Onnantól kezdve, hogy a gyerekek növekednek, azt gondoljuk egyre könnyebben zajlanak majd a hétköznapok. A gyerekek oviban, a szülők munkában, szuper idilli kép lehetne.
Igen, csak lehetne, mert a helyzet korántsem ilyen egyszerű. Mivel csak saját történetekkel tudok élni, így nézzük példaként a mi családunkat: Anya, Apa, egy 6 éves kislány és egy 4 éves ikerpár. Tekintsünk most el azoktól a hétköznapi kihívásoktól, amit a reggelek jelentenek, úgymint öltözködés, rohanás, kapkodás és még sorolhatnám a ki nem számítható gyermeki felháborodásoktól, a végeláthatatlan cipő és kabát felhúzástól, a nyuszim a házban maradt című felkiáltásig, amit persze azután hallasz miután, az ajtót már bezártad.
Ezeket megszokod, sőt egy idő után furcsa mód szereted is.
Persze az adott pillanatban a falra mászva kiabálnál, de pár óra elteltével vicces családi emlékké változnak. Most nem ezekről az esetekről mesélnék inkább arról az időszakról, amikor a gyerekek több időt töltenek otthon betegen, mint az oviban.
Az elmúlt hetek eredménye nálunk négy hét otthon / három gyerek, egy hét ovi / három gyerek, ezt követően három hét otthon / három gyerek. Természetesen minél több gyermeked van, növekedik az otthon maradt gyermekek számának az esélye. Ha pedig már egy otthon van, miért ne maradhatna a többi is, ugye? Úgy is megoldott a felügyelet, meg hát az oviban sem biztos, hogy önfeledten fogadják a tesókat, ha már valaki beteg lett a családban.
Megoldott felügyelet? Persze roppant egyszerű leírni, de egyik pillanatról a másikra újra tervezni, a heteket hihetetlen idegtépő.
Persze, ha a gyerek lázas, és nagyon beteg, anya vagy apa táppénzre megy és ápolja, aztán jön az az időszak, amikor már minden rendben, folyik a nózi, és mindenki várja a visszatérést az oviba. Ilyenkor ha tehetjük, igyekszünk segítséghez folyamodni, hogy dolgozni tudjunk. Persze, amikor otthon vagyok a három gyerekkel, akik közül egy nevezhető betegnek, akkor is igyekszem dolgozni, de ez egyenlő a lehetetlen küldetéssel. Így marad az éjszakai home office, amibe vagy belealszom a fáradtságtól, vagy nagyon lassan haladok.
Tehát miután kilábaltunk a nehéz időszakból, és van a közelben nagymama, vagy nagypapa, vagy bárki, aki segíteni tud, ha tehetjük bevetjük. Valljuk be, minden szülő szívesebben ápolná végig a gyermekét, de a 21. században kevesen tehetik ezt meg.
Persze félreértés ne essék, mindennél jobban imádok a gyerekeimmel lenni, de a lovat is csak egy sejhajjal lehet megülni. Annyi mindent várnak el tőlünk a mai világban, hogy ember legyen a talpán, aki mindig, minden helyzetben helyt tud állni.
Ápold a gyereked, készíts ebédet, szórakoztasd a két tesót és persze valahogyan foglald le őket, addig, amíg egy meetingre még gyorsan bejelentkezel. A TV szóba sem jöhet! Milyen szülő az, aki TV- t kapcsol a gyerekének?! Ebben persze van némi túlzás és irónia, abban viszont nincs, hogy a világ megváltozott, gyorsabb és sokkal több szerepben kell helytállni szülőként. Ha fiatalon vállalsz gyermeket, a nagyszülők még javában dolgoznak, és már egyébként sem azok az idők járnak, amikor egy háztartásban több generáció élt és folyamatos támogatással segítették egymást.
Megváltozott a világ. Ennyi.
Minden gyorsabb, instantabb, rohanósabb, és olykor hiába igyekszünk a féken tartani a lábunk egy stabil élet reményében, vannak azok a pillanatok, amikor bármit tehetünk, lecsúszik a pedálról a lábunk.
A cikk végére valami frappáns megoldással kellene szolgálnom, ez ilyenkor a szokás, viszont egyelőre még nem jöttem rá a megfejtésre. Annyit érzek a saját bőrömön, hogy ahogy haladunk előre az időben, egyre gyorsabban és rugalmasabban oldjuk meg a hirtelen felmerülő betegségeket, természetesen mindig a gyerekeket tartva szem előtt.
Profik vagyunk anyával a válságstáb felállításában, és a hetek azonnali, prioritás szerinti átrendezésében. Viszont tudom, ezek a feladatok jövő szeptembertől ismét szintet lépnek a suli beköszöntével, ahol már a lecke pótlás, és a lemaradások felzárkóztatása is belép majd az életünkbe. Hogy azokat a helyzeteket, hogyan oldjuk még meg, nem tudom, egy dolog viszont biztos: ha támogatjuk egymást a családon belül, sokkal könnyebb lesz az élet mindenkinek!
Kitartást minden szülőnek, higgyétek el, nem vagytok egyedül!
