Toplista: Robert Redford 5 legnagyszerűbb filmje

A hírek szerint álmában érte a halál a 89 esztendősen elhunyt Robert Redfordot. Könnyedén, mondén eleganciával lépett át a halhatatlanságba: pontosan úgy, ahogy egy cserzett bőrű, barázdált arcú westernhős lovagol bele az aranyló naplementébe. Hollywood lángoló tekintetű óriásának legemlékezetesebb filmjeit gyűjtöttük össze.

Szeptember 16-án, 89 esztendős korában meghalt Robert Redford amerikai színész-rendező, a hetvenes évek Hollywoodjának egyik legnagyobb sztárja, a kultikus Sundance Filmfesztivál megálmodója, a nők hajdani kedvence, a férfiak titkon bálványozott példaképe – és persze még hosszasan sorolhatnánk a filmcsillag korszakos jelentőségét kidomborító titulusokat. Bár a szakmájától már 2018-ban visszavonult, halála mégis valóságos áramütésként érte a közönséget, hiszen Redford még élemedett korában is délceg, csillogó szemű férfiember benyomását keltette.

Emlékszel még Rejtő Jenő frappáns bon motjára? „A halál pillanata olyan, mint a dugó: ügyes ember csak kihúzza valahogy.” Nos, milliók hitték, hogy – ha másnak nem is – Redfordnak tényleg sikerül kihúznia. Nem így történt, de a világsztár éppoly könnyedén lépett át a halhatatlanságba, ahogy élt: jellemző, hogy álmában hagyta itt földi porhüvelyét.

Úgy távozott, ahogy a cserzett bőrű, barázdált arcú westernhősök lovagolnak bele az aranyló naplementébe. Csendesen, feltűnés nélkül, nyugodt erőt sugározva.

Cikkünkben nem vállalkozunk arra a meglehetősen hálátlan feladatra, hogy felidézzük Robert Redford életének és karrierjének főbb állomásait, helyette inkább összegyűjtöttük a néhai hollywoodi úttörő 5 legemlékezetesebb filmjét, ekként tisztelegve a cinefilek régi, megunhatatlan favoritja előtt. Ötös toplistánk következik.

5. Távol Afrikáról (Out of Africa, 1985, r.: Sydney Pollack)

Sydney Pollack és Robert Redford munkakapcsolata még a hatvanas évek közepén (Ez a ház bontásra vár, 1966) szökkent szárba, hogy aztán a sor olyan filmekkel folytatódjon, mint a Jeremiah Johnson (1972), az Ilyenek voltunk (1973), A keselyű három napja (1975), A Las Vegas-i lovas (1979), vagy épp a hét Oscar-díjjal jutalmazott Távol Afrikától (1985). A nyolcvanas évek derekán járunk – abban a korszakban, amikor Redford váratlanul hátraarcot csinált, félig-meddig visszavonult a filmszínészettől, és hozzákezdett rendezői munkássága kiépítéséhez. A Távol Afrikától a világsztár színészi aranykorának végpontját jelzi. Pazar kiállítású, gyönyörűen fényképezett, érzelemgazdag melodrámával van dolgunk, melyben Redford mellett Meryl Streep és Klaus Maria Brandauer is fantasztikus alakítást nyújt. Elképzelhető, hogy nem a legtökéletesebb mozi, ami e témában fogant, de két és fél órára zavartalan kikapcsolódást ígér.

4. Az elnök emberei (All the President’s Men, 1976, r.: Alan J. Pakula)

Az 1972-es amerikai elnökválasztás véghajrájában Bob Woodward (Redford) és Carl Bernstein (Dustin Hoffman), a Washington Post újságírói szabad kezet kapnak szerkesztőjüktől, hogy felfedjék az egész nemzeti öntudatot megroppantó Watergate-botrány sötét részleteit, s a nyilvánosság elé tárják Richard Nixon elnök leköszönésének valódi okát. A politikai thrillerek korabeli nagymestere, Alan J. Pakula a két szívós zsurnaliszta hosszadalmas nyomozómunkájára építi Az elnök emberei történetét. A film már-már kordokumentumként is felfogható, és tény, hogy élvezeti értékét olykor rontja a „jegyzőkönyvi kimértsége”, de sajátosan erőteljes hangulatábrázolása és csodás színészi alakításai a holtpontokon is könnyedén átlendítik a nézőt. Pakula egyébként – máris híres munkájához, A Parallax-tervhez (1974) hasonlóan – ebben a filmben is mesteri természetességgel játszik a különböző beállítások terével, illetve a tárgyak és épületek arányaival, furfangosan idézve meg Michelangelo Antonioni néhány nagy klasszikusát (különös tekintettel az 1962-es Napfogyatkozásra).

3. Minden odavan (All Is Lost, 2013, r.: J.C. Chandor)

A 2010-es években a zárt térre komponált thrillerek virágkorát éltük, J.C. Chandor Minden odavan című opusza azonban az igencsak izmos mezőnyből is képes volt kiragyogni. A sztori főhőse egy idős férfi (Redford) , aki az Indiai-óceánon hajózik, amikor vitorlása váratlanul léket kap. Noha a hajótestet sikerül kijavítania, a kelepcébe szorult kalandornak minden ügyességére szüksége van, ha nem a tenger tajtékos habjai között akarja befejezni az életét. A szélsőséges időjárási viszonyok és a céltalanul veszteglő hajója körül gyülekező cápák arra késztetik, hogy átgondolja az egész életét. A Minden odavan nem más, mint egy lecsupaszított, húsbavágó emberi dráma, méghozzá felesleges sallangok és blikkfangos CGI-trükkök nélkül: olyasfajta míves, nemesen konzervatív mű, melyhez foghatóval már csak nagyon ritkán találkozunk a filmszínházakban. Az ekkor már nyolcvanadik életéve felé közelítő Redford valósággal remekel a szerepben, mi több, káprázatos rugalmasságról, lenyűgöző testi erőről tesz tanúbizonyságot.

2. Butch Cassidy és a Sundance Kölyök (Butch Cassidy and the Sundance Kid, 1969, r.: George Roy Hill)

George Roy Hill, Robert Redford és Paul Newman legendás triumvirátusa két kihagyhatatlan klasszikussal ajándékozta meg a közönséget: az 1973-ban készült A nagy balhé a 30-as évek Amerikájának kisszerű, de gigászi álmokat dédelgető svihákjairól regélt, míg a négy évvel korábbi Butch Cassidy és a Sundance Kölyök úgy reformálta meg a western veretes zsánerét, hogy az európai művészfilm formai és tematikai eszköztárából is széles mozdulattal merített. A két mozgókép-kultúra legfontosabb eredményeit összefésülni (szervesíteni) már önmagában sem egyszerű munka, ám Hill epikusra hangszerelt vadnyugati mozija mindemellett elképesztő kasszasikernek is bizonyult. Newman és Redford imádnivaló kettőse, a finoman sejtetett szerelmi háromszög-helyzet, az Oscar-díjat érő betétdal (Raindrops Keep Fallin’ on My Head), Truffaut Jules és Jim című klasszikusának tiszteletteljes megidézése, valamint a néző retinájába égő nyitott befejezés együttesen avatja remekművé a filmet.

1. Az üldözők (The Chase, 1966, r.: Arthur Penn)

A hatvanas-hetvenes évek legnagyszerűbb westernjei közül jó néhányat a Bonnie és Clyde legendás rendezőjének, Arthur Penn-nek köszönhet az utókor. 1966-os darabja, Az üldözők ugyan kortárs közegben játszódik, tehát elvileg szétfeszítené a vadnyugati mozi műfaji kereteit, de konfliktusábrázolása és tárgyi miliője mégis e zsánerhez közelíti. Az ifjú Redford egy Bubber Reeves nevű szökött fegyencet játszik, aki ártatlanul került rács mögé, és minden követ megmozgat annak érdekében, hogy tisztázza a nevét. A Délidő motívumait is megidéző, a gyilkos indulatoktól fűtött tömeg természetrajzát aprólékosan felvázoló Az üldözők szinte patikamérlegen méri a feszültséget, színészgárdája (Marlon Brando, Jane Fonda, James Fox, Robert Duvall) pedig egész egyszerűen tökéletes. (Igazán kár, hogy a film az óceán túlpartján csúfos fiaskónak bizonyult: a képmutató amerikai társadalom önmagát pillantotta meg a görbe tükörben, s méla undor fogta el a látványtól.)

borítókép: Unsplash