Az alkotás összeköt: Absolut művészi kollab a Klipszemlén

Absolut - Weiler Péter - Klipszemle

Ha van olyan brand, amelynek neve szinte egybefonódott a művészettel, akkor az az Absolut. Az összes márka közül elsőként kezdett kollaborálni művészekkel és kreatív gondolkodókkal, a sort pedig nem mással, mint Andy Warhollal indította 1985-ben.

Azóta a márka cseppet sem veszített kíváncsiságából a kreatív ötletek, művészi kollaborációk és társas események iránt. Nem csoda, hogy a legjobb hazai klipeket felsorakoztató és bemutató ünnepségen, a Magyar Klipszemlén is évről évre megtaláljuk.

„A Klipszemlét az Absolut évek óta támogatja. A fiatal feltörekvő tehetségek melletti kiállás és a művészekkel való együttműködés a márka DNS-ében van”

Absolut Klipszemle 2022

Kép: Absolut

– mondta Tóth Rita, az Absolut magyarországi brand menedzsere. “Az Absolut szellemiségét mindig is áthatotta az, hogy felhívja a figyelmet a legfontosabb társadalmi témákra, és a művészet segítségével arra inspiráljon, hogy új nézőpontokból, nyitottan tekintsünk a világra. Épp ezért a Klipszemlén is évről évre arra törekszünk, hogy többek legyünk, mint egy név vagy egy logó… Üzenetünk van” – tette hozzá.

Az idei üzenet a „Spirit of Togetherness” volt, mivel a márka idén ősszel egy azonos nevű, limitált kiadású üveget is a piacra dobott, azzal a céllal, hogy bátorítsa azokat az emberi kapcsolódásokat, amelyek túlmutatva a különbözőségeinken összehoznak és közösséggé tesznek minket. Ennek a gondolatnak az égisze alatt adták át az idei Absolut különdíjat is, amelyet annak az alkotócsapatnak ítéltek, akiknek a klipjét a leginkább áthatotta az összetartozás szellemisége. A nyertes a Melodráma videóklip lett, amelynek alkotói – Kristoaf, Lil Frakk, Hundred Sins és a klip rendezője, Büki Balázs – egy igazán egyedülálló díjat vehettek át.

Az Absolut Spirit of Togetherness különdíj ugyanis egy műalkotás volt, amelyet Weiler Péter képzőművész kifejezetten az alkalomra készített.

„A legnagyobb kihívás az volt, hogy hogyan tud egy díj olyanforma lenni – egy megfogható, szoborszerű, három dimenziós objektum –, ami nemcsak szép és érdekes, de hordozza a márka üzenetét is. Itt jött az ötlet, hogy beleépítek egy jelenetet, aminek a különböző színtartományait szétbontom, pixelizálom, hogy ezekből álljon össze a teljes kép. Így ahogy forgatjuk a díjat mindig mást látunk, attól függően, hogy milyen szögből, milyen távolról nézzük. Ez egy kis filozófia is: minél közelebb vagyunk a valósághoz, annál kevésbé látjuk azt reálisan, de ha máshogy, máshonnan nézzük, akkor tisztul a kép. Hiszen ahhoz, hogy ezt a világot megismerjük, és azt, amit látunk elfogadjuk, nem elég a felszínen ragadni, meg kell ismerni a részleteket” – magyarázta Weiler Péter.

Absolut Klipszemle NFT díj

Az alkotáshoz egy Weiler Péter által alkotott NFT is tartozott.

„Szerettem volna távlatot adni a díjnak, gyakorlatilag azt, hogy átléphessünk általa egy másik világba. Erre pedig az NFT technológia tökéletesen alkalmas” – tette hozzá az alkotó, aki egyébként az első magyar képzőművész, aki kriptovalutáért NFT-t értékesített 2021-ben. Az NFT a különdíjasok nyereményének részét képezte.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!