A sör már nem sokáig marad a világ legnépszerűbb itala
Ahogy például az öltözködési- és gasztrotrendek, vagy épp a zenei közízlés, úgy az alkoholfogyasztási szokások is folyamatosan változnak. A Gallup közvélemény-kutató intézet júliusi felmérése rámutat: bár a sör még mindig a legkedveltebb italnak számít, fokozatosan veszít népszerűségéből.
Bár a neves kutatócég által az Amerikai Egyesült Államokban végzett nagyszabású vizsgálat sokak számára meglepő eredményeket is hozott, egyvalami hosszú ideje változatlannak tűnik a tengerentúli alkoholfogyasztási trendeket illetően: 10 amerikaiból több mint 6 iszik rendszeresen szeszesitalt. A kutatásban, melynek részleteit a Men’s Journal cikke ismertette, hangsúlyozzák: ez az adat voltaképp sztenderdnek tekinthető egészen 1939 óta, amikor a Gallup először végzett felmérést a témában.
A közvélemény-kutató intézet júliusi felmérésében 1015 személy vett részt, akik együttesen az USA 50 államát, továbbá Washington D.C.-t reprezentálták.
A szakemberek kiderítették, hogy az alkoholfogyasztás mértéke rendszerint nagyobb bizonyos demográfiai csoportok esetében: a középkorúak, a magasabb jövedelemmel rendelkező és az egyetemet végzett felnőttek, továbbá azok, akik egyáltalán nem vagy csak ritkán gyakorolják a vallásukat, sűrűbben néznek a pohár fenekére.
A sör még mindig az amerikaiak kedvenc itala, az alkoholfogyasztók 37 százaléka részesíti előnyben, a Gallup ugyanakkor hozzáteszi, hogy a baráti poharazgatások és a közös meccsnézések elengedhetetlen kellének számító nedű már korántsem olyan népszerű a teljes lakosság körében, mint amilyen a kilencvenes vagy a kétezres években volt.
A sör után a likőrök számítanak a második legkedveltebb italnak – az amerikai lakosság 31 százaléka rajong érte -, a bor népszerűsége pedig 29 százalékra csökkent. A Gallup kutatásából kitűnik továbbá, hogy az alkoholfogyasztók legfiatalabb (18 és 34 év közötti) csoportja inkább a sörre és a likőrre esküszik, míg az idősebb generációk esetében a bor számít a leggyakoribb választásnak.