A világ egy hatalmas színpad, a saját darabunkat pedig mi rendezzük – akkor is, ha most úgy érzed, nem mindig te alakítod a saját életed.
Persze sok esetben adódnak olyan külső tényezők, amelyek megnehezítik, átformálják az előre megírt forgatókönyvet, viszont az esetek többségében megvan a lehetőséged, hogy hatást gyakorolj.
Ennek talán az egyik legfontosabb eszköze az önismeret, önreflexió.
Annak a tudásnak az elsajátítása, ami lehetővé teszi számodra azt, hogy képes legyél egyfajta önmonitorozásra és ha valamilyen váratlan helyzet, stressz kerül az életedbe, ne feltétlenül az ösztönös reakcióid mozgassanak.
Állj meg egy pillanatra és gondold végig az adott helyzetet, ez sokat segíthet abban, hogy gördülékenyen átírd a történetet, amiről korábban úgy gondoltad, az élet megint másként alakította. Ez sokat segít abban is, hogy közelebb kerülj a történet főszereplőjéhez, akire adott esetben több szerep is jut a darabban.
Vegyük a saját példám. Egy három gyermekes apuka vagyok, aki megosztja az olvasóival az érzéseit, gondolatait, de nem ezek az egyetlen szerepek, ahol helyt kell állnom.
- A nap egy részében vezető vagyok, aki a munkára, és a kollégákra koncentrál,
- egy másik részében sofőr, szakács, büfés, tanár és minden egyéb, aki igyekszik a gyerekei igényeit kiszolgálni,
- van amikor mentálhigiénés szakember üzemmódban gyakorlok,
- de olyan is előfordul, hogy a gördeszkámmal hasítok a fülemben valami szuper zenével mint egy tini.
- No meg persze a szerető férj, a szerelmes Don Juan szerepéről sem szabad megfeledkezni.
Most pedig itt ülök egy kávézó kényelmes bőrfoteljében és írói üzemmódban alkotok. Természetesen a teljesség igénye nélkül soroltam most fel ezt a néhány példát. Jobban belegondolva, csak konyított valamicskét Shakespeare az íráshoz, mondanivalója pedig örök, mindnyájan rengeteg szerepben mozgunk, kell helyt állnunk.
„Színház ez az egész világ, s merő
Szereplő mind a férfi, nő: mindenki
Föl és lelép; jut több szerep is egy
Személyre.”
Minden szerepnek megvan a maga helye, funkciója és ideje az ember életében. Olykor nehéz lehet a hirtelen váltás, de ettől függetlenül mi vagyunk a rendezők, ami talán a legizgalmasabb játék lehet számunkra.
A számos szerep között viszont nehéz meglátni azt a belső fényt, energiát, ami ezt az egészet mozgatja, összetartja: mindazt, amit önmagamról tudok, érzek, gondolok, ahogyan kifejezem magam. Egyszóval: önmagam
Nem olyan rég a saját terápiámon merült fel bennem a kérdés, hogy szuper, hogy megannyi szerepben látnak engem az emberek, de valójában, hol vagyok én ebben az egész bonyolult, de mégis jól működő káoszban?
Mert valljuk be, minden egyes szerepünket másképp látják a minket körülvevő emberek, és másképpen látjuk mi magunk is.
A kérdés csak az volt bennem, hogy önmagunkat, hogyan látjuk, és érezzük akkor, amikor minden jelmezt levetve csupaszon gondolkodunk saját magunkról.
Az apasággal még színesebbé vált a paletta, mégis ez az a szerep, ami által leginkább megtalálom azt az ént, aki ezt az egészet összetartja.
Rengeteget tanulok a gyerekektől minden élethelyzetben, ugyanis ők azok, akik talán a legtisztább tükröt tartják számomra. Látom magam a szemükben olyankor, amikor igazán dühös, szomorú vagyok, és persze olyankor is, amikor boldog és kiegyensúlyozott.
Rengeteget mutatnak azzal, ahogyan viszonyulnak hozzám, ahogyan viselkednek és azzal is, ahogyan én reagálok rájuk. Olykor elcsípem a pillanatot és sikerül kilépnem belőle, úgy vizsgálni az egész helyzetet. Például ha összeveszek valamin a fiammal, van, hogy látom a saját reakcióm is kívülről, ugyanúgy, ahogyan az övét is. Nagyon nehéz és nagyon ritkán sikerül, de rengeteget segít saját magam felfedezésében. Ezek azok a pillanatok, amik által a legtöbbet lehet fejlődni.
Az ember folyamatosan változik, mivel rengeteg hatás éri az életben. Így ne legyünk se kemények, se türelmetlenek vagy csalódottak, ha olykor elveszünk ebben a káoszban. Ha igazán figyelünk befelé, és szánunk megfelelő időt magunkra, előbb- utóbb kopogtat majd valaki a tükör túloldaláról, akitől minden választ megkapunk majd arra a kérdésre:
