Sokkoló hírt kapott Chris Hemsworth egy genetikai vizsgálat után

Chris Hemsworth - Határtalanul - Alzheimer

Chris Hemsworth a Marvel-filmek után a dokumentumfilmek vizeire evezett és a National Geographic stábjával együttműködve arra vállalkozott, hogy felfedezi az emberi lét határait.

A Határtalanul című, hatrészes sorozat november 16-án debütált, az epizódok mindegyike rendhagyó módszereken keresztül mutatja be, hogyan küzdhetünk az öregedés ellen és hogyan használhatjuk ki az emberi testben rejlő potenciált. Az utolsó epizódban Chris Hemsworth a halállal is szembenézett, de nem ez volt a produkció legdrámaibb pillanata.

Egy genetikai vizsgálat során ugyanis kiderült, 10-szer nagyobb valószínűséggel alakulhat ki nála Alzheimer-kór, mint másoknál

Chris Hemsworth számára a Határtalanul című sorozat több jelentős, fizikailag és mentálisan is megterhelő kihívást tartogatott, amelynek később egy kijózanító felfedezést is köszönhetett.

A sorozat egyik epizódjában genetikai vizsgálatot végeztek a 39 éves színésznél, amelyből kiderül, hogy esetében az APOE4 nevű gén mindkét szülőjétől öröklődött, vagyis fokozott hajlama van az Alzheimer-kór kialakulására. Szakértők szerint habár ez nem egy predeterminisztikus gén, de mindenképpen erős jelzés.

“Rengeteg tesztet elvégeztek az orvosok és az eredeti terv az volt, hogy az eredményeket a kamerák előtt fogják közölni, majd pedig közösen megbeszéljük, hogyan lehet javítani az életmódomon” – emlékszik vissza Chris Hemsworth. “Dr. Peter Attia (kanadai-amerikai orvos, aki az öregedést és a hosszú élet titkát kutatja – a szerk.) viszont felhívta az alkotókat, hogy ezt a hírt mindenképpen kamerák nélkül kell közölni és rám bízták, hogy szeretném-e hogy szerepeljen a műsorban” – mondta hozzátéve, hogy bár elsőre sokkolta a hír, úgy érezte, hogy ezzel segíthet másoknak is, ezért vállalta a felvételt.

“Rengeteg kérdésem volt és nem igazán tudtam, hogy mit kezdjek ezzel a hírrel. Még relevánsabb, még személyesebb lett ezután számomra a műsor és sokkal jobban megrendített, mint azt valaha is gondoltam volna. Megérintett a halál és a halandóság gondolata” – árulta el Hemsworth.

A Marvel-filmek sztárja úgy véli, a legtöbben kerülnek minden, a halálról való diskurzust, mintha bármi esély is lenne az elkerülésére, amikor pedig valamilyen formában találkozunk vele, földbe állunk. A sorozat amellett, hogy keresi a hosszú és egészséges élet lehetőségeit szembeállít a halállal is, ami számára is kijózanító felismerést hozott.

„A halálról szóló epizód elkészítése és a saját halandósággal való szembenézés rádöbbentett, hogy még nem állok készen az indulásra és sokkal hálásabb vagyok a mindennapokban” – mondta Hemsworth, akinek felajánlották a műsor vágott verzióját az Alzheimer-kórra való genetikai hajlam nélkül.

„Azt gondoltam, hogy ha a műsor arra ösztönzi az embereket, hogy jobban vigyázzanak magukra, és megértsék, hogy vannak lépések, amelyeket megtehetnek – akkor ez egy fantasztikus lehetőség. Az egyetlen aggodalmam az volt, hogy nehogy túldramatizáljuk az eseményeket” – fogalmazott a színész.

Hemsworth, aki legutóbb a Thor: Szerelem és mennydörgés című Marvel-filmben szerepelt, legközelebb a 2023-as Tyler Rake: A kimenekítés 2. című filmben lesz látható.

(Kiemelt kép: National Geographic / Disney+ / Craig Parry)

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!