A besúgó szerint a Kádár-korszak nem múlt el, csak nevet váltott

Az HBO Maxon látható A besúgó olyan, mint egy színes képeskönyv: többre tartja ugyan a nosztalgiát a történelmi hűségnél, viszont képes megszólítani a mai fiatalokat, és reflektál az aktuálpolitikára is.

Szentgyörgyi Bálint író-rendező tudja, mitől döglik a légy… vagy legalábbis azt, hogy mit akar a nézővel együtt viszontlátni a képernyőn. Eleve snittekben gondolkodik. A forgatókönyvírás nála felér egy szubjektív mozizással. Az elsőfilmes autodidakta módon és elsőkézből igyekezett elsajátítani a szakmát, majd egy szívességekből összedobott pilottal bezörgetett az HBO székházába. Az ifjú titán szó szerint az utcáról esett be az Aranyéletet követő szerzői vákuumba: kész koncepcióval, írói babérokkal és rendezői elvárásokkal. A hátszél, referencia és szakmai alapok nélkül „csúcstámadó” Szentgyörgyi élete népmesei fordulatot vett, amikor vezető íróként és társrendezőként az HBO valóban belé helyezte a bizalmát.

Ez van, ha valakinek van hozzá képe – szó szerint és átvitt értelemben is –, hogy egy eredeti ötlettel a tarsolyában bekopogtasson az HBO ajtaján.

A rendszerváltás környéki ifjúságról szóló történet összemosása az ügynökkérdéssel pedig pont ilyen. Utóbbi még mindig jókora fekély a közelmúltunkon, amin talán segíthet a kibeszélés. Bár A besúgó elég könnyed formája ennek, elismerem, a címszereplő nézőpontja révén mégis új perspektívával szolgálhat az egész társadalomnak.

1985-öt írunk, Gorbacsov peresztrojkája az utolsókat rúgja a hanyatló Kádár-rendszerbe. A vidékről Budapestre költöző Demeter Geri reményeit és életét töri ketté az állambiztonság, amikor egy tartótiszt beszervezi: férkőzzön be a kollégiumban szervezkedő ellenzéki fiatalok bizalmába, és jelentsen róluk. A hatóság a tüdőbeteg öccse gyógyszereivel zsarolja meg a fiút, aki rejtett intellektusával kénytelen kimozdulni a komfortzónájából. A rendszer még csak nem is sejti, micsoda Macchiavellit hívott életre Geri személyében: a srác angolnaként siklik át a szembenálló felek közt, miközben igyekszik mindenki előtt járni egy-két lépéssel.

Taxisblokád Demeter-Száva módra (Váradi Gergely, Patkós Márton és a Sárga Zsiga) Fotó: HBO

A besúgó kétpólusú történet: az egyik oldalon található a hatóság által folyton vegzált címszereplő, akinek rohamléptekkel fel kell nőnie, és tüskéket növesztenie. A másik oldalon az ellenzék karizmatikus vezére, Száva Zsolt, akinek pedig nem ártana tükörbe néznie. Kettőjük törékeny dinamikája helyett a történetet az örökké a lebukás szélén táncoló Demeter viszi el a hátán, akinek újra és újra résen kell lennie: nemcsak azért, hogy fel ne fedje magát, hanem nehogy túl sokat eláruljon a számára mind szimpatikusabbá váló arcokról. Szentgyörgyi nem egy mélyen szántó drámát, hanem egy felszínes, de gyorsan pörgő thrillert vizionált a képernyőre. Az HBO ehhez pedig a rendelkezésére bocsátott mindent, amitől ez a korszak hihetetlen frissességgel elevenedik meg.

A smink, a kosztümök és hellyel-közzel a díszletek is hatalmas nosztalgiafaktorral bírnak. Ami viszont megállíthatatlanul katapultálja vissza nézőjét az időben, az a zene. És itt nemcsak egy szimpla jól összeválogatott soundtrack-re gondoljunk: ezek a dalok úgy felöltöztetik A besúgót, hogy rögtön egyéniséget, személyiséget kölcsönöznek a produkciónak. Az Európa Kiadó Mocskos idők című számával aláfestett főcímnek vagy a stáblista alatt hallható Sej, a mi lobogónkat kezdetű mozgalmi dal pazarul hangszerelt változatának velejárói a libabőr.

Párizsis kenyér, zacskós tej és magyar retró Thuróczy Szabolccsal Fotó: HBO

„Van egy dolog, amiben hihetetlenül szerencsétlenek és bénák vagyunk. És ezt úgy hívják, demokrácia.”, visszhangzanak a jelenben Száva Zsolt szavai. Ellenzéki beszédében „fiatal forradalmárokból lett öreg zsarnokokról” értekezik, majd azzal folytatja: „Nem szeretném, hogy egyetlen leválthatatlan ember legyen az ország élén. Azt szeretném, hogy legyen tízmillió.” A kikacsintás akkorát üt, hogy a megszédülő nézőnek a fal adja a másikat. A történelem ismétli önmagát? Ahogy a kikezdhetetlen és könyörtelen forradalmár, Száva karaktere idővel elmélyül, döbbenünk rá, hogy mennyire igaza van. „Akkor változik ez az ország jobb irányba, ha valaki hisz valamiben.  A többiek pedig abban az emberben hisznek, aki hisz valamiben.” A kör bezárul. Farkába harap a kígyó. Úgy látszik, hogy egy diktatórikus rendszer kitermeli az utódját. Mert mindig lesz valaki, aki kész megmutatni, hogy mi a legjobb a többiek számára. Patkós Mártonnál nem találhattak volna jobb Száva Zsoltot. Elképesztő kisugárzása van, és magával ragadó orgánuma.

Vele szemben Váradi Gergely Demeter Gerije introvertált figura, akinek lelki viharairól csak nyugtalan tekintete árulkodik. Már az 1848-as szabadságharc bukásáról szóló Guerillában a székbe szegezte a nézőt az a szempár. Hol innen, hol onnan kapja a pofonokat, és közben még az élet sem bánik vele kesztyűs kézzel. Őt is magával ragadja Száva karizmája, de talán a vége előtt még rálelhet a saját ösvényére. Igaz, saját tapasztalatból tudjuk: a magyar politikai éra jellemzően kétszínű – hogy fekete vagy fehér, mindig nézőpont kérdése –, és legfeljebb két releváns szekértábornak van benne hely.

Kollégiumi Aranyélet – Csendélet 1985-ből Fotó: HBO

A mellékszereplők közül a lányok emelkednek ki: Kata és Judit főleg az összeérő hátországaik miatt kapnak egy plusz dimenziót, amelyet a két színésznő, Szász Júlia és Szőke Abigél játéka mélyít el. A többiek, hiába a múltbeli visszapillantások, kicsit egysíkúak, még az Első Emelet mémjének beillő Máté is Varga Ádám megformálásában, bár engem baromira szórakoztatott a jelenre reflektáló meglátásaival. A „nagy öregek” inkább csak az új nemzedék keze alá játszanak: a megunhatatlan Thuróczy Szabolcs tartótisztként, Mácsai Pál megfáradt értelmiségiként, Gyabronka József sufnituningoló melósként emeli a produkció fényét. Ami el képes adni ezt a történetet a fiataloknak, a műfaja mellett a dialógusok, amelyek életszagúak, gördülékenyek, és nem hatnak olyan erőltetettnek, mint ami általában a magyar filmekre jellemző.

Szentgyörgyit szakmailag az Utolsó idők és az Aranyélet rendezője, Mátyássy Áron, valamint a Parkoló direktora, Miklauzic Bence támogatta. Az első és az utolsó epizódot maga Szentgyörgyi rendezte. A besúgó autentikus magyar tartalomként 61 országban mutatkozott be az HBO jóvoltából. A sajtónak rendelkezésére bocsátott öt epizód egészen ígéretes, érdemes elé leülni. Az első évad után kíváncsian várom a folytatást, amelyben a rendszerváltás közben és után követhetjük majd nyomon a fiataljainkat. Ha A besúgóból nem is lesz új Moszkva tér, időutazásként azért könnyeket csalhat a szemünkbe. Kinek dühből, kinek nosztalgiából. Mert valahol mindkettő ott lüktet jó mélyen még ma is „tízmillió ember reflexeiben”.

Bányász Attila

https://youtu.be/ob1unAM_W7k