A világ legszínesebb városai, amelyeket legalább egyszer neked is látnod kell!

a világ legszínesebb városai

A városokról általában a betondzsungel és szürkeség jelzőkre asszociálunk, hiszen az urbánus utcaképet a beton, tégla, fém és üveg anyagok dominálják.

Vannak azonban a Földön olyan helyek, ahol a kulturális hagyományok, az adottságok vagy épp a történelem eseményei vidám színekben virító épületeket eredményeztek. A világ legszebb utcái után ezúttal 10 olyan várost mutatunk, ahol úgy érezhetjük, egy festő palettáját borították az épületekre.

Chefchaouen, Marokkó

A Rif-hegységben fészkelő Chefchaouen, vagy The Blue Pearl (A kék gyöngy) városa Marokkó egyik méltán világhírű nevezetessége. Az észak-marokkói település igazi turista kedvenc világoskék utcáival, ahol nemcsak a házak fala, de maga a járda is égszínű festékkel van lekenve. Chefchaouen története a 15. századra nyúlik vissza. A zsidó hagyományok szerint a kék az égboltot tükrözi, ezáltal Istenre emlékezteti az embereket.

Elég jó munkát végeztek, mert a házakon, kormányzati épületeken, tereken és lámpaoszlopokon át a virágládákig minden kék színben pompázik. Emellett a város kulináris szempontból is izgalmas élményeket tartogat a látogatóknak, és egy ókori erőd, valamint a hangulatos kis utcák várják, hogy felfedezzék őket.

Burano, Olaszország

Már a legszebb utcák között is megemlékeztünk róla, de Burano négy szigetből álló városa ebben a gyűjtésben is méltán kap helyet. A Velencei-lagúnában található település elrendezését tekintve nagyon hasonló Velencéhez, rengeteg kanális szabdalja a várost, és kis hidak íves sziluettjébe lehet botlani mindenütt, amelyek a szigeteket kötik össze. Ami mégis megkülönbözteti az ismertebb nagytestvértől, az a színes házak sora.

Egykor a halászat meghatározó bevételi forrás volt a város lakói számára, ám télen a halászok a ködben nehezen tudták beazonosítani a szigetet. A problémát úgy oldották meg, hogy különböző vibráló színekre festették az épületeket, amelyek így átvilágítottak a sűrű ködön. Úgy tartják ezzel kezdődött a buranói színes épületek története. Ma már szigorú szabályok vannak, nem lehet csak úgy össze-vissza tetszés szerint kipingálni a házakat: először be kell nyújtani egy kérvényt a városhoz, majd az elbírálást követően értesítik a kérelmezőt, hogy milyen színűre festheti otthonát.

Bo-Kaap, Fokváros, Dél-Afrika

Fokváros egyik külvárosa Bo-Kaap, amely elsősorban színes, grúz- és holland stílusban épült házairól és szűk macskaköves utcáiról ismert.

A városrész története épp olyan színes, mint utcaképe. A 16. és 17. században Malajziából, Indonéziából és más afrikai országokból hurcoltak ide rabszolgákat a holland gyarmatosítók, akiket ‘Cape Malays’ névvel illettek. 1760-ban rengeteg házat építettek ebben a térségben, amiket aztán a rabszolgáknak adtak bérbe. Később a rabszolgák megvették az otthonaikat, és különböző színűre festették őket, hogy a szabadság és boldogság érzését juttassák kifejezésre.
A legrégebbi épület itt az 1760-ban épült Bo-Kaap múzeum, amely eredeti formájában maradt meg a mai napig, és Bo-Kaap történetét, valamint a Cape Malays-ok életét mutatja be.

Cinque Terre, Olaszország

A Cinque Terre elnevezés öt földet jelent, és öt északnyugati olasz várost foglal magába, ezek: Monterosso al Mara, Vernazza, Corniglia, Manarola és Riomaggiore. Az olasz riviérán a sziklák oldalán felkapaszkodó városok már csak építészeti szempontból is lélegzetelállító látványt nyújtanak, de a szürke kő és a fizikai akadályokra fittyet hányó színpompás házak kontrasztját oldalról nyaldosó kék tenger kompozíciója a szó szoros értelmében festői látvány. Olasz életérzés, természet, gyönyörű kilátás – ennél többről álmodni sem lehet.

Havanna, Kuba

Szintén egy visszatérő a legszebb utcákat összegző listáról, de a Karibi-térség ellentétekkel teli városát most sem tudtuk kihagyni. Gazdag kultúra, vibráló karakter, politikai bizonytalanság – a terhes múlt sötét árnyai fölött azonban pasztell színekben virító házak emelkednek. A tárva-nyitva hagyott rozoga kapualjakban nevető emberek, az utcákon nyüzsög az élet és régi amerikai autók színezik tovább az utcaképet. Havanna az elmúlt években vált felkapott turista központtá, úgyhogy érdemes ide azelőtt ellátogatni, hogy elveszítené autentikus jellegét.

Jodhpur, India

Rajasthan második legnagyobb városa Jodhpur, amelyet The Blue City-nek is neveznek az óvárosban álló, a Mehrangarh erődöt közrefogó kék házak miatt. Több mint száz kékre festett házat vesz körbe egy fal a városon belül.

A hagyományok szerint a Brahmin, az indiai szerzetes kaszt kezdte el kékre festeni a házait itt, hogy megkülönböztessék magukat a többi embertől és kaszttól. Később aztán a más kaszthoz tartozók is elkezdték követni ezt a szokást. A kékség emellett a város ellenállását is szimbolizálja a környező Thár-sivatag forrósága ellen. A helyiek szerint a kék szín segít lehűteni a házakat a legnagyobb melegben is, és távol tartja a moszkitókat.

Árusok, ételek, illatok, káosz – az utcákat üzletek és bazárok szegélyezik a középkori utcákat, ahol a trombitáktól és templomdekorációktól a tubákig és szárikig mindent megtalál a látogató, amire csak szüksége lehet, és azt is, amire nincs.

La Boca, Buenos Aires, Argentína

A La Boca negyed az argentin fővárosban színes fa házairól és gyalogosbarát utcáiról ismert. A városrészben több művész kolónia is tanyát vert, hiszen a színes házak kiváló hátteret szolgáltatnak a különböző performanszokhoz. La Boca látványosságai közé tartoznak a tangó táncosok, akik szinte minden utcasarkon ott pörögnek-forognak, de kiállított festményekkel és fotókkal is lehet itt találkozni.

Willemstad, Curaçao

Willemstad a Karib-tenger déli részén található Curaçao szigetének fővárosa, egyúttal az UNESCO világörökség része. A város 750 színes kormányzati épülettel, lakóházzal, étteremmel, irodával és üzletekkel büszkélkedhet, amelyek a vízparton sorakozva mesebeli megjelenést adnak Willemstadnak.

Ezt a színes mozgalmat Albert Kikkert kormányzó kezdte el a 19. században, és egy érdekes történet fűződik hozzá. Kikkertet migrén gyötörte, és rájött, hogy a Willemstad fehér házfalairól visszaverődő napfény okozza ezt az egészségügyi problémát. Ezért kiadta utasításba, hogy a belváros házait fessék színesre a fehér helyett.
A házak közül sokat még a 17. században épített a Holland Nyugat-indiai társaság, a városban pedig rengeteg épület a holland építészeti stílus mintapéldánya.

Valparaíso, Chile

A Csendes-óceán partján fekvő várost Pedro Valdivia már 1544-ben megtette Santiago de Chile kikötőjének, de az igazi felvirágzása akkor kezdődött, amikor idegen hajók is kiköthettek itt. A város hamisítatlan bohém hangulatáról híres, amit a hegyoldalból kiálló színes házak is tovább erősítenek. Írókat, költőket, festőket ihletett meg a The Jewel of the Pacific (A Csendes-óceán ékköve) nevet viselő kikötőváros, amely 2003 óta az UNESCO világörökség része.

Guanajuato, Mexikó

Mexikó hatodik legnagyobb városa, az azonos nevű tartomány fővárosa kulturális és építészeti szempontból is izgalmas település. Az UNESCO által 1988-ban a Világörökség részévé nyilvánított város különlegessége az alatta húzódó alagútrendszer, amelyet ma az autók és gyalogosok is igénybe vehetnek. A színes város emellett a világ egyik talán legizgalmasabb múzeumának ad otthon, mégpedig a Múmiamúzeumnak, ahol 111, 1865 és 1989 között exhumált múmia van kiállítva.

Te melyik színes várossal egészítenéd ki a listát?

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!