálja - desszert

A vendégeket idén is a Junior Prima díjas televíziós műsorvezető Ördög Nóra kíséri végig az estén házigazdaként. Közreműködésével, a vacsora elfogyasztása után a Kollagi Show&Dance nyitótáncával kezdődik el igazán a báli hangulat. Az est folyamán fellép Farkas Sándor bárzongorista, a Kossuth-, Liszt Ferenc-, és Prima Primissima-díjas Miklósa Erika, majd pedig Király Viktor lép színpadra. A hajnalig tartó tánchoz az idén 12 éves, Fonogram-díjas Group’n’Swing zenekar adja majd a zenét, végül pedig DJ Suri Imre forrósítja tovább a hangulatot. Íme, egy rövid ízelítő a Magyar Borok Bálja tavalyi hangulatából:

Részletes program- és jegyinformáció elérhető az esemény weboldalán.