Besétált az HBO-hoz, hogy lenne egy ötlete - A besúgó rendezőjével, Szentgyörgyi Bálinttal beszélgettünk

Nem mindennap fordul elő, hogy az HBO egy kvázi ismeretlen, fiatal szerző ötletéből sorozatot csinál, de Szentgyörgyi Bálint és A besúgó esetében épp ez volt a helyzet.

Az HBO első hazai, nem licensz alapján készült sorozata ráadásul a magyar történelem egy kimondottan kényes, így kevessé feldolgozott korszakában, a ’80-as évek keretei között játszódik, így a gyártó részéről nem kevés rizikó volt a dologban.

A besúgó áprilisban debütált az HBO Maxon, a tízrészes sorozat pedig nem kevés beszédtémát szolgáltat.

A magyar történelem egyik legérzékenyebb pontja a mai napig azoknak az embereknek a története, akik a szocialista rendszerben különböző okokból jelentettek másokról. A politikában és a közéletben is egy fájó pont ez, épp ezért annyira bátor az 1985-ben játszódó A besúgó, hogy ezt az aljas tettet helyezi a történet középpontjába, miközben emberivé és valahol érthetővé is teszi. A komplex történet pedig egy mindössze 30 éves alkotó, Szentgyörgyi Bálint fejéből pattant ki, aki bekopogtatott az HBO-hoz, hogy esetleg megvalósíthatná-e. A válasz igen lett, és április 1-je óta érkeznek a sorozat újabb részei az HBO Max-ra. Szentgyörgyi Bálinttal, a sorozat írójával és rendezőjével beszélgettünk.

Kép: HBO

Hogyan éled meg ezt az intenzív időszakot?

Úgy gondolom, hogy minden pillanatban egyszerre vagy alakítója, elszenvedője és megfigyelője a saját sorsodnak, és vannak a mostanihoz hasonló időszakok, amikor sokkal inkább csak külső megfigyelőnek érzed magad, mert annyira abszurd dolgokat szenvedsz el – persze jó értelemben. Nagyon fontos nekem, hogy ne csak a sorozat legyen jó, hanem én is jól csináljam ezt most, hogy ha majd eljön az ideje, akkor a következő fiatalnak, aki kap egy nagy lehetőséget, egyszerészt jó példával járjak elől, másrészt tudjak jó tanácsokat adni, mire figyeljen és mi az, ami nem fontos. A legjobban azt élvezem, hogy a barátaimmal együtt élhetem meg ezt az időszakot, azokkal, akikkel ezt a szakmát kezdtem és akikkel a sorozaton is dolgoztunk.

Ritkán fordul elő, hogy az HBO egy fiatal, ismeretlen alkotó munkájából csinál egy sorozatot. Mi volt A besúgó sikerének titka?

Őszintén szólva, erről az HBO-t kell megkérdezned, hogy ők mit láttak benne. Azt tudom, hogy én valami olyat szerettem volna hozni, ami önazonos. A karaktereknek olyan kérdésekkel kell megküzdeniük, mint például a menjek vagy maradjak, ami Kata történetszálában jelenik meg, de említhetem Demeter magányát és fejben sakkozását, ahogy több lépésre előre próbálja megtervezni az életét, Száva Zsolt dühét és rácsodálkozását, hogy ilyen fiatalon képes embereket vezetni. Ezeket én is mind megéltem, épp ezért, amit írtam, igaznak hangzott már a papíron is, és ezt igyekeztem becsomagolni egy olyan történelmi pillanatba, egy olyan időszaknak a feldolgozásába, amit még nem láttunk. Abban bíztam, hogy ez a még nem láttam faktor, valamint az írásnak és rendezésnek az önazonossága egy különleges produktumot hoz majd létre.

Kép: HBO

A besúgó 1985-ben játszódik, amikor már érezhető a változás szele.

A 20. század Magyarországa bővelkedik olyan helyzetekben, amikor átlagemberek tétmeccsekbe kerülnek, ami szó szerint a bőrükre megy, ezért is készül sok mű az ’50-es évekről például, hiszen a néző érzelmileg azonosulni tud azzal az átlagemberrel, aki egy átlagon felüli helyzetbe kerül. A 20. század turbulenciával telített magyar történelme rengeteg ilyen dramaturgiai ziccerlehetőséget ad. Az is világos volt, hogy a ’80-as évek annyira közeli, hogy sem az a generáció nem nyúl hozzá, amelyik megélte, sem pedig a fiatalabbak. Engem egyébként is érdekel íróként, hogy mi történik akkor, ha valaki átlagemberként olyan helyzetbe kerül, hogy minden egyes döntésének komoly következményei lesznek, amikor minden döntés képes elindítani a dominót. Ezt láttam Demeterben, ezt láttam Szávában, és ezt láttam a korszakban, ahova el tudtam helyezni ezt a történetet.

A magyar népléleknek van még dolga a szocializmussal és a rendszerváltás korszakával?

Abszolút. Szerintem a magyar népléleknek nagyon sok feldolgoznivalója van, ami nemcsak társadalmi szinten és a filmművészetben kibeszéletlen, hanem családi és egyéni szinten is az. Olyan korszakban élünk, hogy a család tagjai külön képernyőt néznek, a nagyszülő a tv-t, a szülő inkább számítógépezik, miközben a gyerekek kezében már ott a telefont. Szét lett forgácsolva a magyar család a különböző képernyők, különböző szórakoztatási formák között. Én nagyon örülnék neki, ha A besúgó újra összefogná, összeültetné a családokat egy képernyő elé, és mindegyik generáció megtalálná ebben a sorozatban azt, ami leköti, ami érdekli, és a nap végén elkezdenének egymással beszélgetni. Az unoka és a nagyszülő is, akik között óriási kommunikációs szakadék van a felgyorsult világban.

Nem jártál filmes iskolába, teljesen autodidakta módon dolgoztad be magad a filmes szakmába. Honnan ered a mozgókép iránti érdeklődés?

Egészen kicsi koromban kezdődött. Négy-öt éves voltam, amikor feltűnt, hogy a gyerekek rajzfilmeket néznek, a felnőttek viszont komoly filmeket, amiben igazi emberek vannak, ami vonzott. A szüleim megengedték, hogy én is ilyen filmeket nézzek, a család pedig felvett nekem olyan filmklasszikusokat, mint például a Casablanca, a Kőszívű ember fiai, az Egri csillagok vagy a Monte Cristo grófja – ezeket simán megnézhetik gyerekek is.

Mindig is tudtam, hogy filmekkel szeretnék foglalkozni, tulajdonképpen sosem tértem le erről az útról. Mindig arról beszélünk az interjúk során, hogy milyen fiatalon ülök itt, de közel 30 év kitartás van a siker mögött. Abban a pillanatban, hogy kiszabadultam az iskolapad satujából, a filmforgatások felé vettem az irányt és nagyon korán komoly felelősséget vállaltam a csapatban. Azt hiszem akkor tud az ember leginkább tanulni, ha valós tétje van a dolognak. Tudatosan olyan helyzetekbe hoztam magam, hogy legyen felelősség a vállamon. A szamárlétra legaljáról kezdtem.

Ha jól tudom az egyik feltételed az volt, hogy egyedül dolgozhass a forgatókönyvön.

Ez egyfelől egy szerzői reflex, másfelől élvezem, hogy a sorozat minden egyes snittjével tudok azonosulni, mint alkotó. Csodálatos játék, hogy szerzői tud maradni az egész, mégis 61 országban jön ki egyszerre. A besúgó az első száz százalékban magyar sorozat, ami angol és spanyol szinkronnal jön ki. Az HBO-nak köszönhetően a projekt nagyon sok dolgot mozgat egyszerre, mégis, mindössze egy üres lappal indult, amire felírtam valamit. Örökre hálás leszek ezért az érzésért és azért, az HBO minden létező támogatást megadott.

Gyakran felmerül a kérdés, hogy a forgatókönyvírás tanítható-e.

Nekem az az elméletem, hogy a dramaturgia abszolút tanítható, tehát hogy mi után mi következik, hol kell egy fordulat és így tovább. Ami nem tanítható, az a dialóg írás, mivel ahhoz egyfajta fül kell. Mint a zenében: vagy hallod, hogy hamis vagy nem. Másrészt rengeteg energiát fektettem abba, hogy olyan színészeket válasszak, akik képesek színházi sallang nélkül jól előadni a szövegeket. Egy olyan fiatal szereplőgárda jött össze, akik képesek erre, és ha eligazítottad őket jó irányba íróként és rendezőként, akkor vágáskor már csak szüretelsz.

A fiatal, ismeretlen arcok mellett több neves színész is részt vállalt a produkcióban. Milyen élmény volt velük dolgozni?

Azt szoktam mondani, hogy öreg rókák és fiatal oroszlánok szerepelnek a filmben. Amikor írtam, felraktam a falra magammal szemben, két szót, az egyik a saját volt, a másik, pedig a generáció. Az idősebekkel fantasztikus kapcsolat jött létre, Thuróczy Szabival, Mácsai Pállal, Huntek Frigyessel, Hajdu Szabival, mert borzasztó érdeklődéssel fordultak a bennünk lévő lendület iránt, és át is vették ezeket a rezgéseket, jöttek velünk. Csodálatos érzés volt, hogy megírsz valamit a laptopodon, és utána életre kelted ezekkel a nagy színészekkel. Közben meg az ő tapasztalatuk, az ő múltjuk, az ő legendájuk formált minket is, mércét állított, aminek minden nap megpróbáltunk megfelelni. Harmonikusan tudtunk együtt dolgozni, egyfajta szimbiózis jött létre a fiatalok és az idősebbek között.

Hajdu Szabolcs elismert rendező. Milyen volt vele együttműködni ebben a felállásban?

Nagyon-nagyon izgalmas volt, és egyúttal csodálatos, hogy Szabolcs ebben a helyzetben nem egy másik rendezőként viselkedett, hanem színészként, aki ugyanúgy várja az instrukciót és adja hozzá a maga színész tehetségét. Nagyon szeretem Hajdu Szabolcs filmjeit, a Fehér tenyér a kedvencem, és csodálatos érzés, hogy úgy jöttünk ki ebből a folyamatból, hogy érzem, drukkol nekem és kialakult egy jó kapcsolat.

Kép: HBO

Rengeteg fiatal és tehetséges színészt láthatunk a sorozatban, akik mondhatni új arcok a nézők számára. Az ő kiválasztásuk során milyen szempontokat vettél figyelembe?

Nemcsak individuálisan jó színészeket kerestem, akik külön-külön fantasztikusak, és nem csak azt néztem, hogy mennyire passzolnak a szerephez, amit írtam, de azt is kerestem, hogy egy közösségként működjenek jól együtt a srácok. Akárcsak egy focicsapat esetében, úgy választottuk ki a szereplőket, hogy mindenki egy olyan pozíción játszik, ahol azt gondolom, hogy ő a legjobb játékos, tehát nem felcserélhetőek egymással a játékosok, és közben egy csapatként léteznek. Azt akartam, hogy már az élmény legyen a néző számára, ahogy egymás között passzolgatják a labdát, vagyis a dialógusokat, érdekes és energikus, amit látunk. A csapatdinamika, ami létrejött köztük, és a mai napig megvan, összejárunk, a Mátét alakító Varga Ádám az én legjobb barátom, és ez a csapatszellem és szeretet a képernyőn is átjön.

A besúgó permierjén Cannes-ban voltál, ahol a sorozat szekcióban szerepeltetek. Mivel nagyon tudatosan építetted a karriered, felmerül a kérdés, hogy van esetleg a jövőbeli terveidben olyan díj vagy elismerés, amit szeretnél elérni, megkapni?

Nem, díjakban nem gondolkozom. Nagyon bölcsnek tartom azt a mondást, miszerint a díjakat adják, és nem kapják. Azt nem tartom racionális dolognak, hogy azzal számoljak, és őszintén nem azért jöttem erre a pályára, hogy díjakat kapjak, arra vágyom, hogy a közönség szeressen, arra viszont mindennél jobban vágyom, és arra is, hogy Magyarországot mint sorozatgyártó nemzetet elkezdjék felismerni a világban. Arra vágyom, hogy magyar történelem iránti szenvedélyemet át tudjam adni kint is, hogy ha Nyugat-Európában vagy Amerikában valaki belebotlik A besúgóba, mintha egy ablakon keresztül nézne be az országunkba és történelmünkbe. Hatalmas örömet okozna ez nekem, és sokkal fontosabb, mint bármilyen díj.

A besúgó szerint a Kádár-korszak nem múlt el, csak nevet váltott