Melyik a Mission: Impossible legjobb epizódja? Most eláruljuk!

Huszonkilenc év után véget érhet a legendás Mission: Impossible, korunk egyik legjövedelmezőbb és legkedveltebb hollywoodi filmszériája. Ennek apropóján végigfutunk a franchise összes eddigi darabján, s cikkünk végén azt is eláruljuk, szerintünk melyik volt Ethan Hunt legszórakoztatóbb kalandja.

A Mission: Impossible első epizódja még 1996-ban rombolt be a mozikba: a Brian De Palma által rendezett akcióthrillerben ismertük meg Ethan Huntot (Tom Cruise), a sármos, férfiasan kemény és briliáns titkosügynököt, aki egy mesterkémekből álló szupercsoport élén lendült akcióba, hogy megfékezze sötét terveket forraló riválisait. Azóta huszonkilenc esztendő telt el, a világ pedig hatalmasat változott, de Hunt mégsem vonult nyugdíjba: a napjainkban is virágzó franchise eddig hét epizódot ért meg, a soron következő pedig az idei Cannes-i Filmfesztiválon fog bemutatkozni a nagyközönségnek.

Azt beszélik, hogy a Mission Impossible: A végső leszámolás lesz a veretes múltú filmfolyam legutolsó darabja, nem csoda hát, ha felfokozott várakozás előzi meg a premiert. (A hazai mozikba egyébként május 22-én érkezik majd meg.)

Miként az Euronews cikke is kiemeli, a franchise az elmúlt három dekád alatt egyre nagyobb kritikai- és közönségsikert generált, ami ritka bravúrnak számít úgy Hollywoodban, mint a globális filmiparban. A Mission: Impossible átlagon felüli életképességét és népszerűségét híven bizonyítja, hogy a Tom Cruise főszereplésével készült mozik mára árnyékba borították az 1966-os televíziós sorozatot.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy valóban A végső leszámolás lesz-e Ethan Hunt hattyúdala, mindenesetre a nyolcadik epizód cannes-i premierje nagyszerű ürügy arra, hogy felállítsuk az eddigi Mission: Impossible-filmek rangsorát. Íme hát:

7. Mission: Impossible 2 (2000, r.: John Woo)

A franchise második, 2000-ben megjelent epizódja rengeteg rajongóban hagyott keserű szájízt. Brian De Palmát a zseniális hongkongi mozidirektor, a „heroic bloodshed” atyja, John Woo váltotta a rendezői székben, ám ezúttal az ő neve sem jelentett garanciát a minőségre. Sőt, Woo tulajdonképpen egydimenziós akcióhőssé degradálta Ethan Huntot, a filmet pedig megtűzdelte felesleges stiláris blikkfangokkal (hatásvadász lassítások, heroikusnak szánt pisztolypárbajok), így aztán a végeredmény leginkább egy képzeletszegény Mátrix-filmre hasonlított. Jóllehet a Mission: Impossible második fejezete is szolgál néhány üdítő meglepetéssel (Anthony Hopkins cameójától kezdve a Hitchcock Forgószél című klasszikusa előtti ügyes főhajtásig), összességében mégis ez a sorozat leggyengébb láncszeme.

6. Mission: Impossible: Leszámolás – Első rész (Mission: Impossible – Dead Reckoning Part One, 2023, r.: Christopher McQuarrie)

A filmfolyam hetedik fejezete egyértelműen csalódás az előző darabhoz, a 2018-ban bemutatott Utóhatáshoz képest, pedig Christopher McQuarrie rendező mindent megtesz azért, hogy ne lankadjon a nézők figyelme: a cselekmény egzotikusabbnál egzotikusabb helyszíneken (Abu Dhabi, Róma, Velence, az Orient Express) ível át, maga a sztori pedig azt boncolgatja, mi történhet, ha illetéktelen kezekbe kerül napjaink legellentmondásosabb technológiai vívmánya, a mesterséges intelligencia. A mozi ritmusa mégis töredezett, a párbeszédek papírízűek, McQuarrie pedig az atmoszférateremtés frontján sem csillogtat kimagasló erényeket.

5. Mission: Impossible: Fantom protokoll (Mission: Impossible: Ghost Protocol, 2011, r.: Brad Bird)

Bár a fanatikusok egy része máig imádja a Fantom protokollt, voltaképpen ez az epizód is kilóg a többi közül, főként azért, mert Brad Bird, a Pixar jeles animátora ragadta magához a rendezői stafétabotot, és ugyebár ez volt az első önálló élőszereplős nagyjátékfilmje. Noha az akciójelenetek ezúttal szinte kifogástalanok (Ethan Hunt az egyik szcénában a gigantikus Burdzs Kalifa tetejére hág, de elpusztul a Kreml épülete is, hogy a homokviharban zajló, elkeseredett üldözésjelenetekről ne is beszéljünk), és a mellékszereplők (Simon Pegg, Jeremy Renner, Paula Patton) is kitűnően helytállnak, Bird olykor túladagolja a humort, Michael Nyqvist főgonosza pedig finoman szólva is felejthető. A Fantom protokollt összességében mégis érdemes újranézni – akár több alkalommal is -, de a sorozat csúcsdarabjaival nem játszik egy ligában.

4. Mission: Impossible 3. (2006, r.: J.J. Abrams)

A második részben John Woo legyőzhetetlen szuperkatonát gyúrt Ethan Huntból, a folytatás azonban látványosan felülírta ezt a koncepciót. J.J. Abrams saját Mission: Impossible-epizódja főként a karakterizálás terén számít hagyománytörőnek (a főszereplőt esendő, sérülékeny „átlagemberként” látjuk viszont), ugyanakkor a cselekmény tétje is megváltozik (mesterkémünknek most elsősorban nem a világot, hanem bajba jutott menyasszonyát kell megmentenie), és ha mindez nem volna elegendő, a forgatókönyvírók szinte már zavarba ejtően sötétre színezik a történetet. (Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ez a filmszéria legborúsabb darabja.) Az erények leltározásakor érdemes kitérnünk az intelligens, a feszültséget egyre feljebb és feljebb tornázó cselekményvezetésre, valamint a tragikusan fiatalon elhunyt színésznagyság, Philip Seymour Hoffman emlékezetes antagonistájára is.

3. Mission: Impossible (1996, r.: Brian De Palma)

Nos, igen, minden Brian De Palma 1996-os Mission: Impossible-mozijával kezdődött. Habár kétségtelen, hogy a filmben megjelenített technológiai arzenál ma már rendkívül elavultnak tűnik, a cselekményvezetés sebészkés-pontosságú, a fordulatok ütemezése csaknem tökéletes, az akciójelenetek mai szemmel nézve is megnyerőek, a stáb pedig ügyesen aknázza ki a hatvanas évekbeli tévésorozat popkulturális örökségét (fenomenális húzásnak bizonyult, hogy az eredeti széria főhősét, Jim Phelps-t tették meg főgonosznak).

2. Mission: Impossibe: Titkos nemzet (Mission: Impossible – Rogue Nation, 2015, r.: Christopher McQuarrie)

A korábban már említett Christopher McQuarrie a franchise egyik kulcsfigurájának tekinthető, hiszen direktorként többször is újrázni tudott (A végső leszámolást is ő rendezte). A 2015-ben mozikba került a Titkos nemzet az ő páratlan hozzáértésének köszönhetően magasodik ki a mezőnyből: a történet, bár korántsem nevezhető eredetinek, leleményes, fordulatos és okosan felépített; minden meredek akciójelenetre jut egy aprólékosan előkészített csavar, az atmoszféra pedig egyszerre idézi a hetvenes évek fojtogató paranoia-thrillereit és a hagyományos kémfilmeket is. Sőt, McQuarrie és alkotótársai még Hitchcock előtt is kalapot emelnek (az operában játszódó jelenetek diszkréten utalnak a Mester 1956-os, Az ember, aki túl sokat tudott című klasszikusára), Ilsa Faust (Rebecca Ferguson) remekbe szabott figurája pedig már csak a hab a tortán.

1. Mission: Impossible: Utóhatás (Mission: Impossible – Fallout, 2018, r.: Christopher McQuarrie)

Az Utóhatás a franchise eddigi tetőpontja: egy pazar kiállítású, fantasztikus harci szekvenciákkal megspékelt, végig pörgős iramot diktáló, adrenalin-emelő akcióthriller, mely egyetlen nanomásodpercig sem akar túlkomplikáltnak tűnni, forgatókönyve mégis letisztult, következetes és elegánsan kidolgozott. Okvetlenül szót kell ejtenünk Henry Cavill August Walkerjéről is: örömteli, hogy a negatív karakterek színpompás arcképcsarnoka végre olyasvalakivel gazdagodott, aki nem csupán markáns jellem, de a fizikai megjelenése, a testalkata is félelmet ébresztő. De az Utóhatás tulajdonképpen az összes figurával rendkívül érzékenyen bánik, ami nem is meglepő, hiszen egy érzelmes, karatervezérelt mozival állunk szemben, ez a közelítésmód pedig hihetetlenül jól áll McQuarrie művének. A 2018-as premiert követően a kritikusok sem fukarkodtak a dicsérő jelzőkkel: akadtak, akik minden idők egyik legjobb akcióthrillerjének kiáltották ki az Utóhatást, és ha e titulus némiképp túlzó is, az biztos, hogy ebben a zsánerben ritkán találkozhatunk ennyire profin összerakott, szórakoztató és áramvonalas darabbal.