Tavaly már beszámoltunk róla, hogy a világ számos pontján bukkannak fel a luxus fogalmát új magasságokba, vagy inkább mélységekbe emelő víz alatti vendéglátóhelyek, és hogy a trend Európát is elérte. Akkor mindössze a tervekről lehetett tudni, mára azonban hivatalosan is elkészült és megnyitotta kapuit a Norvégia partjainál a tengerbe süllyedő Under.

Fordult a kocka, és már nem az emberek figyelik az állatokat, hanem épp fordítva, a tengeri élőlények nézhetik az önkéntesen akváriumba vonult szárazföldi kétlábúakat. A 34 méter hosszú beton kolosszus Båly városa mellett ereszkedik a tengerbe, és az előre tervezett januári nyitás helyett 2019. március 20-án nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. A Snøhetta építésziroda által tervezett épület azonban nemcsak a kulináris élvezetek terén evez új vizekre; a vendégek kiszolgálása mellett fontos kutatási tevékenységet is végeznek a vízfelszín alatt öt méterre, a tenger fenekén nyugvó létesítményben. Az étterem egy fél méter vastag betonkagylóban kapott helyet, amely elég masszív, hogy elviselje a háborgó tenger összes szeszélyét, ugyanakkor mesterséges korallzátonyként is funkcionál, amelynek felületén meg tudnak tapadni az idő folyamán a különböző tengeri élőlények, ezzel új otthont biztosítva számukra.

Nemcsak az Under külseje képezi le a környező táj durva szépségét, összekötőkapcsot alkotva a víz és a szárazföld között, hanem az enteriőr is ebben a szellemben lett kialakítva. A tölgyfaberakásos előcsarnok a gazdag belső terek előfutára, amely egyúttal az utazás metaforájaként a textilből készült mennyezeti panelek az óceánba alábukó naplemente lángoló színeire utalnak. A ruhatár után a vendégeket levezetik a pezsgő bárhoz, amely egy emelettel lejjebb helyezkedik el, ami a határátkelő a tenger és a part között. A vendégek végül a 40 fő számára kialakított étkezőben foglalnak helyet, ahol a kék megvilágításban a 11×4 méter nagyságú panoráma ablakon keresztül feltárul előttük a titokzatos tengeri mélység és annak élővilága – amelynek gyümölcsei végül a tányérjukon kötnek ki.

 

Étteremként az Under küldetése a fine dining vonalat képviselve a magas minőségű, helyi alapanyagok használata, különös hangsúllyal a fenntartható befogásra. A konyha élére a dán Nicolai Ellitsgaard került az elismert Måltid étteremből, és magával hozta 16 fős nemzetközi stábját is, melynek tagjai korábban Michelin-csillagos éttermekben szereztek tapasztalatot.

Most, hogy bárki Némó kapitánynak érezheti magát az Under segítségével, ez a kevésbé ismert desztináció is felkerült az európai bakancslistánkra!

(Képek:Ivar Kvaal)