Szoboszlai menedzsere szerint ez csak a kezdet

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2024.02.26 | Sport | Olvasási idő: 2 perc
Szoboszlai menedzsere szerint ez csak a kezdet

A sérült Szoboszlai Dominikot nélkülöző Liverpool FC hosszabbítás után 1-0-ra nyert a Chelsea ellen az angol labdarúgó Ligakupa vasárnapi döntőjében.

A londoni Wembley Stadionban rendezett fináléban a rendes játékidőben mindkét együttesnek volt egy-egy VAR-vizsgálat után les miatt elvett gólja, valamint egy kapufája is, a 118. percben azonban Virgil van Dijk fejese eldöntötte az összecsapást. Éppen a holland középhátvéd találatát vették el a hatvanadik percben.

A magyar válogatott 23 éves csapatkapitánya combsérülése miatt nem állhatott az idény végén távozó Jürgen Klopp vezetőedző rendelkezésére, ugyanakkor ő is Ligakupa-győztesnek mondhatja magát, a sorozat harmadik fordulójában a Leicester City, majd a negyeddöntőben a West Ham United ellen is gólt szerzett.

Esterházy Mátyás, Szoboszlai Dominik menedzsere a Ligakupa-döntő után úgy fogalmazott, büszke Dominikre és biztos benne, hogy ez a fontos mérföldkő csak a kezdet.

„Az első, ami eszembe jut, hogy nagyon büszkék vagyunk Dominikre – mondta a Sportal kérdésére Esterházy Mátyás, Szoboszlai Dominik menedzsere. “Óriási eredmény, hogy 23 évesen megnyerte az első trófeáját Angliában. A Ligakupa-győzelem mérföldkő, de nem ez a végállomás. Hidegrázós volt látni, ahogy aranyéremmel a nyakában, a többi játékossal együtt hallgatta a You’ll Never Walk Alone-t a liverpooli szurkolók előtt. Hiányérzet csak azért lehet bennünk, mert most nem léphetett pályára, de ahogy mondtam, biztos vagyok benne, hogy nem ez volt az utolsó döntője a Liverpoollal.”

(Kiemelt kép: Liverpool FC)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!