Véres alvilági trónviszály ihlette Robert De Niro új gengszterfilmjét

A kétszeres Oscar-díjas színészóriás új alvilági mozija, a The Alto Knights a közelmúltban debütált az amerikai filmszínházakban, de az első visszajelzések alapján alulteljesítette az elvárásokat. Akárhogy is, a jól csengő húzónevekkel fémjelzett gengszterfilm mögötti igaz történet több mint izgalmas.

A 80 éves Robert De Niro gigászi életművének gyöngyszemeit az alvilági közegben játszódó mozik jelentik, legyen szó A Keresztapa második részéről, a Volt egyszer egy Amerikáról, a Nagymenőkről, a Casinóról, vagy akár Michael Mann Szemtől szemben című bűnügyi opuszáról.  A két Oscar-díjjal kitüntetett világsztár legutóbb Martin Scorsese kedvéért tért vissza a gengszterfilm zsáneréhez (a 2019-ben bemutatott Az írben Joe Pesci és Al Pacino oldalán játszott), most pedig másik régi fegyvertársával, Barry Levinson direktorral (Esőember, Bugsy, Amikor a farok csóválja…) kollaborált, hogy együtt vigyék vászonra a két – a valóságban is létezett – olasz-amerikai maffiózó, Vito Genovese és Frank Costello rivalizálásának történetét. Az első visszajelzések alapján úgy tűnik, a The Alto Knights című produkció sem a közönség, sem a kritikusok kegyeit nem nyerte el (pedig – afféle unikumként – mindkét főszerepet De Niro alakítja, a forgatókönyvet pedig Scorsese gyakori alkotótársa, Nicholas Pileggi írta).

De vajon Genovese és Costello kapcsolata a valóságban is ugyanolyan hullámzó volt, mint a filmben? Egyáltalán mennyiben felelthető meg a valóságnak Levinson és De Niro víziója?

A választ a Men’s Health friss cikkében leljük, mely arra is kitér, hogy a kissé osbkúrus cím („The Alto Knight”) egy népszerű manhattan-i klub nevét rejti, amit a Genovese-família irányított. Az ilyesfajta létesítmények a 20. század New Yorkjában alvilági találkozóhelyekként is működtek: a szervezett bűnözés prominens tagjai sokszor ezekben a klubokban sereglettek össze, hogy üzleteljenek egymással, vagy fegyvert szegezzenek a másik torkának.

Nevenincs olasz emigránsból alvilági nagykutya: Frank Costello életútja

A film főszereplőit valós személyek ihlették. Egyikőjük, Frank Costello Francesco Castiglia néven látta meg a napvilágot 1891. január 26-án, az olaszországi Calabriában. Miután Manhattanbe emigrált, viszonylag gyorsan a Nagy Alma bűnpiramisának csúcsára érkezett. Alvilági renoméját és hatalmát illegális alkoholkereskedelemmel alapozta meg az amerikai szesztilalom vészterhes időszakában. Costello partnerei közt rengeteg jól ismert gengsztert találunk: a férfi együtt dolgozott Benjamin „Bugsy” Siegellel, Vito Genovesével, Tommy Lucchesével, Meyer Lansky-val, Arnold Rothsteinnel, Bill Dwyerrel, Dutch Schultz-cal és Lucky Lucianóval is. (A felsorolt nevek bizonyára neked is ismerősen csengenek, ha nyomon követted az HBO Gengszterkorzó című tévésorozatát.)

Costello és Luciano az 1920-as évek hajnalán nem csupán a szeszcsempészet frontján egyesítették erőiket, de a rázósabb ügyeiket (zsarolás, fenyegetés) is összehangoltan intézték. A becsvágyó Frank viszonylag sok rumcsempészetben utazó ír gengszterrel is lepaktált, és végül ennek köszönhető, hogy felvette az ír hangzású „Costello” vezetéknevet. Lendületesen induló karrierje akkor látszott megtorpanni, amikor Bill Dwyerrel együtt illegális likőrimport miatt citálták bíróság elé. A Costello ellen felhozott vádakat végül kivétel nélkül ejtették, Dwyer viszont elítélték a parti őrség egyik tisztviselőjének megvesztegetése miatt.

Costello ezután egymaga irányította korábban közös szeszcsempész-bizniszüket, s a hatalomvágytól megrészegülvén még azt sem bánta, hogy sokszor meggyűlt a baja a börtönben raboskodó partnere zsebében lapuló rendőrtisztekkel. Ázsiója hamar növekedésnek indult, és kiterjedt, szoros kapcsolatokat alakított ki Lucianóval, Lansky-val, Siegellel, valamint a chicagó-i Johnny Torrióval is. Alvilági körökben sokszor csak „miniszterelnöknek”, illetve „Frank bácsinak” hívták, és bár utólag nem igazolható, hogy Costello ihlette a Reszkessetek, betörők! házsártos és zsugori Frank bácsiját, ezt az eshetőséget sem lehet kizárni.

Vito Genovese hatalomra tör

A szintúgy olasz származású Vito Genovese 1897 novemberében, Risiglianóban látta meg a napvilágot, és eredetileg Costello szövetségese volt. Csakhogy aztán hirtelen megfordult a széljárás, és a két gengszter kenyértörésre vitte kapcsolatát. Minden akkor kezdődött, amikor Joe „A Főnök” Masseria hadat üzent egy másik New York-i kiskirálynak, Salvatore Maranzanónak. A tét a New York-i likőr-, szerencsejáték- és prostitúció-biznisz feletti uralom megszerzése volt. Costello és Luciano a véres háborúskodásban mindkét szemben álló felet segítette, s bár végül Maranzano diadalmaskodott (akit ezután el is neveztek „A Főnökök Főnökének”), 1931-ben merénylet áldozatává vált. (Az akcióban Luciano emberei is részt vettek.)

Luciano elnöki széket kapott a New York öt legbefolyásosabb alvilági családjából álló „Bizottságban”, a helyettesének pedig Vito Genovesét jelölte ki, míg Costello a consigliere, vagyis a legfontosabb tanácsadó tisztségét kapta.

A következő években Costello segített Lucianónak kiépíteni egy egészen Floridáig, sőt Kubáig terjedő szerencsejáték-birodalmat, és egy darabig úgy tűnt, az üzlet szépen virágzik, ám e békés időszak egy csapásra véget ért, amikor Lucianót prostitúció miatt bebörtönözték. Ezután egy rövid ideig maga Costello kormányozta a bűnszervezetet, de egy évvel később őt is letaszították a trónról. Mivel gyilkossággal vádolták meg, ezért egészen Olaszországig menekült, hogy aztán a prostitúció- és a szerencsejáték-iparban lelkesen terjeszkedő, de a kábítószer-kereskedelemtől tisztes távolságot tartó Genovese lépjen a helyébe.

A becsvágyó utód a harmincas években nyíltan rokonszenvezett Olaszország fasiszta vezetőivel – még Benito Mussolini vejével, Galeazzo Cianóval is baráti kapcsolatba került -, sőt hűsége gyakorlatilag nem ismert határokat: New Yorkban még egy antifasiszta újságírót is meggyilkoltatott, mert nem tudott azonosulni a zsurnaliszta nézeteivel. Amikor a szövetségesek megnyerték a második világháborút, Genovese óvatosan köpönyeget cserélt, de a sorsát így sem tudta elkerülni: a negyvenes években egy maffiafőnök meggyilkolásának vádjával állították bíróság elé. A nagy port kavart per során meggyilkoltak két kormányzati tanút, maga Genovese pedig 1946-ban szabadult, ám ekkor már a helyére pályázó Costellóval is szembe kellett néznie.

Igaz, egykori szövetségesére is rájárt a rúd: 1951-ben csúnyán felsült egy meghallgatáson az amerikai szenátus Kefauver-bizottsága előtt, s nevetség tárgyává vált, amikor kiderült, hogy rendszeresen jár pszichológushoz. (Természetesen nem tudhatott róla, de évtizedekkel előzte meg a Maffiózók Tony Sopranóját.)

Amikor 1952-ben kisétált ugyaennek a szenátusi bizottságnak a meghallgatásáról, 14 hónap börtönbüntetésre ítélték. Két év múlva aztán jött az újabb, még nagyobb erejű csapás: adóelkerülés miatt öt év börtönt szabtak ki rá, igaz, később enyhítettek a büntetésén.

A végkifejlet

Genovese 1957-ben úgy döntött, véget vet a hosszú évek óta húzódó viszálykodásnak: felbérelt egy Vincent Gigante nevű amerikai maffiózót, hogy tegye el láb alól Costellót. A merénylet végül nem hozott sikert: Costello túlélte az incidenst (pedig a fején találta el egy lövedék), s önként nyugdíjba vonult, így Genovese ismét kihívó nélkül maradt, és nyugodtan irányíthatta tovább a Luciano-famíliát. Végül 1969. február 14-én hunyt el szívrohamban, Costello pedig négy évvel később követte a halálba.

Sírjukra akár a jól ismert angol idiómát is rávéshették volna: „Never a dull moment.” Ami magyarul nagyjából annyit tesz: „Sosem unatkoztam.”