James Cameron a John Wick atyjával együtt készítheti el az Elrabolva női verzióját
A Painter című akcióthriller középpontjában egy félelmetes fizikai képességekkel rendelkező nő áll, aki az apját túszul ejtő gonosztevők nyomába ered.
2024-ben kezdték először rebesgetni, hogy hamarosan leforgathatják a Liam Neeson főszereplésével készült legendás akciófilm, az Elrabolva (2008) „női változatát”, melyben megcserélődik a klasszikus alapszituáció, vagyis nem egy bosszúszomjas apa ered a lányát foglyul ejtő gengszterek nyomába, hanem épp fordítva. A Painter című darab középpontjában egy kivételes fizikai képességekkel rendelkező nő (Amber Midthunder) áll, akinek váratlanul elrabolják az apját (Walton Goggins), így nem marad választása: kíméletlen hajszát indít a tettesek ellen. Már korábban kiderült, hogy a forgatókönyvet méltán népszerű John Wick-filmek atyja, Derek Kolstad szerezte – e tény már önmagában is nagy lendületet adott a projektnek, ráadásul direktorként az a Garrett Warren csatlakozott a stábhoz, aki kaszkadőr-koordinátorként több közismert mozihoz (Avatar, Logan, az Országúti diszkó 2024-es remake-je) is a nevét adta, most pedig rendezőként szeretne bizonyítani.
Ezt olvastad már?
Yoda majdnem kék lett – egy filmes döntés, ami történelmet írt
Visszatér Stephen King lázálomszerű disztópiája: itt A menekülő ember új előzetese!
A The Hollywood Reporter értesülései szerint a fejlesztésbe maga James Cameron, a Terminátor és a Titanic világhírű rendezője is beszállt.
Cameron – aki vezető producerként bábáskodhat majd a Painter felett – abban is segített, hogy a projekt sínre kerüljön, hiszen ő hívta fel a 20th Century figyelmét az ígéretesnek tűnő filmtervre. A direktor figyelmét mostanság a nagy sikerű Avatar folytatásai kötik le – a harmadik epizód, a Tűz és hamu két hónap múlva debütál a magyar mozikban -, de a következő években egy nagyszabású második világháborús drámával is előrukkolhat.
Egy ideig úgy tűnt, hogy a 2022-es Prédával befutott Midthunder és az ázsióját a Fallout tévésorozattal (2024) növelő Goggins mellett a Reacher főszereplője, Alan Ritchson is látható lesz a Painterben, de egyeztetési problémák miatt végül nem sikerült szerződést kötni vele.
Midthunder legközelebb Stephen King Carrie című regényének tévésorozat-adaptációjában fog szerepelni, nemrégiben pedig az A24 Opus című thrillerében tűnt fel John Malkovich és Ayo Edebiri partnereként.
Borítókép: Anthony WALLACE / AFP, Europress fotóügynökség








