Az Oppenheimerben nyújtott alakítását is felülmúlhatja Robert Downey Jr. új szerepe
Lewis Strauss csak az első lépés volt abba az irányba, hogy ismét változatos legyen a filmográfiája.
Lewis Strauss csak az első lépés volt abba az irányba, hogy ismét változatos legyen a filmográfiája.
Christopher Nolan Oppenheimer című életrajzi eposzában Robert Downey Jr. formálja meg Lewis Strauss karakterét, aki a címszereplő legnagyobb vetélytársa. Vajon az üzletember a való életben is ugyanolyan taszító figura volt, mint amilyennek Nolan lefestette?
A szexualitás sallangmentes és felszabadultan őszinte ábrázolása eddig “hiányzott” a legtöbb Nolan-filmből, a rendező azonban most törlesztette e “régi adósságát”.
Az elmúlt hónapok a Barbenheimer jelenség körül forogtak, vagyis, hogy az év két legjobban várt filmjének premierje épp ugyanarra a napra esett. Barbie és Oppenheimer kiegészítik egymást a kasszáknál, nem veszik el a közönséget egymástól.
Cillian Murphy mindent megtett, hogy hitelesen alakítsa pályafutása eddigi legfontosabb szerepét, ez alól pedig a fizikai adottságok sem jelentettek kivételt: szó szerint éheztette magát az Oppenheimer forgatásán.
Haumann Máté a magyar gyökerekkel rendelkező, de később Amerikában karriert csináló fizikus-feltalálót, Szilárd Leót alakítja az Oppenheimer című filmben.
Christopher Nolantől nem szokatlan, hogy a filmezés határait feszegesse, azonban legújabb filmje, az Oppenheimer, annyira grandiózusra sikeredett, sikerült, hogy kis híján kifogott az IMAX vetítőgépen.
Július 20-án mutatják be Christopher Nolan legújabb történelmi eposzát, amely az emberiség történetének egyik legsötétebb és legveszélyesebb időszakát dolgozza fel, az annak középépontjában álló férfi szemszögéből. Az Oppenheimer című filmben ráadásul a magyar fizikus, Szilárd Leó szerepét egy magyar színésznek adták.
Christopher Nolan legújabb filmje, az Oppenheimer Robert Oppenheimer elméleti fizikus, az “atombomba atyja”, illetve a világ legveszélyesebb fegyverének történetét meséli el Cillian Murphy főszereplésével.
A fizikus Oppenheimer az atombomba megalkotása után az atomenergia ellenőrzésének szószólója lett.
Christopher Nolan legújabb filmjében Cillian Murphy alakítja Robert Oppenheimer elméleti fizikust, az “atombomba atyját” és a pusztító fegyver megszületésének körülményeit meséli el.
A PlayStation elkezdte e-mailben értesíteni a játékosokat, hogy a “tartalmi licencmegállapodások” miatt december 31-től egyes Discovery tartalmakat eltávolítanak a játékosok könyvtárából – még akkor is, ha fizettek érte. Ki tudja, ez lehet a kezdete a fizikai adathordozók reneszánszának?