Gyereknevelés válás után: így is lehet sikeres gyereket nevelni

gyereknevelés válás után

Jelentősen befolyásolhatja a gyermek alkalmazkodó- és problémamegoldó képességét az, hogy válás után a szülők, mint együttműködő partnerek a gyereknevelésben, hogyan tekintenek egymásra – mutat rá a Society for Research in Child Development című folyóiratban nemrég megjelent tanulmány.

A gyereknevelés válás után kihívást jelent, ráadásul kellemetlen vagy bonyolult lehet erről a gyermekkel beszélni, de így is lehet sikeres gyereket nevelni – mondja Irina Gorelik, a Williamsburg Therapy Group gyermekpszichológusa.

“Tökéletesség helyett a nyitott párbeszédre kell törekedni apa és anya, illetve szülő és gyerek között is, amikor pedig változások vagy kihívások állnak elő, akkor legyen egy családi kultúra, amelyen keresztül egységként működhetünk”

mondja Gorelik. A szakértő hozzáteszi, hogy szülőként is törekedni kell az olyan készségek erősítésére, mint a hatékony kommunikáció, a világos elvárások és a világos keretek meghatározása – mind a gyerekkel, mind az ex-partnerrel.

A gyerekek és a felnőttek is olyan környezetben boldogulnak, ahol biztonságban érzik magukat. Az új, megváltozott környezetben a következetesség lehet az egyik olyan eszköz, ami segít, hogy mindenki biztonságban érezze magát.

Ez lehet egy ütemterv, hogy ki mikor van a gyerekkel, melyek azok a szabályok, amelyeket mindkét szülőnél be kell tartani és ide tartozik a folyamatos kommunikáció is – a gyerekkel is -, ha valami esetleg változna.

Az is fontos, hogy lehetőség szerint pozitív és egészséges kommunikációt modellezz a másik szülőről a gyermek előtt.

“Gyakran kerülnek a gyerekek a szülők konfliktusának fókuszába. A stresszes, frusztrált vagy sértődött szülők hajlamosak lehetnek arra, hogy helytelenül megosszák a gyermekeiket, vagy negatívan beszéljenek a másik szülőről a gyermek számára nem megfelelő módon. Ez ahhoz vezethet, hogy a gyermek azt gondolja, hogy oldalt kell választania, vagy érzelmileg döntenie kell a két szülő között” – magyarázza Gorelik.

Amikor a szülők következetesen folytatják ezt a viselkedést, az egy „szülői formációnak” nevezett mintához vezethet, ahol a gyerekek végül szerepet cserélnek a szülővel, és úgy érezhetik, hogy gondoskodniuk kell a szülőről, akár érzelmileg, akár más módon.

A közös nevelésről való beszélgetés a gyermekkel attól függ, hogy hol tart a gyermek fejlődése, valamint attól, hogy mennyire ismerik azokat a családi változásokat, amelyek a szülők válásához vezettek. A legtöbb gyermekben kellemetlen érzéseket keltenek az olyan potenciális változások, amelyekről nincs tudomásuk, és amelyeket nem tudnak irányítani.

Ha beszélünk a gyerekekkel ezekről a változásokról, és bátorítjuk a folyamatos párbeszédet, akkor képesek lesznek nyíltan feltárni az esetleges aggodalmaikat is és kevésbé fogják egyedül érezni magukat az érzéseikkel, esetleges félelmeikkel.

Az is hasznos lehet, ha emlékezteted a gyermeket olyan dolgokra, amelyek nem fognak változni, mint például a gyermek és az egyes szülők közötti kötődés. A folyamatos párbeszéd ösztönzése érdekében érdemes elmondani és megerősíteni, hogy nyugodtan feltehetik kérdéseiket, megoszthatják érzéseiket a dolgok változásával kapcsolatban.

Fontos azonban, hogy ne kényszerítsd a gyermeket, hogy beszéljen erről, mert előfordulhat, hogy nem áll még készen vagy nem hajlandó rá azonnal.

A tanulmányban hét államban 2915 alacsony jövedelmű házaspárt kérdeztek, mindegyiküknek 5 évesnél fiatalabb gyermeke volt. A legjobban alkalmazkodó gyerekeknek általában két szülőjük volt, akik a gyerekek előtt általában pozitívan vélekedtek egymásról a válás után is. Abban az esetben, ha egy anya kevésbé vélekedett pozitívan a közös nevelésről, mint az apa, a gyerekek is általában jól alkalmazkodtak. De fordítva, amikor az apa kevésbé volt pozitív, mint az anya a közös nevelés gondolatával kapcsolatban, a gyermek általában jobban szenvedett.

Olvass tovább: 5 jel, hogy túlzottan elkényeztetted a gyereked

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!