Bemutatták a Ferrari idei versenyautóját

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2024.02.14 | Sebesség | Olvasási idő: 2 perc
Bemutatták a Ferrari idei versenyautóját

A Forma-1-es Ferrari istálló kedden online prezentáció keretében mutatta be az idei világbajnoki sorozatra épített SF-24 kódjelzésű versenyautóját.

Az olasz csapat az X közösségi oldalra feltöltött másfél perces videóban rántotta le a leplet a szokás szerint vörösben pompázó versenyautóról, amelyet az idén még a monacói Charles Leclerc és a spanyol Carlos Sainz Jr. duó kormányoz majd. Jövőre már a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton lesz Leclerc csapattársa.

A Ferrari az előző szezonban harmadikként zárt a konstruktőrök vb-pontversenyében, egyéni vb-címet még 2007-ben, a finn Kimi Räikkönen révén ünnepelhetett utoljára, csapatként pedig legutóbb 2008-ban ért a csúcsra.

„Ebben az évben ott kell folytatnunk, ahol tavaly befejeztük a szezont, az élmezőnyben csatázva és figyelve arra, hogy minden területen folyamatosan fejlődni tudjunk. A valaha volt leghosszabb idény vár ránk, Charles-lal és Carlosszal egyetértünk abban, hogy sokkal hatékonyabbnak kell lennünk a versenyek menedzselésében és a jó döntések meghozatalában, hogy a lehető legjobb eredményeket érjük el a nagydíjakon” – jelentette ki Frederic Vasseur csapatfőnök a bemutatón.

Az élcsapatok közül a tervek szerint szerdán a Mercedes és a McLaren, csütörtökön pedig a vb-címvédő Red Bull mutatja be az idei versenyautóját.

A Forma-1-es szezon jövő szerdán, a bahreini hivatalos teszttel kezdődik, az idénynyitó hétvégére pedig február 29-től március 2-ig kerül sor szintén Szahírban.

(MTI)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!