A hímvessző körös deformitásai

hímvessző görbület

A hímvessző 2 részből áll: a húgycsövet körbevevő szivacsos állományból, mely a makkot is képezi, illetve a merevedésben fő szerepet játszó barlangos testekből. Ezek kialakulása a magzati életben párhuzamosan történik. Ha a szivacsos állomány kialakulása elmarad a barlangos testétől, akkor ún. short urethrával (magyarul: rövid húgycső) állunk szemben.
Ebben az esetben merevedéskor a hímvessző nem áll egyenesen, illetve nem felfelé görbül, hanem lefelé. Ez okozhat kellemetlenséget a házasélet során. Ennek műtéti korrekciója a hímvessző rövidülésével jár, ezért csak olyan esetben indokolt a műtét, ha a görbület miatt nem sikerül a közösülés.

A másik, gyakoribb ok, amikor ismeretlen okból a barlangos testet körbevevő falban kóros hegesedés alakul ki, mely a hímvessző különböző irányú és mértékű elgörbülését okozza a rugalmasság elvesztése miatt. Ha a görbülés miatt az erekció fájdalommal is jár, illetve a közösülés nehézséget okoz, vagy legvégső esetben akár lehetetlenné is válik, akkor szükséges a kezelés, orvosi beavatkozás.

Ezt a betegséget induratio penis plasticának nevezzük. Hasonló kötőszöveti betegség, mely a tenyereknél jelentkezik, s a kéz használatát korlátozza, fájdalommal kisérve. Ezt régebben szintén műtéti beavatkozással tudták csak orvosolni.

A hímvessző elgörbülését, ha nem nagyfokú és nem okoz panaszt, nem szükséges kezelni. Régebben kenőcsös, injekciós kezeléssel próbáltuk meg több-kevesebb sikerrel gyógyítani. Közel 60 éve használatos a Potaba nevű tabletta ennek kezelésére, mely Magyarországon nehezen hozzáférhető, és igen költséges ezen kívül pedig hosszan (minimum fél évig) tart a kezelés.
Főleg Izraelben próbálják a vesekő töréshez hasonló, de más energiát tartalmazó, UH vezérlésű célzással szétzúzni a heget. Ez igen költséges, nehezen hozzáférhető, hosszú ideig tartó, s nehezen kontrollálható, eredménye pedig kétséges. Ezeken kívül különböző műtéti megoldások, végső esetben pedig protézis beültetése jöttek szóba.

A tenyér hegesedésének kezelésére kezdték el a clostridium histolyticumot tartalmazó, kötőszöveti hegesedést bontó szerrel a hegszövet injekciós kezelését, mely forradalmi, drasztikus megoldást jelentett a gyógyításban.
A gyógyulás gyakorlatilag az injekció hegbe való beadását követően 24 óra alatt bekövetkezik spontán, vagy egy egyszerű fizikai behatással.

Ezt kihasználva kezdték el a hímvessző barlangos testének hegszövetének lokális injekciós kezelését az USA-ban. Amennyiben a hímvessző görbülete valamelyik irányban nagyobb, mint 30 fok, és a merevedés fájdalmas, akkor a hegszövetbe beadott egyszeri injekció 24 órán belül gyógyulást eredményezhet.
Olcsóbb, kevésbé fájdalmas az egyéb kezelési módoknál, eredményessége pedig a megfigyelések szerint azonnali, s teljes gyógyulást eredményezhet. Szükség esetén megismételhető.
Hazánkban ez a szer még csak a tenyér gyógyítására engedélyezett, de várhatóan rövid időn belül a hímvessző kóros, fájdalmas, merevedést nehezítő, vagy lehetetlenné tevő görbületek kezelésére is elfogadásra kerül OEP támogatással.
Jelenleg is hozzáférhető a szer, csak a pácienseknek a teljes árat kell kifizetniük érte mely kb. 200.000 Ft.
Összehasonlítva a többi kezeléssel nem drágább, kevésbé fájdalmas, igen hamar gyógyulást eredményez.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!