Kikapcsolódás és wellness a Rudasban

Rudas fürdő

Panoráma medence, napozóterasz, Zsolnay porcelánból készült ivókút, megújult wellness részleg, szauna világ… Tavaly ősszel átadták a Rudas Gyógyfürdő és Uszoda wellness részlegét, mi pedig néhány hete megnéztük, hogy milyen szolgáltatásokkal várják a kikapcsolódásra, pihenésre vágyó vendégeket.

Wellness részleg és gyógykezelések

A felújított wellness részleg kialakítása igényes és igen sokszínű. Szauna, aroma terápia, gőz, sókamra, különböző hőmérsékletű ülőmedencék (32◦, 36◦), egy 11◦-os merülő medence, és egy 42◦-os, Juventus medence, melynek érdekessége, hogy ebben az alulról feltörő eredeti termálvíz van, mely a nap folyamán folyamatosan cserélődik.
A mi kedvencünk a tetőtéri, 36◦-os panoráma medence volt. Innen egy egészen új perspektívából lehet gyönyörködni Budapest sokszínűségben. Mivel a medence vize meleg, ezért hűvösebb időben is, -mint például amikor mi ott jártunk-, élmény, így télen, nyáron, reggel vagy este – bármikor remek kikapcsolódás lehet akár kettesben romantikázni, akár barátokkal lazítani kicsit egy fárasztó nap után. A víz és a város zaja mellett egy-egy vicces gyerek kérdés is elhangzik, például, hogy „Apa, meddig ússzak még, hogy tiszta legyek?”. Fél szemmel odanézve látjuk, hogy apa-fia programnak is tökéletes a Rudas Gyógyfürdő és Uszoda megújult wellness részlege.

[soliloquy id=”4027″]

 

A wellness szolgáltatások mellett a Rudas gyógyfürdő különböző gyógykezeléseket is kínál, mint például kádfürdő, ivókúra, víz alatti vízsugármasszázs, többféle orvosi gyógymasszázs.

A víz összetétele nátriumot is tartalmazó kalcium-magnézium-hidrogénkarbonátos és szulfátos, radioaktív hévíz, melynek jelentős fluoridion-tartalma is van. Többek között ajánlott ízületi degeneratív betegségek, porckorongsérv, ízületi gyulladások, idegzsábák és a csontrendszer mészhiányos állapotainak kezelésére.

[soliloquy id=”4038″]

 

Érdekesség, hogy a „Rudas fürdő 1566-1572 közötti felépítése Szokoli Musztafa budai pasa nevéhez köthető, amely olyan mértékben sikerült, hogy a fürdőt a mai napig folyamatosan használják, kisebb javításokkal. A Rudas fürdő ilidzsa típusú fürdő volt, amely a források vizének hasznosításával épült.”

Tudtad? Akkoriban a szőrtelenítést muszlim szokás szerint magánfürdőkben végezték, melyek a forró helyiségekből nyíltak.

Rudas Restaurant & Bar

Tavaly szeptemberben megnyitott az első emeleten elhelyezkedő Rudas Restaurant & Bar is, amely külön bejáraton keresztül is megközelíthető. A török-magyar fúziós konyhát kínáló étterem, melynek gasztronómiai vezetője Kovács Lázár, biztosítja, hogy a fürdőzés élménye mellett/után/közben ízélményekben se legyen hiánya senkinek.

Nyitva tartás – Rudas fürdő

A wellness és szauna világ a hét minden napján várja a kikapcsolódásra vágyó vendégeit 8:00 és 22:00 óra között, az uszoda pedig 6:00 és 22:00 óra között. A török gőzfürdő a férfiakat hétfőn, szerdán, csütörtökön és pénteken, a nőket pedig kedden várja reggel 6:00 és este 20:00 között. Hétvégén férfiak és nők egyaránt látogathatják ezt a részleget is, illetve az éjszakai fürdőzés is szintén koedukált, ez pénteken és szombaton van 22:00 és 4:00 között. (A gőzfürdő júniusban felújítás miatt zárva van, a wellness részleget azonban zavartalanul lehet látogatni.)

További információ és árak ITT.

Képek: Rudas Gyógyfürdő és Uszoda és do U care?

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Share on facebook
Share on linkedin
Share on whatsapp
Share on email
Share on print