Hogyan tartsd fenn a tüzet a nászágyban? – Szex szülés után férfi szemmel

szex szülés után

Nos, uraim, most hogy egyedül maradtunk beszélhetünk egy kicsit kényesebb témáról! Szóval a gyerek születése előtt sok mindent terveztem és képzeltem el, miként fog kihatni a baba a hálószobára, de a valóságra nem teljesen voltam felkészülve.

Ősi közhely, hogy a gyerekben a készítés a legjobb, az anyatejben pedig a csomagolás. Nem közhely, igazság!

Amíg nincs gyerek, de már várjátok, addig a lepedőakrobatika megy, ahogy mennie kell – fiatal családalapítók lévén nagy hangsúly van a gyakorláson. Sőt van az a tökéletes állapot, amikor a páros nő tagja a hormontúltengésnek köszönhetően, a megszokottnál jóval dúsabb keblekkel kívánja a szexet. Mit kívánja, megköveteli! A pasik akár ezt is tarthatnák a szülés csodájának.

Aztán, ahogy telnek a hetek és jönnek az utolsó hónapok, úgy lesz mindenki óvatosabb. Anya hasa gömbölyödik, a baba is növekszik, a pozitúrák variálási lehetőségeinek száma erősen csökken, és a kedv is gyengül. Legalábbis a nőknél tuti. Amikor már minden mozgás körülményes, és fárasztó, amikor az ágyban már csak háton vagy jó esetben oldalt lehet feküdni, nem az a nők első gondolata, ha leszáll az éj, hogy:

„Hol ez a férfiállat, had tegyem magamévá”.

Sokkal inkább az, hogy:

„Ó bakker, mikor lesz ennek már vége és lesz újra kevésbé gömbölyű a testem? Ez a kisember igazán kibújhatna már!”

A pasiban persze semmi olyan folyamat nem zajlik le, amitől ne kívánná meg választottját,

így maradnak az óvatos próbálkozások, és a farkas póz: fickó ül a lyuk mellett és vonyít…

Majd eljön a csodás nap, ami minden ilyen jellegű dolgot feledtet: gyerek megszületik, apa leszel, öröm, boldogság! Készülsz, hogy minden újra szuper lesz, minden megoldódik, minden visszaáll a régi kerékvágásba.

Gondolom nem váratlan fordulat senki számára, hogy nem ez történik! A nőknek nagyon elhanyagolható százalékának vágya, hogy szülés után ott, ahol a trónörökös kijött valami más menjen be.

Még akkor sem, ha közel sem egy súlycsoport a kettő. Szóval, azon túl, hogy hetek telnek el, míg anya regenerálódik, utána sem fog sokkal tüzesebben ébredni reggelente. Azért csak észre kell vennünk, hogy egy kisbaba bújt ki belőle, ami nem kis sokk a testnek. Természetes folyamat, hogy ilyenkor arra rendezkedik be a női test, hogy ne essen teherbe, mert épp szinkronban táplál így is egy másikat.

Ha még a vágy hiánya nem lenne elég és gyermeked anyja szeret annyira, hogy újra összemelegedjetek a paplan alatt, akkor ott van még az is, hogy a teste további jeleket fog küldeni annak érdekében, hogy szerelmetek kinyilvánításának legjobb módját felfüggesszétek. Nagy általánosságban a nőknek eleinte nagyon kellemetlenek lesznek az együttlétek és egyáltalán nem lesz jó érzés.

A tesztoszterontól túlvezérelt férfiaknak el kell fogadniuk, hogy bizony a gyerekvállalás jár lemondással az ő részükről is. Egy bizonyos ideig biztosan, ami akár hónapokat is jelenthet. Ez van, tudomásul kell venni és együtt élni vele. Finoman fogalmazva is a tahóság és gerinctelenség netovábbja ez idő alatt az otthon hiányolt szexet máshol keresni!

A gyerek közös, a felelősség közös, az öröm és a bánat is közös!

Egyik nő sem akar cölibálni, sem arra kényszeríteni a pasit, hogy így tegyen, egyszerűen evolúciós okoknál fogva a szex átmenetileg a preferenciarendszere alján fog elhelyezkedni. De nem örökre!

Szépen lassan újra be lehet fűteni a nászágyban, de némi száraz szalmával és fújással kell kezdeni, nem lehet egyből egy mázsa fát dobni a tűzre. Nem ott fog folytatódni, ahol a gyerek előtt abbahagytátok,

de semmi akadálya nem lesz, hogy rövidtávon újra határtalanul élvezhessétek egymás testét. Feltéve, – kedves jelenlegi és látens apukák, – ha nem cseszitek el azzal a gyereknevelés első lépcsőfokát, hogy a kisbabát magatok közé engeditek, ne adj’ isten odaszoktatjátok (hátha akkor jobban alszik és nem kel fel alapon), mert akkor olyan jó nyolc évre búcsút mondhattok a pásztoróráknak és garantált a fogamzásgátlás.

Korábbiaktól eltérően, ehhez a bejegyzéshez nem teszek fotókat. Egyik bekezdésnél sem érzek késztetést, hogy kapcsolódó képanyaggal színesítsem írásom.

Tomó – Én jobban

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!