Istenes Bence: Sokat formált rajtam az apaság és a kor

Istenes Bence

Sokat formált Istenes Bencén az apaság és a kor. Egykori önmagát nagyhangúnak és “soknak” érzi, úgy véli, hogy 35 éves korára már nagyobb súlya van szavainak.

A műsorvezető pályájáról és jövőképéről vallott a JOY magazin kérdésére. Természetesen szóba került saját produkciója, az IstenEst podcast is, amellyel elnyerte a JOY Social Media Award díját is.

Istenes Bence az utóbbi időben saját maga producere és rendezője

Az IstenEst podcast – amely az idei JOY Social Media Award #Bestofpodcast díját is elnyerte – óriási népszerűségnek örvend. “Mivel az IstenEst az enyém, én határozom meg, ki legyen a vendég, milyen témák legyenek terítéken, hogyan nézzen ki a műsor felépítése. Óriási szabadságot ad. Azt a fajta szabadságot, amire mindig is vágytam” – jelentette ki a műsorvezető, podcaster, cégvezető.

Hozzátette, az elején elsősorban fiatalok voltak jelen csatornáján, aztán tudatosan kezdett olyan komolyabb vagy mélyebb témákkal is foglalkozni, ami a saját generációja körében is tud működni.

“Ma már nagyon színesnek mondanám az állandó hallgatóságot. Sosem a nézettség irányít. Ha irányít is valami, az az a belső ösztön és a saját érdeklődési köröm” – fogalmazott.

A korosztályokkal kapcsolatban a magazin rákérdezett arra is, hogyan látja régi önmagát a lassan 15 éve a pályán lévő műsorvezető. “Nagyhangúnak, harsánynak, hiperaktívnak – soknak látom magam. 35 éves koromra sokkal több gát van bennem, illetve a kontroll is az életem része lett, hiszen már nem engedek meg magamnak bármit. Ma már úgy érzem, sokkal nagyobb nyomot hagy egy-egy kimondott szavam vagy éppen tettem, mint mondjuk, a karrierem kezdetén. Sokat formált rajtam az apaság és a kor is” – válaszolta Istenes Bence, aki szerint a podcast is sokat változtatott a mindennapokhoz való hozzáállásán.

“Az elmúlt években meghúztam egy határt, hiszen már nem beszélünk a gyerekeinkről, és nem is mutatjuk meg őket, de az IstenEst témái között sok párkapcsolati téma kap helyet, ami úgy érzem, még belefér. Az apasággal kapcsolatos kérdések, a monogámia vagy a spiritualitás mind-mind olyan témák, amik minden embert érintenek” – árulta el.

“Úgy szeretnék együtt lenni emberekkel, hogy valóban figyelek rájuk, hogy halljam az élettörténetüket. A magánéletemben és a karrieremben is arra szeretnék törekedni, hogy az előttem álló években sokat utazzak, élményeket szerezzek, hogy még jobban megértsem a körülöttem lévő világot. Az idő a legnagyobb kincs. Idő kell a sikerek, a kudarcok valódi megélésére, akárcsak ahhoz, hogy valóban éljünk” – mondta el Istenes Bence arra a kérdésre válaszolva, hogy szakmai életében mi jelenti most a legfőbb célt.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!