Sean Connery 5 legalulértékeltebb filmje

Mindenki szívébe zárta az Indiana Jones idős, bölcs professzoraként, az Aki legyőzte Al Caponét keményöklű veterán zsarujaként és a James Bond-filmek kifogástalan mosolyú titkosügynökeként, de az átlagnéző számára akad még néhány vakfolt Sean Connery terjedelmes – közel száz tételből álló – filmográfiájában. Most következő cikkünkben ezeket derítjük fel.

A négy évvel ezelőtt elhunyt skót színészlegenda, Sean Connery elsősorban délceg, slágfertig titkosügynökként él a közönség emlékezetében. Való igaz, a filmsztár a James Bond-filmekkel ért pályája csúcsára, az ikonikus franchise mellett pedig olyan modern klasszikusokhoz is a nevét adta, mint az Indiana Jones harmadik epizódja (melyben a főhős idősödő, egyszerre bölcs és kelekótya édesapját játszotta) vagy az Aki legyőzte Al Caponét (aranyszobrocskát érő alakítással keltett életre egy mogorva, de tisztességes veterán zsarut), de a fiatalabb nemzedékek olyan – szintén nagybecsű – mozikból is ismerhetik, mint a Hegylakó, A rózsa neve, a Vadászat a Vörös Októberre vagy épp A szikla.

Csakhogy Sean Connery karrierje ettől sokkalta színesebb. Az IMDb adatai szerint a színészóriás 1954 és 2012 között 94 különböző filmben és televíziós produkcióban szerepelt.

Művészi virágkora a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évekre tehető, ám számos – akkortájt lelkesen fogadott – filmje mára kirostálódott a kollektív emlékezetből. Ha már rongyosra nézted a közönségkedvenc Connery-opuszokat, és szeretnéd feltérképezni a mozgóképtörténet egyik legnagyobb férfibálványának (ma már) kevéssé ismert oldalát, tarts velünk! Csokorba szedtük Sean Connery legalulértékeltebb filmjeit:

5. Robin és Marian (Robin and Marian, 1976, r.: Richard Lester)

Bár James Bondként kaján élvezettel gyakorolta a szoknyapecér sármőr szerepkörét, pályája során Connery kevés romantikus alkotásban bukkant fel. Richard Lester (Egy nehéz nap éjszakája, Petúlia, Superman II-III.) 48 évvel ezelőtt készült, mára szinte teljesen feledésbe merült Robin Hood-filmje viszont a kivételek sorát gyarapítja. Connery – aki Oroszlánszívű Richárdot alakította a történet egyik legismertebb, 1992-es feldolgozásában – a tolvajok fejedelmének kissé idősebb alakváltozatát játssza, s a sztori homlokterében nem is annyira az ő kalandjai, hanem egykori szerelméhez, az apácaként élő Marianhoz (Audrey Hepburn) fűződő kapcsolata áll. Nem pusztán Connery és Hepburn jutalomjátéka, hanem Lester könnyed, mégis mesteri rendezése és a meglepően realista közelítésmód miatt is érdemes újra elővenni ezt a réges-régi gyöngyszemet.

4. Marnie (1964, r.: Alfred Hitchcock)

Hitchcock modernista indíttatású horrorklasszikusa, a maga korában mélységesen alábecsült Madarak (1963) után egyetlen valódi mesterművet sem forgatott, az egy évvel később bemutatott Marnie azonban így is figyelemreméltó rendezése. Az erősen freudiánus hátterű történet hősnője egy vonzó, de veszedelmes szőkeség (Tippi Hedren), aki a felszínen teljesen ártalmatlannak tűnik, de valójában rendszeresen meglopja gyanútlan munkaadóit. Aktuális főnöke (akit az ekkor még harmincas éveiben járó Connery alakít) viszont kifejezetten kemény diónak bizonyul számára, a férfival való ambivalens kapcsolata pedig akarva-akaratlanul is románcba torkollik. A Marnie ugyan nem mérhető Hitchcock magnum opusainak mércéjével, de kellően sötét, merész és csavaros, vagyis nyomokban sem emlékeztet az életmű későbbi – jobbára szomorú emlékű – darabjaira.

3. A domb (The Hill, 1965, r.: Sidney Lumet)

Connery és a zseniális hollywoodi rendező, Sidney Lumet (Tizenkét dühös ember, A zálogos, Kánikulai délután, Hálózat, Serpico) több ízben is együtt dolgoztak a hatvanas-hetvenes évek folyamán, és A domb a legsikeresebb közös munkáik közé tartozik. A történet a második világháborúban játszódik, a helyszíne pedig egy brit katonai tábor, melynek lakói különböző vétségek – engedély nélküli távolmaradás, fegyverkereskedelem – miatt kerültek ide. Az észak-afrikai sivatag kifejező díszlete a háború dehumanizáló hatásáról szóló alkotásnak, mely voltaképpen azt mutatja be, hogy a világégés feszült körülményei között nincs is szükség valódi ellenségre: az egyazon oldalon harcolók is könnyűszerrel egymás ellen fordulhatnak. „Nem csak lelkileg, fizikailag is ez volt a legkeményebb filmem. A végére teljesen kimerültem” – nyilatkozta Lumet, aki élete egyik legjobb alakítására sarkallta Connery-t.

2. Az első nagy vonatrablás (The First Great Train Robbery, 1978, r.: Michael Crichton)

Ne tévesszen meg, hogy az alkotás címe az 1903-as, világhírű rövidfilmére hajaz: Michael Crichton (a Jurassic Park alapjául szolgáló regény írója) régi vágású, lendületes, szenvedélyes és olykor kifejezetten ütős humorú kalandfilmje kifogástalan választás lehet, ha fel akarsz dobni egy unalmas vasárnap délutánt. A darab az 1850-es évek közepén, a krími háború időszakában játszódik, és – ahogy az már a címből is sejthető – minden idők egyik legnagyobb vonatrablásának krónikája. Connery és partnere, Donald Sutherland egyaránt bámulatos alakítást nyújt ebben az elegáns stílusú, mókás heist movie-ban.

1. Az igazság ereje (The Offence, 1973, r.: Sidney Lumet)

Ahogy az imént is láthattuk, Lumet és Connery már a hatvanas években is ütőképes csapatot alkottak, legnagyobb közös dobásukra viszont egészen 1973-ig kellett várni. A támadás a rendőrségi brutalitás, a testületen belül elharapódzó öncélú erőszak és a kiégés témáját feszegeti, ráadásul – még a mai kor normáihoz képest is – kifejezetten nyersen és kompromisszummentesen. Johnson rendőrőrmester (Connery) megcsömörlött, egyensúlyából kibillent zsaru, akit a régi bűnügyek, a megkínzott, meggyötört áldozatok emléke folyamatosan a múlt ingoványába húznak. Amikor elfognak egy fiatal lány megerőszakolásával gyanúsított férfit, Johnson elveszti a fejét, s egy elhúzódó szóváltás során halálra veri az állítólagos elkövetőt. Bizony, a sztori azt sem tisztázza pontosan, hogy bűnös volt-e az illető (noha a legtöbb jel erre mutat), de Lumet egyébként sem a bűnügy felgombolyítására összpontosít, inkább üldözött sorsú, egyszerre szánandó és megvetendő hőse indítékait és tetteit elemzi, méghozzá a tőle megszokott tárgyilagos hűvösséggel. A támadás tömör, de kifejező dialógusokra építő, klausztrofób hatást keltő kamarathriller, melyben – a Tizenkét dühös emberhez hasonlóan – nem a krimiszál, hanem a lélektani nézőpont, a kimerítő pszichologizálás ragadja meg igazán a figyelmünket. A főhős álom- és emlékképei sokkolóak, a nyirkos-esős atmoszféra fojtogató, Sean Connery pedig élete legnagyszerűbb alakítását nyújtja a főszerepben: valóságos színésziskolával ér fel, amit művel.

Reméljük, listánkkal sikerült felkorbácsolnunk a kíváncsiságodat, és – ha időd engedi – próbát teszel majd a legérdekesebbnek tartott mozikkal. Hidd el, egészen új oldaláról fogod megismerni a 20. század egyik legnagyobb férfisztárját, akin nem csupán James Bond öltönye mutatott kiválóan, de az árnyaltabb hősök bőrében is képes volt oroszlánkarmokat villantani.