Az aranykaloda csak kívülről fényes, mégis az egyik legirigyeltebb foglalkozás

Elek Lenke Elek Lenke | 2024.02.05 | Kultúra | Olvasási idő: 8 perc
Az aranykaloda csak kívülről fényes, mégis az egyik legirigyeltebb foglalkozás

A világ egyik legnépszerűbb és legirigyeltebb „foglalkozása” hercegnek lenni. Kétségkívül többek között azért, mert anyagi gondjaik soha nincsenek, akárcsak a királyi család többi tagjának.

A XXI. században viszont már az is kiderült, hogy mindezzel nem jár együtt a felhőtlen boldogság. Eddig se volt ez másként, csak nem adott róla ilyen töménységben hírt a média.

Ezerféle előírás, már gyermekkortól

A hercegek és hercegnők soha nem tehették azt, amit akartak, a XVI. században se. Bűnöket elkövethettek – bármelyik alattvalót megölethették – de paróka nélkül nem jelenhettek meg a szalonban, vagy a bálon.

Ma is ezerféle előírás szabja meg nemcsak mindennapjaikat, de azt is, hogyan öltözzenek, mikor, mit mondjanak, ki írja a beszédeiket, integessenek-e és hol, milyen hosszan, kibe szerethetnek bele, hogyan köszönjenek, hány méterre álljanak az őket fogadóktól, kinek nyújtsanak először kezet ők – ismerni kell a fogadóbizottság tagjainak kilétét, rangját – és kiét fogadják elsőként. No meg, miről beszélgessenek az alattvalókkal, hogyan szólítsák a személyzetet.

Hogyan viselkedjenek az asztalnál, milyen ételeket ne egyenek fogadásokon, – az evést egyébként is csak mímelni szabad. Nyilvános helyen nem ihatják ki egy hajtásnyira a pohár pezsgőt, akkor se, ha jól esne. Sőt, legtöbbször maradni kell a víznél, ha nem otthon vannak.
És mindezt kora tinédzser korban, vagy még előbb kell megtanulni. Az aranykaloda kívülről fényes, belülről nem mindig az.

Trónörököst nemzeni kötelező

Nem Harry herceg volt az első, akinek elege lett a tartalék szerepből, de ettől függetlenül is mindenből, ami tilos volt számára, lásd az elvált, ráadásul színes bőrű Meghan iránt érzett szerelmet.

A királyi családokban azt is megszabják, hogy amíg nem foglalhatja el a trónt a fiatalember, az iskolai évek után mi legyen a hivatalos foglalkozása – mondjuk katona, aki esetleg embereket is ölt, ahogy Harry a könyvében utalt rá. De ez inkább belefér, az már kevésbé, mennyire vadul bulizhat, és főleg kikbe szerethet bele, hiszen nem mindegy, honnan származik a trónörökös.

Ma már azon túlléptünk, hogy egy herceg vagy hercegnő kizárólag nemesi származású párt találhat magának, lásd Kate Middleton és Vilmos szerelmét. De jó példa rá a sok tekintetben toleráns és liberális svéd királyi család is, ahol Victoria, a leendő királynő a fitnesz edzőjébe bolondult bele, öccse, Carl Philip egy svéd valóságshow egyik szereplőjébe, a húg, Madeleine pedig egy amerikai üzletemberbe. Igaz, a jelenlegi svéd király, XVI. Károly Gusztáv is formát bontott, amikor több mint négy évtizede, a müncheni olimpián beleszeretett egy szép, félig német, félig brazil származású lányba, Silviába, aki hostessként dolgozott az eseményen. A jelenlegi norvég király felesége pincérlány volt, mégis királyné lett.

Van aki designer lett és építész

Ma már a királyi család tagjai is dolgozhatnak. Carl Philip, a világ egyik legjóképűbb hercegi sarja, már családot alapított, gyermekeket is nemzett – ez egyébként kötelessége – és részt vett ezernyi protokolláris ünnepségen. De mi van, ha ezzel nem elégszik meg?

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Prince Carl Philip (@carl_philip13) által megosztott bejegyzés

Nos, építkezik és designer lesz – persze nem a saját házát építi – palotájuk már évszázadok óta áll – hanem Jukkasjärviben segített az elmúlt években bővíteni az Ice Hotelt. Egy Oscar Kylberg nevű designerrel közösen tervezett lakosztályt a világhírű jéghotelben. Sőt, nemcsak megálmodta azt, de részt is vett a kivitelezésben.

Carl Philip örömmel választotta ezt a munkát, egyrészt mert neki is ki kellett már találni olyan alkotó tevékenységet, amit kedvel, másrészt több királyi őse tevékenykedett különböző művészeti ágakban. Köztük a festő Prins Eugen, aki az egyik legszebb stockholmi királyi kastélyban, a ma mindenki által látogatható Waldemarsuddében lakott és ott is alkotott. Szintén rokona Sigvard Bernadotte, aki ugyancsak híres formatervező volt, például számos konyhai tárgy megalkotása fűződik a nevéhez. Ezeket nagyon sok háztartásban ma is használják – és amint az Skandináviára jellemző, még egy termosz esetében is számon tartják, ki tervezte azt…

A dánoktól a svédekig

Új szelek fújdogálnak a filmiparban is, amely mostanában előszeretettel választja tematikául a főúri, királyi családok életét. A trend huszonévvel ezelőtt az Én és a hercegem című, a dán királyi családról szóló filmmel kezdődött, ahol még csak annyi volt a botrány, hogy a herceg egy amerikai „közrendű” lányba szeretett bele. (Nem színesbőrű elvált asszonyba, de akkor ez is elég volt a skandalumhoz.)

A dán turizmust fellendítő romkom után sok évre következtek a világsikerű szériák, elég csak a Downton Abbey-re, A koronára vagy újabban a svéd Young Royalsra gondolni, amely egy Netflixes sláger.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Young Royals (@youngroyals_netflix) által megosztott bejegyzés

A március elején már harmadik évadjába lépő sorozat is sokat megmutat abból, mit lehet és mit nem a királyi sarjaknak. A középiskolás gyerekek mindegyike dúsgazdag az Eton-i szintű, mindentől elszigetelt magániskolában, ahová Wilhelm, a leendő király is jár. Ugyanis botrányos körülmények között belekeveredett egy stockholmi bulin verekedésbe, ezért vidékre küldi mamája, a királynő.

Úgy kezelik, mint bármely más diákot – büntetést kap, ha nem vesz részt az edzéseken például. A kötelező sportolás – benne a férfihormonokat lekötő legális versengés-vetélkedés – része úgy látszik, a kollégiumi nevelésnek, akár akarja valamelyik gyerek, akár nem. Akárcsak a kegyetlenkedés, „beavatás” hagyománya, amelyben kiélheti magát némely frusztrált, irigy társuk.

Politizálni nem politizálhat a herceg – a királyi család nem szólhat bele a pártok ügyeibe – alkoholt sem szabad innia, hiszen kiskorú, és persze tilos a kábítószer – elvben. Mindennek beszerzését egy spanyol származású, ösztöndíjas, nem bentlakó diákra bízzák, hogy csempéssze be számukra, némi ösztökélés után, akit közben csúfolnak, lenéznek és kihasználnak. Minderről persze nem menő beszámolni a családnak – védd meg magad, fiam – alapon.

De mi lesz a trónörökössel?

A szokatlan kalamajka abból adódik, hogy a svéd királyi sarj – aki nem szőke, ellenben pattanásos és pánikrohamai, dühkitörései vannak – és akinek majd idővel gyerekeket kell nemzeni, beleszeret a spanyol származású fiúba. Bár Svédországban természetes az azonos nemű emberek együttélése, a királyfi esetében gondot jelent ez, hiszen trónörököst kell majd produkálnia, arról nem beszélve, hogy még nem is nagykorúak a szerelmesek.

Hogy mit szól ehhez a valódi svéd királyi család? Nos, semmit. Mindenki tudja, hogy ez kitaláció, a sorozat népszerűsíti Svédországot, a főszereplő fiatalok világsztárok lettek – és az élet megy tovább.

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!