Gyurta Dániel bekerült a nemzetközi úszók elit klubjába

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2024.03.01 | Sport | Olvasási idő: 2 perc
Gyurta Dániel bekerült a nemzetközi úszók elit klubjába

Gyurta Dániel a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnoka (ISHOF) 2024-es beiktatottjai között szerepel. Az ISHOF idén hét országból 12 kiváló sportolót üdvözöl, köztük a magyar úszót, Gyurtát.

A döntés hátterében a Swimming World Magazine által közölt információk szerint a sportoló páratlan karrierje és számos sikere áll. Gyurta Dániel nemcsak négy olimpián képviselte hazáját, de az aranyérem (2012) és az ezüstérem (2004) mellett háromszoros világcsúcstartó is. A 34 éves úszót ötszörös világbajnokként és nyolcszoros Európa-bajnokként ismerik el, többször az év magyar sportolójának és úszójának választották.

Gyurta Dánielt korábbi edzője, Nagy József jelölte a nemzetközi úszók elit klubjába.

A beiktatási ceremónia 2024. október 5-én lesz Floridában, Fort Lauderdale városában. Gyurta Dániel a jelentős elismerésről úgy nyilatkozott, hogy ez volt az utolsó olyan kitüntetés, amelyet sportolóként kaphatott meg, és végtelenül hálás azért, hogy részese lehet a nemzetközi Hall of Fame-nek.

„Tavaly Michael Phelps és Kitadzsima Koszuke került be – ők voltak a példaképeim fiatal úszóként, és emlékszem arra is, hogy amikor Fort Lauderdale-ben jártam, áhítattal néztem, kiket iktattak már be, és ott voltak köztük azok a magyarok is, akikre mindig is felnéztem, így például Széchy Tamás és Rózsa Norbert. Ez volt az utolsó olyan elismerés, amelyiket sportolóként megkaphattam, úszópályafutásomra azzal került fel a korona, hogy a nemzetközi Hall of Fame tagja lehetek. Végtelenül hálás vagyok Nagy Józsefnek azért, hogy gondolt rám” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Gyurta Dániel.

(Kiemelt kép: Gyurta Dániel)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!