Barbie történelmet írt, az Oppenheimer minden várakozást felülmúlt

Szász Nóri Szász Nóri | 2023.07.24 | Film | Olvasási idő: 4 perc
Barbie történelmet írt, az Oppenheimer minden várakozást felülmúlt

Az elmúlt hónapok a Barbenheimer jelenség körül forogtak, vagyis, hogy az év két legjobban várt filmjének premierje épp ugyanarra a napra esett.

Míg a habos-babos, pink színű sarokban egy szektorokon átívelő marketing kampánnyal igyekeztek a nézőket a moziba csalogatni, addig a fekete sarokban az emberiség történetének legsötétebb időszakát feldolgozó történelmi eposzt láthattunk, az alkotók pedig remélték, hogy ez a tény, illetve a rendező, Christopher Nolan és a főszereplő Cillian Murphy, valamint a sztárokból álló színészi gárda elégséges lesz ahhoz, hogy felrobbantsák a jegypénztárakat. A hétvégét követően itt vannak a friss nézettségi adatok.

Greta Gerwig rózsaszínben tocsogó Barbie-filmje valószínűleg sokaknak fog csalódást okozni, mert nem az a könnyű, nyári szórakoztató limonádé lett, mint amit a díszletből és jelmezekből sejtetett a produkció.

Azonban az első hétvégén ez senkit sem állított meg, és a hónapok óta tartó intenzív reklám- és PR-kampánynak köszönhetően világszerte pink szettekbe öltözött nézők lepték el a mozikat. Olyannyira, hogy a 155 millió dolláros nyitóhétvége után a női rendezők között Greta Gerwig tudhatja magáénak a legnagyobb bevételű nyitó hétvégét. Korábban az Anna Boden és Ryan Fleck által közösen rendezett Marvel kapitány tartotta a címet, miután 2019-ben 153 millió dollárt hozott be, azonban kizárólag női rendezőhöz köthető film esetében a legnagyobb bevételt 2017-ben Patty Jenkins Wonder Womanje érte el 103 millió dolláros debütálásával. Az összesen 145 millió dollárból készült film (ebben nincs benne a marketingköltség), összesen 337 millió dollárt hozott a konyhára világszerte.

Emellett a Barbie más bevételi rekordokat is megdöntött, köztük az év legnagyobb nyitóhétvégéjét is magáénak tudhatja, megelőzve a The Super Mario Bros.: A film (146 millió dollár) premierjét is.

Azonban a hétvégén egy másik alkotás is a moziba csalogatta a nézőket.

Az Oppenheimer a várakozások ellenére (megrázó, komoly történelmi téma, plusz háromórás játékidő) szintén érdekelte a közönséget, és az első hétvégéje alatt 80,5 millió dollár bevételt produkált (az Egyesült Államokban). Világszinten a bemutatása óta összesen 174 millió dollárt (a gyártási költsége 100 millió dollár volt) hozott az atombomba atyjáról készült film. Ráadásul nem kevés mozinéző volt, aki nem akart dönteni a két, sztároktól hemzsegő film között, és beneveztek mindkettőre a hétvége során. „Ez egy egyértelműen nagyszerű hétvége a mozilátogatók számára” – mondta David A. Gross, aki a Franchise Entertainment Research nevű filmes tanácsadó céget vezeti. „Barbie és Oppenheimer kiegészítik egymást a kasszáknál, nem veszik el a közönséget egymástól”.

Márcsak azért is öröm ezeket a számokat látni, mert bizonyítja, hogy a pandémia nem nyírta ki végleg a mozit. Ráadásul, nem csak a világjárvány óta volt ez a legnagyobb összbevételű hétvége, hanem minden idők negyedik legnagyobb összbevételű hétvégéje is az amerikai adatok szerint.

Magyarországon is kiegyenlített volt a mezőny, míg a Barbie-ra 111 680 néző volt kíváncsi, az Oppenheimerre 99 547 néző ült be Kovács Gellért Filmszerész filmkritikus posztja szerint.

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!